„Sok hűhó, semmiért” – Nem találkoznak a főváros taxis tervei a szakma elképzeléseivel

Túl sok a taxis Budapesten, ami minőségi és megélhetési probléma – ezzel indokolja a főváros a taxis rendelet módosítási tervét. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan jövő héten tárgyalja az előterjesztést. A szakma szerint értékelhetetlen a megismert rendeletterv, az Országos Taxis Szövetség szerint egy sor javaslatukat figyelmen kívül hagyták.
Taxis szervezetekkel és érdekképviseletekkel, valamint a Gazdasági Versenyhivatallal, a BKIK-val, a NAV-val és a BRFK-val való hosszas szakmai egyeztetések alapján a főváros vezetése úgy látja, van lehetőség olyan lépéseket tenni, amelyek a taxis piacot „tisztítják”, az utasok számára pedig nagyobb biztonságot ad a szolgáltatás szempontjából, ezért – mint Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az InfoRádióban elmondta – olyan módosításra tesz javaslatot, amit a főváros a maga szintjén is megtehet, növelve az átláthatóságot, ellenőrizhetőséget.
Több ponton törvénymódosítást is javasolnak a kormány számára, hogy
minél biztonságosabb és jobb minőségű
legyen a taxiszolgáltatás.
Amihez például a kormány segítségét kérik, az
- a kép- és hangrögzítés lehetősége a taxikban, ami véd taxist és utast is, panaszok esetében pedig döntő lehet egy-egy felvétel.
- Ezen kívül a szankcionálás szempontjából is fontos, hogy a taxit és a taxist össze lehessen kötni, hiszen eddig sokszor az ellenőrzéseket nehezítette meg, hogy nem volt egyértelmű, hogy adott időben ki vezette azt a járművet, ami ellen panasz volt, mivel nem volt kötelező a jármű és a taxis összekapcsolása.
- A sárgátlanítás kapcsán azt látják, hogy ha egy autót kivonnak az állományból, akkor a megmaradó sárga szín visszaélésekre adhat okot, főleg az éjszakai órákban és külföldi turistsák esetén.
A szakmai érdekképviseletek már korábban kezdeményezték a fővárosi taxis rendelet módosítását.
„Láttuk, hogy olyan személyek is bekerültek a taxiszolgáltatók körébe, akik nem biztos, hogy alkalmasak erre. A különböző hatóságok az
ellenőrzések során találtak nagyon sok olyan taxist, akik büntetett előélettel rendelkeznek, akiknél aggályos volt egyáltalán a jogosítványnak a megléte is, sőt jogosítvány nélkül dolgoztak”
– sorolta az InfoRádió megkeresésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség főtitkára.
Szerintük egy új szabályozás legfontosabb eleme a hatósági rögzített ár módosítása, kiegészítése lenne, de épp ezt a javaslatot az önkormányzat – szerinte – nagyon gyorsan lesöpörte az asztalról azzal, hogy „fenntartja az érdeklődést”, a taxisok pedig „beszéljenek minden másról is”.
Telt múlt az idő, a minap pedig a taxisok szembesültek az eredménnyel, a főváros javaslatával.
„Sok hűhó, semmiért. Nagyjából így tudnám összefoglalni ennek a tartalmát, hiszen azokat a kéréseket, komoly szakmai igényeket, amiket megfogalmaztak a taxisok saját maguk, illetve az utasok védelmében és érdekében, lesöpörték” – vélekedett.
Az általuk kért, végül a javaslatból kimaradt javaslatok a következők:
- évente minden személytaxidroszt-használó, engedélykérő mutassa be az erkölcsi bizonyítványát (ez jelenleg 5 évente kötelező)
- adatvédelmileg aggályos minden útadatot egy zrt. számára átadni, ilyenre a BKK sem jogosult az utasközönsége esetében
- kamerák a kocsikban: jelenleg egyes kocsikon tájékoztató jelleggel van kiírva, hogy van, de a személyszállítási törvény ezt nem teszi lehetővé, ha mégis törvényes lenne, komoly adatkezelést kellene folytatni, az márpedig nincs ingyen, még a BKK-nál sincs, még a beszerzése is igen összetett
- „sárgátlanítás”: a sárgítást ugyan a fővárosi taxirendelet szabályozza, de amikor bemegy a kormányhivatalba a taxis és engedélyt kér, a forgalmiba bekerül a megváltozott szín. Ez azt jelenti, hogy itt a fővárosnak az állam felé kell kéréssel élnie, amit a taxisok támogatnának is, de egy 5-10 ezer forintos drosztdíj-visszatérítésért nem lehet elvárni egy 80 ezer forintba kerülő sárgátlanítást.
(infostart.hu)