„Ellen szavazni sokkal egyszerűbb”: hogyan butította el a közéletet a média, a közösségi média – és miért lett divat Magyarországon a negatív voksolás?

A demokrácia tankönyvi logikája szerint az emberek összehasonlítanak programokat, vezetőket, terveket, majd megnézik, melyik képviseli legjobban a jövőjüket. A demokratikus szavazás eredendően egy tudatos mérlegelési művelet volna.

Ám Magyarországon ez egyre kevésbé hasonlít erre a romantikus elképzelésre. A választás sokaknál nem arról szól, mit szeretnének, hanem arról, mit gyűlölnek a legjobban.

A „valaki ellen” szavazás mára társadalmi norma lett, sőt lassan politikai trend.

A folyamat egyik legfontosabb mozgatórugója a politika törzsi logikája. Az elmúlt húsz évben a közélet két nagy táborra szakadt, amelyek már nem is politikai irányzatként, hanem világképként élnek egymás mellett. A választók jelentős része úgy érzi, nem pártot választ, hanem identitást, és ehhez az identitáshoz ragaszkodni kell – érvek, tények és józan belátás nélkül is. Egyre nehezebb bárkit úgy megszólítani, hogy ne a saját törzsének világértelmezési keretében gondolkodjon, hiszen ebben a keretben a másik oldal nem politikai ellenfél, hanem veszély, rossz, fenyegetés.

Így válik a politika önjáró érzelmi harctérré, ahol az egyénnek nem is kell mérlegelni, csak reagálni.

Ehhez társul a média, pontosabban a médiahiány jelensége. A hagyományos újságírás visszaszorulásával, a párhuzamos valóságokat termelő hírcsatornákkal és az algoritmusok által vezérelt közösségi médiával a választók információs környezete teljesen szétesett. Az emberek ma már ritkán találkoznak összetett elemzésekkel, viszont annál gyakrabban kattintanak indulattal átitatott tartalmakra.

A Facebook, a TikTok és az Instagram logikája egyszerű: azt mutatják, ami dühít, felizgat, feldühít vagy megerősít abban, amit amúgy is gondolsz. A mélyebb megértést igénylő tartalmaknak nincs tere – nem kattintják, nincs idejük, túl hosszú, túl bonyolult.

Ezzel párhuzamosan egy társadalmi szintű szövegértési válság is kibontakozott. Ma Magyarországon a lakosság jelentős része úgy fogyaszt politikai tartalmat, hogy valójában nem érti annak összefüggéseit. A közösségi médiás információs diéta rövid, kontextus nélküli mondatokból, kiragadott üzenetekből, mémekből, gyanúsan leegyszerűsített videókból áll. Ezek nem informálnak, hanem érzelmet váltanak ki: dühöt, félelmet, örömöt, kárörömöt. A politikai kommunikáció is erre épít: a 3–5 másodperces videókra, félmondatokra, manipulatív sávokra, vizuális sokkolásra.

Ha a lakosság szövegértési szintje csökken, a politikusnak alkalmazkodnia kell: egyszerűbb üzenet kell, kevesebb gondolat, több indulat.

A negatív szavazás ebben az érzelmi, leegyszerűsített világban érzi magát otthon

Ha az emberek nem olvasnak programokat, nem néznek értelmes vitákat, nem jutnak el a komplex információkig, akkor a döntés alapja szükségszerűen érzelmi lesz. A félelem, az utálat, a sérelmek és az előítéletek sokkal gyorsabban „mozognak” ebben a médiatérben, mint a gondolatok. A politikusnak hatékonyabb azt mondani, hogy „ők tönkreteszik az országot”, mint elmagyarázni egy adópolitikai reform lépéseit.

A választónak könnyebb utálni, mint megérteni. És a Facebook-algoritmus is ezt jutalmazza.

A szövegértelmezési képesség romlása a programok teljes érdektelenségéhez vezet. A választó nem azért nem olvassa a pártok dokumentumait, mert lusta lenne, hanem mert elszokott az összetett szövegektől. Már a figyelmi kapacitás sem alkalmas rá. A politikusok pedig pontosan látják ezt, ezért nem is készítenek komolyan vehető programokat – minek, ha úgysem lesz hatása?

A „kisebbik rossz” logikája így válik önbeteljesítő jóslattá. A választók már nem is keresik a „jobbat”, mert elvesztették a képességet arra, hogy az érveket mérlegeljék, a politikai konstrukciókat megértsék, vagy akár csak végigolvasnak egy kétoldalas cikket.

A magyar társadalom egy része egyszerűen képtelen követni a komplex politikai tartalmakat, és ez a tehetetlenség frusztrációt szül. A frusztráció pedig haragot. A harag pedig az ellen-szavazás legfontosabb üzemanyaga.

A hosszú távú következmény súlyos. Egy politikai közösség, amely képtelen szöveget értelmezni, képtelen valódi döntést is hozni. A demokrácia látszólag működik, valójában azonban csak érzelmi hullámok között ingadozik. A rossz politikai minőség így újratermeli önmagát: ha a választók nem kérnek szakmai tartalmat, a politikus nem is ad. Ha a választók csak az ellenségképekre reagálnak, akkor a politika ellenségképeket fog gyártani. Ez egy lefelé tartó spirál, ahol minden kör egy kicsit ostobábbá, agresszívabbá és kiszolgáltatottabbá teszi a közéletet.

A kiút azonban csak ott kezdődik, ahol a médiafogyasztás, a szövegértés és a politikai tudatosság visszaépül. Amikor újra értékké válik az olvasás, a kontextus, a kritikai gondolkodás. Amikor az emberek nem csak azt akarják tudni, kire kell haragudni, hanem azt is, kinek van valós megoldása. Addig azonban marad az érzelmi hullámvasút, és marad a reflexszerű választási logika: nem valakiért, hanem valaki ellen.

A demokrácia azonban csak akkor lesz élő, ha újra lesz valakiért szavazni. Amíg csak az „ellen” marad, addig a politika sem fog felnőni – és mi sem kényszerítjük rá arra.