Donald Trump: Amerika nem tűrt tovább

Nyolcperces videót tett közzé Donald Trump amerikai elnök Truth Social oldalán, melyben megerősítette: Amerika megtámadta Iránt.
Az Egyesült Államok hadereje jelentős katonai műveletet kezdett Iránban – jelentette be Donald Trump.
A feladat „az amerikai nép védelme” azzal, hogy „azonnali fenyegetéseket semmisítenek meg” az iráni rezsim részéről – mondta Trump, hozzátéve, hogy a perzsa állam közvetlenül fenyegeti az amerikai katonákat és bázisokat a Közel-Keleten és az USA szövetségeseit is.
Trump azt mondta:
Irán 47 éve ellenséges Amerikával és folyamatosan dolgoznak a régió destabilizációján és az USA meggyengítésén.
Trump ezután felsorolja azokat a történelmi sérelmeket, melyeket Irán közvetve vagy közvetlenül az elmúlt évtizedekben elkövetett az USA ellen.
Ez tömeges terror volt, többé nem fogjuk ezt eltűrni – mondta Trump, majd a világ első számú állami terrorszponzorának nevezte Teheránt.
Soha nem juthatnak atomfegyverhez. Ismétlem: soha nem juthatnak atomfegyverhez – hangsúlyozta Trump, a támadás indokait taglalva, majd elmondta, hogy tavaly nyáron is ezért bombázták le Irán atomprogramját.
Azt mondta:
Amerika többször is próbált tárgyalni Iránnal, de Teherán nem volt együttműködő, nem akarta feladni az atomprogramját.
Trump szerint Irán megpróbálta újraindítani a tavaly megsemmisített atomprogramját és közben olyan rakétákat épített, melyek Európára is veszélyesek. Hozzátette: hamarosan Irán rakétái az Egyesült Államok területét is elérhetik.
A támadás azért indult, hogy Amerika megvédje magát, szövetségeseit, nemzeti érdekeit. Felrobbantjuk a rakétáikat és leromboljuk a rakétaiparukat – jelentette be Trump a támadás céljairól.
Arra is kitért, hogy Amerika meg fogja semmisíteni az iráni haditengerészetet. Cél emellett az iráni atomprogram és az Iránt segítő közel-keleti proxik teljes leszerelése.
Ez a rezsim hamarosan megtanulja, hogy senki nem vonhatja kétségbe az amerikai haderő erejét és ütőképességét
– mondta.
Lehet, hogy Amerikának is lesznek veszteségei, de a jövő miatt ezt meg kell lépni – mondta az elnök.
Felszólította Trump elnök az iráni haderőt is arra, hogy tegyék le a fegyvert – teljes immunitást kapnak.
Ha ezt nem teszik, meg fognak halni – tette hozzá.
A polgári lakosságot pedig arra szólította, hogy húzódjon fedezékbe, majd kezdjen forradalmat a kormány ellen.
Ha végeztünk, vegyétek át a kormányt, a tietek lesz! – mondta az elnök, aki szerint ez vissza nem térő, történelmi lehetőség, Amerika példátlan támogatást ad most az iráni ellenzéki erőknek.





