Egy korrupcióban érintett, felfüggesztett végrehajtó Toroczkai László „informátora”

Egy korrupcióban érintett, felfüggesztett végrehajtó Toroczkai László „informátora”

Egy sértett, praxisa elvesztése miatt aggódó végrehajtó Toroczkai László rejtélyes informátora, aki korábban illegális módon megszerezte a Schadl-ügy nyomozati anyagait. A Magyar Nemzet információi szerint Kiss Ferencet folyamatos szabálytalan működése miatt felfüggesztették végrehajtói pozíciójából, és most mindent megtenne, hogy megtarthassa jól jövedelmező praxisát.

Egy sértett végrehajtó, Kiss Ferenc Toroczkai László sokat hivatkozott informátora a Schadl-ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet a férfit jól ismerő forrásból. Információik szerint Kisstől származhatnak azok a hangfelvételek, amelyeket csütörtökön „döntő bizonyítékként” mutatott be a Mi Hazánk elnöke, aki azt állítja, a következő hetekben leleplezi majd, hogy valójában nem Schadl György és Völner Pál, hanem az egész Fidesz irányította a korrupciót a végrehajtói karon belül.

A Toroczkai által bizonyítékként nyilvánosságra hozott, mindössze néhány mondatos beszélgetésfoszlányokból azonban nemigen derül ki semmi, hiába igyekezett azokat megfelelően „kontextusba helyezni” a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai két olyan beszélgetéstöredéket hozott nyilvánosságra, amelyeken állítása szerint egy végrehajtó beszélget az informátorukkal. A hangfelvételeken, elhangzik Rogán Antal miniszter és Zsigó Róbert államtitkár neve, de semmi inkriminálót nem mondanak róluk a meg nem nevezett résztvevők, akikről az derül ki, hogy nincsenek közvetlen kapcsolatban az említett politikusokkal.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Toroczkaiék által közzétett beszélgetésben csak informátorként aposztrofált férfi Kiss Ferenc, akit az őt jogászi körökből ismerő forrásaik pszichésen instabil, sértett emberként írtak le, aki mindent megtenne, hogy el ne veszítse végleg végrehajtói praxisát.

Információik szerint Kiss már évekkel ezelőtt illegális úton megszerezte a Schadl-ügy nyomozati anyagait, amelyeket arra akart felhasználni, hogy megtarthassa jól jövedelmező végrehajtói pozícióját.

A lapnak többen is megerősítették, hogy Kiss Ferenc azt hangoztatta, amennyiben elveszíti praxisát, a sajtóhoz és ellenzéki politikusokhoz fog fordulni.

A férfi azért félhet a végrehajtói pozíciója elbukásától, mert munkája minőségével kapcsolatban többször is problémák merültek föl, és a folyamatos szabálytalan működése miatt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) többször is ellenőrzést indított vele szemben. 2024 novemberében pedig az ellene folyó fegyelmi eljárás következtében a bíróság végül felfüggesztette Kiss Ferenc végrehajtói státuszát, ami komoly veszteséget jelenthet számára. Az elmúlt öt évben ugyanis átlagosan évi közel 60 millió forint adózás utáni eredményt produkált a végrehajtói tevékenység Kiss számára.

Azt, hogy a felfüggesztett végrehajtó nem viselte jól, hogy végleg elveszítheti jövedelmező praxisát az is mutatja, hogy 2024 decemberében nem adta át utódjának irodája elektronikus ügyadatbázisát. Nem lenne meglepő tehát, ha mindezek után Kiss nem válogatna az eszközökben, hogy megtarthassa pozícióját.

(magyarnemzet.hu)

 

polkorrekt