Megmutatták a szavazólapot: öt párt közül választhatunk április 12-én

Megmutatták a szavazólapot: öt párt közül választhatunk április 12-én

A Nemzeti Választási Bizottság pénteken jóváhagyta az április 12-i országgyűlési választáson használatos országos listás szavazólap mintáját, amely meghatározza a szavazólap kötelező formai, tartalmi elemeit és elrendezését.

A listák sorrendjének sorsolását még március 7-én szombaton tartották. Ekkor dőlt el, hogy az aláírásgyűjtési időszakban a listaállítás követelményeinek megfelelő politikai csoportosulások pártlistái milyen sorrendben fognak szerepelni a szavazólapokon.

Ennek eredményeképpen a sorrend a következő:

  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
  • Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt),
  • Mi Hazánk Mozgalom,
  • Demokratikus Koalíció,
  • Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt.

A sorsoláson eredetileg még szerepelt a Tea Párt Közösség és A Szolidaritás Pártja – Magyar Munkáspárt is, ám ezen tömörülések végül nem teljesítették a listaállítás minimumfeltételeit.

Az NVI sajtóközleményében azt írta, hogy a pénteken közzétett szavazólap-minta

meghatározza a szavazólap kötelező formai és tartalmi elemeit, valamint annak elrendezését. A jóváhagyott minta alapján készülnek el a választáson alkalmazott szavazólapok, biztosítva, hogy azok egységes szerkezetben, a választási eljárásról szóló jogszabályi előírásoknak megfelelően kerüljenek előállításra.

Az országgyűlési választáson az országos listás szavazólapon a jelölő szervezetek által állított pártlisták szerepelnek. A listák szavazólapon szereplő sorrendjét a Nemzeti Választási Bizottság 2026. március 7-én a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján sorsolással állapította meg. Az országos listát tartalmazó szavazólapok a levélszavazók esetében bélyegzőlenyomat nélkül érvényesek, míg minden más esetben a szavazólap érvényességi kelléke a szavazatszámláló bizottság vagy külképviseleti választási iroda által a választópolgár előtt elhelyezett bélyegzőlenyomat.

Az egyéni országgyűlési jelöltekre vonatkozó szavazólapok végleges képét az illetékes országos egyéni választókerületi választási bizottságok állapítják meg a jogorvoslati határidők leteltét és az esetleges jogorvoslati eljárások lezárultát követően.

A szavazólapok véglegesítését követően a Nemzeti Választási Iroda gondoskodik a szavazólapok előállításáról és a választások lebonyolításához szükséges nyomtatványok és eszközök biztosításáról.

Kapcsolódó:

polkorrekt