Szorul a hurok Sorosék alapítványa körül: hamarosan vádat emelhetnek ellene az USA-ban

Szorul a hurok Sorosék alapítványa körül: hamarosan vádat emelhetnek ellene az USA-ban

Soros Nyitott Társadalom Alapítványa ellen hamarosan vádat emelhetnek az USA-ban. A Trump-kormányzat ezzel a USAID leépítése után a baloldali korrupciós hálózat másik fontos pillérét ütheti ki – ismertette Facebook-oldalán László András.

A Fidesz EP-képviselője idézte a New York Times azon beszámolóját, melyből kiderült, hogy az amerikai főügyész-helyettes irodájából származó üzenet alapján hét ügyészi irodát azzal bíztak meg, hogy készítsék elő a Soros Györgyék elleni vizsgálatot.

A lehetséges vádak között

  • a gyújtogatás,
  • a terrorizmus anyagi támogatása
  • és pénzügyi bűncselekmények szerepelnek.

Itt nyilván a BLM szervezetek és egyes palesztin szervezetek támogatása, az illegális migránsok érdekeit védő szervezetek és az ANTIFA-hoz köthető szervezetek támogatása lehet kényes – sorolta a lap.

Az Alapítvány mindent tagad és politikai üldöztetésről beszél.

A főügyész-helyettes irodája nem tagadta az előkészületeket és a szóvivő úgy nyilatkozott, hogy nekik a közbiztonság az első és minden olyan szervezetet megvizsgálnak, amelyek erőszakos cselekedetek véghezvitelére vagy szövetségi törvények megsértésére konspirálnak – derült ki az összeállításból.

Egyeseknek van mitől tartania Európában is

Mint ismert,

a Soros-hálózat milliókat költött Amerikában és Európában is illegális migránsok támogatására, a kitoloncolások megakadályozására és ezzel kapcsolatos perekre.

Ezekről már a korábbi években is részletes cikkek jelentek meg. Ezen felül arra is, hogy az illegális migránsok helyzetét legalizálják és mielőbb állampolgárságot kaphassanak.

Ha tényleg komoly fellépés lesz a Soros-hálózat ellen Amerikában, abba ugyanúgy beleremegnek majd az európai baloldali szervezetek, ahogy a USAID-pénzcsapok elzárásába – zárta posztját László András.

(mandiner.hu)

polkorrekt