Messze nincs annyi Tisza-sziget, mint amennyiről Magyar Péter álmodik

A Tisza Párt belső nyilvántartásából kiderül: lényegesen kevesebb Tisza-sziget van, mint amennyiről Magyar Péter beszél a nyilvánosság előtt. A lapunk birtokába került adatokból ráadásul az is kirajzolódik, hogy támogatóinak területi eloszlása sem kedvez Magyar Péternek. Budapestre koncentrálódnak a Tiszások, de a vidéki választókerületekben rendkívül gyatrán állnak Magyar Péterék. Nem véletlen tehát, hogy hamis számokat kommunikál a pártelnök.
„Jelenleg több, mint 2200 szigetben, majd 50 ezren vesznek részt a Tisza országos és helyi tevékenységében” – írta pénteken a Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter, és egyúttal bejelentette, hogy pártja új alelnöke, Forsthoffer Ágnest veszi át a Tisza-szigetek vezetését.

Magyar Péter és új alelnöke, Forsthoffer Ágnes (Forrás: Facebook)
Messze elmaradnak a valós számok Magyar Péter vágyálmaitól
Az új koordinátor egyik első feladata feltehetően a pontos adatok és a létszám tisztázása lesz, mivel a pártelnök által bejelentett számok – információink szerint – köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Birtokunkba került ugyanis a Tisza Párt belső nyilvántartása, amit a Tisza-szigetekről vezetnek, és ebből kiderül, hogy Magyar állításaival ellentétben mindössze 1570 Tisza-sziget van, amelynek a tagsága összesen kevesebb mint 28 ezer fő.
Ráadásul a párt belső életét ismerő egyik forrásunk, akit az adatok helytállóságáról kérdeztünk, azt is elárulta, hogy nagyjából csak 10 300 azoknak a tagoknak a száma, akik valóban aktívak is a Tisza-szigetekben.
Országos lefedettségről szó nincs a Tisza támogatói körében
A lapunkhoz eljutott tiszás nyilvántartásból az is jól látszik, hogy a Tisza-szigetek tagsága kifejezetten erősen koncentrálódik bizonyos helyeken. Más részein az országnak, viszont nagyon nem állnak jól Magyar Péterék. Budapest bizonyos választókerületeiben például 25-nél is több Tisza-sziget van, esetenként többszáz fős tagsággal. Egyes vidéki választókerületekben viszont rendkívül alacsony mind a Tisza-szigetek, mind azok tagságának száma.
A legtöbb Tisza-sziget Hajdú-Bihar 3. számú – debreceni – választókerületében van. Az itteni ötvennél is több sziget mintegy 600 tagot számol. A Borsod-Abaúj-Zemplén 2. számú választókerületben viszont mindössze négy sziget van, amelyek összesen csak 76 taggal rendelkeznek. Borsodban az 1., 3. és 5. számú választókerültben is nagyon kevés a Tisza-sziget. De alig vannak támogatói a Magyar Péternek Hajdú-Bihar 1. és Fejér 4. számú választókerületében is. Ezeken a helyeken egyaránt száz alatt van a szigettagok összlétszáma.
Más kávéház a vidék, mint Budapest
A települések közül természetesen Budapesten áll a legjobban Magyar Péter. A fővárosban több mint kétszáz Tisza-sziget van, de népességarányosan Debrecen viszi a pálmát több mint ötven szigettel. Más nagyvárosokban viszont sokkal rosszabb a helyzet a Tisza szempontjából. A több mint ötvenezer lelket számláló Zalaegerszegen például csak négy Tisza-szigetet találtunk.
Nem meglepő módon számos Európai nagyvárosban vannak Tisza-szigetek. Sőt, kisebb településeken, például az ausztriai Kitzbühelben, a Spanyolországi Rojalesben vagy Windsorban az Egyesült Királyságban is alapítottak csoportot a tiszások. Összességében viszont az mondható el, hogy nem magas sem a külföldi szigeteknek, sem azok tagságának a száma.
Alig nőtt idén a Tisza-szigetek száma
Magyar Péter bizonyára azért is kerekítette erősen fölfelé a Tisza-szigetek számát, mert kellemetlen lett volna arról beszámolnia, hogy idén nem gyarapodott érdemben pártjának hátországa.
Januárban az ATV-ben még arról beszélt a pártelnök, hogy addig 1200 Tisza-szigetet alapítottak, összesen több tízezres tagsággal. Ehhez képest az elmúlt kilenc hónapban nem volt jelentős fejlődés. Sem a szigetek száma, sem a tagság nem emelkedett jelentősen.
Mindez pedig látványos ellentmondásban van a Tisza Párt elnöke online követői száma növekedésével, és a baloldali közvélemény-kutatók méréseivel.
Ennek beismerése különösen is kellemetlen lehetett volna Magyar Péter számára, aki minden bizonnyal ezért választotta azt a megoldást, hogy inkább füllent egy nagyot a szigetek és azok tagjainak számáról a nyilvánosság előtt.
(magyarnemzet.hu)