Újabb identitásvita a kampányban: állampolgárság, jelöltség és politikai kettős mérce

Ismét heves reakciókat váltott ki a közéletben Lázár János kijelentése, amelyben a TISZA Párt Vas megyei képviselőjelöltjét, Strompová Viktóriát „szlovák asszonyként” említette. A megjegyzés után Magyar Péter élesen támadta a minisztert, nyilvános bocsánatkérést követelve, sőt, Lázár közéletből való távozását is felvetette.

Lázár János a sárvári tévének úgy fogalmazott Strompová indulásával kapcsolatban:

„csodálkozom is, hogy a Tisza Párt nem talált magyar embert és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben.”

A TISZA elnöke közösségi oldalán hangsúlyozta: Strompová magyar állampolgár, több mint másfél évtizede Magyarországon él, és magyar közegben nőtt fel egy felvidéki, magyarok lakta településen. Felidézte azt is, hogy gyerekként magyar igazolványt kapott, még az első Orbán-kormány idején. Magyar szerint ezért felháborító, hogy a jelölt származása most politikai támadások tárgya lett.

A vita azonban nem állt meg itt. Lázár János egy helyi televíziós interjúban megismételte álláspontját, megjegyezve: szerinte különös, hogy a TISZA Párt nem magyar jelöltet indít a körzetben, hanem egy szlovák származású nőt. A kijelentés tovább élezte a konfliktust, amely gyorsan túlmutatott egyetlen mondaton, és az identitáspolitika jól ismert aknamezejére sodródott.

Strompová Viktória maga is reagált, hangsúlyozva: a magyarság nem a név hangzásán múlik. Nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy magyarul gondolkodik, magyarul álmodik, és ugyanolyan magyarnak tartja magát, mint bármely más állampolgárt.

A bírálók ugyanakkor egy kevésbé hangsúlyozott részletre hívják fel a figyelmet.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint Strompová Viktória 2025 novemberében szerezte meg a magyar állampolgárságot, mégpedig házasság útján. Korábbi közösségi médiás bejegyzéseiben az állampolgárság megszerzését magyar férjére hivatkozva indokolta, magyar felmenőket nem említve.

Ez a tény új megvilágításba helyezi a történetet: kritikusai szerint az állampolgárság kérdése hosszú éveken át nem bírt különösebb jelentőséggel, és csak akkor vált sürgetővé, amikor a parlamenti indulás jogi feltétele lett. Innen nézve nem az identitásról, hanem a politikai alkalmasság formai feltételeiről zajlik a vita.

Az ügy így két narratíva között feszül. Az egyik szerint etnikai megbélyegzés és politikai kirekesztés történt, a másik szerint viszont egy későn felismert jogi szükségszerűség köré épített érzelmi kampányról van szó. A kampányidőszakban mindkét értelmezés hangos visszhangra talál, miközben a kérdés lényege továbbra is vitatott marad: hol húzódik a határ politikai kritika és identitásalapú támadás között.