Megszerezte az Index a Lázár–Magyar per ítéletét, Magyar Péter és a Tisza Párt hazudott

Nyilvános vita alakult ki Lázár János és Magyar Péter között, miután a Tisza Párt elnöke korábban bécsi és svájci ingatlanokat, valamint kenyai vadászatot emlegetett az építési és közlekedési miniszterrel kapcsolatban. Lázár János ezt határozottan cáfolta. Később a Tisza Párt a Telexnek azt állította, a bíróság nem mondta ki Magyar Péter állításainak valótlanságát.
Az Index most megszerezte a teljes ítéletet, amely szerint a bíróság a Tisza Párt állításával szemben valójában kimondta: Lázár Jánosnak nincs ingatlana Bécsben és Svájcban, és nem vadászott Kenyában.
- Vita alakult ki Lázár János és Magyar Péter között, miután az építési és közlekedési minisztert csütörtökön a nagyatádi fórumán a Tisza Párt elnöke által említett bécsi és svájci ingatlanokról kérdezték.
- A tárcavezető az állításokat elutasította és jelezte, bár Magyar Pétert nem marasztalták el, de a bíróság kimondta, hogy a Tisza-elnök állításai nem igazak.
- Ezt követően a Telex megkereste a Tisza Pártot, amely azt közölte, hogy Lázár János szavaival szemben az ítéletnél nem hangzott el, hogy a Tisza-elnök állításai ne lennének igazak.
- Most megkerestük a témával kapcsolatban Lázár Jánost, aki lapunk rendelkezésére bocsátotta az ítéletet.
- Ennek értelmében az 52-es pont szerint a bíróság megállapította: „a perbeli közlésben sérelmezett tényállítások – felperesnek Bécsben, Svájcban ingatlana van, Kenyában vadászott – valótlan tényállítások”.
- Tehát a bíróság a Tisza Párt állításával szemben kimondta: Lázár Jánosnak nincs ingatlana Bécsben és Svájcban, és nem vadászott Kenyában.
Csütörtökön Nagyatádon tartott Lázárinfót Lázár János építési és közlekedési miniszter, ahol egy jelenlévő arról kérdezte a tárcavezetőt, hogy vannak-e Bécsben és Svájcban is lakásai, és Kenyába jár-e vadászni, amiről korábban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke posztolt. A tárcavezető kijelentette: nem volt még Afrikában, hozzátéve, hogy ha valaki az említett lakásokat megtalálja, költözzön bele.
„Azt állította Magyar Péter, hogy én Afrikába járok vadászni. Életemben nem voltam Afrikában, és soha nem is fogok menni. Akar a fene Afrikába menni vadászni. Ha valahova megyek vadászni, az Somogy lesz például. Ebből látszik, hogy az embernek fogalma sincs a vadászatról, meg a természetről, csak Afrikában gondolkodik”
– mondta Lázár János az utcafórumán.
„A másik: azt mondta Magyar Péter, hogy nekem ingatlanjaim vannak Svájcban és Bécsben. Őt, minden tiszást és minden jelenlévőt fölhatalmazok, hogy amelyiket megtalálja, költözzön bele. Ha nekem ingatlanom van, amelyik ingatlanomat látják, azonnal költözzenek bele Magyarországon kívül bárhol. Még a magyarországiak egy részébe is beleköltözhetnek, ha annyira akarnak” – tette hozzá a miniszter.
De a legfontosabb, hogy azt mondta a bíró, hogy igen, ez nem igaz. Ez a marha érdekes, hogy azt mondta a Fővárosi Törvényszék, hogy igen, Magyar Péter nem mondott igazat, de ilyet szabad. Tehát Magyar Péternek joga van ahhoz, hogy hazudjon fideszes politikusok anyagi helyzetéről, vagyonáról, vagy éppenséggel szokásairól. Nem voltam soha Afrikában, nincsenek külföldi ingatlanjaim, és ezt mégis lehet, mert nekem ezt tűrnöm kell, ez beletartozik a véleményszabadságba – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete egyértelműen kimondta, hogy Magyar Péter hazudott, amikor azt mondta rólam tavaly nagy nyilvánosság előtt, hogy »bécsi és svájci ingatlanokkal rendelkezem«, valamint, hogy »Kenyában voltam vadászni« – írta pénteken a közösségi oldalán Lázár János.
„Sajnálatos – de persze a közelmúlt más ítéletei fényében nem meglepő – hogy a bíróság szerint Magyar Péter ezen ordas hazugságait közszereplőként tűrnöm kell. Másképpen fogalmazva: ha Magyar Péter kampányol hazugsággal, akkor az rendben van a bíróság szerint… Bizonyára a Tisza elnöke is emlékszik még saját december 21-i Facebook-posztjára, amikor azt tette közkincsé, hogy: »Mert aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Hazudni, csalni csúnya dolog.« Nos, Magyar Péter – megint – hazudott rólam. És most már bírósági papírja is van róla” – tette hozzá.
A Telex közben megkereste a Tisza Pártot, majd közölték a párt állítását, miszerint Lázár János szavaival szemben a bíróság nem mondta ki, hogy a Tisza-elnök ingatlanokkal és a kenyai vadászattal kapcsolatos vádjai ne lennének igazak.
A Tisza Párt sajtóosztálya a Telexnek azt írta, az ítélet ismertetése során nem hangzott el olyan, hogy ez ne lenne igaz – írta a lap.
Az Index ezzel szemben megkereste az ügyben Lázár Jánost, aki a rendelkezésükre bocsátotta a bíróság teljes ítéletét. A dokumentum személyes adatokat is tartalmaz, ezért azt teljes terjedelmében nem állt módjukban közölni, a lényegi megállapítások azonban egyértelműek.
Az ítélet 52-es pontja szerint a bíróság kimondta, hogy „a perbeli közlésben sérelmezett tényállítások – felperesnek Bécsben, Svájcban ingatlana van, Kenyában vadászott – valótlan tényállítások”.

Vagyis a bíróság a Tisza Párt állításaival szemben megállapította: Lázár Jánosnak nincs ingatlana sem Bécsben, sem Svájcban, és Kenyában sem vett részt vadászaton.
Lázár János azzal vágott vissza Magyar Péter állítására, hogy az EP-képviselőnek Dubajban van lakása, ahol a gyermekeivel szilveszterezett 2023-ban.
“Most én is mondok egy dolgot akkor, amit eddig nem akartam előhozni, de Magyar Péternek Dubajban van lakása, ahol a gyerekeivel 2023-ban karácsonyozott. Kérdezzék meg majd a helyi tiszásoktól, hogy erről hallottak-e. Kérdezzék csak meg. És vele ellentétben én nem hazudok” – – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
(index.hu)





