Előre magyarázzák a vereséget? – a Tisza narratívája a választási csalásról és külföldi beavatkozásról

Előre magyarázzák a vereséget? – a Tisza narratívája a választási csalásról és külföldi beavatkozásról

Egyre erősebben jelenik meg az a kommunikáció, amely szerint a kormányoldal kizárólag választási csalással vagy külföldi beavatkozással győzhet. Kritikusok szerint ez nem más, mint egy előre felépített magyarázat egy esetleges vereségre, amely egyben a választások legitimitását is megkérdőjelezheti. A felfokozott hangulat és a radikalizálódó reakciók veszélye pedig a választás utáni időszak stabilitását is érintheti.

Az alábbiakban Kulifai Máté Facebook posztja, változtatások nélkül:

MEGKEZDTÉK A FELKÉSZÜLÉST A FIDESZ GYŐZELMÉRE? – berobbantak választásicsalás-, és oroszbeavatkozás-vádak

Van egy aggasztó jelenség, amely az elmúlt napokban csúcsosodott ki. Péter Magyar lényegében kijelentette, hogy a Fidesz KIZÁRÓLAG ÚGY nyerheti meg a választást, ha csalnak, vagy ha Putyin beavatkozik.

👉 Március 15-éről azt kommunikálják, hogy a Nemzeti Meneten FÉLMILLIÓAN voltak, míg a Fidesz rendezvényén az eddigi legkevesebben, és ott is csak azért, mert zsarolással és lefizetéssel rángatták ki oda az embereket. (❌Ez a teljes lenézése a jobboldali szavazóknak)
👉 Magyar Péter kifejezetten ingerülten reagált utána arra az újságírói kérdésre, hogy mintha csökkenne a Tisza Párt előnye: kijelentette, hogy a Medián számai valósak, még sosem volt ekkora az előnyük, ezt mutatják a belső méréseik. (Több mint 20 százalékpont!) (❌Miért ne csökkenhetne a különbség?)
👉 A politikus azt is részletezi: hogy a Tisza az egyéni választókerületek elsöprő többségében vezet, és a maradék helyeken is teljesen behozható a hátrányuk. (❌Lassan nem Tisza-kétharmad, hanem négyötöd lesz a téma)
👉 Az orosz beavatkozás vádját mindenféle bizonyítás nélkül úgy építette fel, hogy maga Orbán Viktor hívott be orosz titkos ügynököket az országba, és ők állnak a Fidesz minden kampányhúzása mögött. (Kiküldték a miniszterelnököt utcai fórumot tartani pl.) Ez olyannyira átment a szavazóközönségnél, hogy a RUSZKIK HAZA! skandálás volt a leggyakoribb a tömegben. (❌Az ukrán beavatkozást Zelenszkij nyilvános kijelentései ellenére is kormánypropagandának tartják)
👉 Mindemellett pedig már most építik fel azt a forgatókönyvet is, miszerint összehangolt választási csalásra készül a Fidesz. (Párhuzamosan azzal, hogy itt berepülő drónok, önmerénylet, és hamiszászlós hadműveletek is tervben vannak.)

Mindez azért iszonyatosan veszélyes, mert abban az esetben, ha tényleg a kormányoldal győz április 12-én, akkor a Tisza-párt több mint 2.5 milliós szavazótábora ÉRTETLENÜL FOG ÁLLNI vasárnap este az eredményeket látva.

Mert nekik végig azt mondták, hogy itt Tisza-kétharmad, és kormány-, sőt rendszerváltás lesz. Másképp nem lehet.

A Nemzeti Meneten járva háromféle reakciót kaptunk a Hetek erre az eshetőségre vonatkozó kérdésére:
1️⃣ Elhagyják az országot, és haza sem jönnek, ha Orbán Viktor marad
2️⃣ Le lesznek sújtva, VAGY
3️⃣ KI FOGNAK MENNI AZ UTCÁRA (még a polgárháborút is emlegették többen)

Ez már politikán és választási kampányon túlnyúló felelősség, a társadalmi nyugalmat mindenképpen meg kell őrizni.

Persze van más forgatókönyv is:
👉 a választási csalás miatt nem ismerik el legitimnek a Fidesz győzelmét, és be sem ülnek a parlamentbe, az utcán politizálnak tovább
👉 illetve nemzetközi segítséget kérve próbálják meg törvényteleníteni, delegitimálni a jobboldal győzelmét (volt már ilyesmire példa Európában is – pl. Georgiában, de elképesztő helyzet állt elő Romániában is az utólagos érvénytelenítéssel)

A helyzet az, hogy áprilisban BÁRMI MEGTÖRTÉNHET. Bármi. A közvélemény-kutatók és a budapesti menetek sem tudják megmutatni az összes választói réteget, amelyik áprilisban végül el fog menni szavazni.

Őszintén remélem, hogy bárki is lesz a vesztes fél, méltósággal fogja elfogadni az eredményt, és nyugalomra inti majd a szavazóit.

polkorrekt