Charlie Kirk özvegye, Erika Kirk veszi át férje szervezetének irányítását

A Charlie Kirk által alapított konzervatív ifjúsági aktivista szervezet, a Turning Point USA bejelentette, hogy a társalapító Charlie Kirk meggyilkolása után felesége, Erika Kirk veszi át a vezérigazgatói posztot – írja a USA Today.
A Turning Point USA csütörtöki X-bejegyzésében azt írta, hogy igazgatótanácsuk egyhangúlag Erika Kirköt választotta új vezérigazgatójává és az igazgatótanács elnökévé is.
A Turning Point USA-t Kirk alapította 2012-ben, 18 éves korában, a szervezet azóta jelentős politikai szereplővé nőtte ki magát. Több száz egyetemi és középiskolai campuson vannak jelen, konferenciákat szerveznek, ösztönzik a fiatalokat konzervatív témákkal kapcsolatos szervezkedésre. Mindezek mellett különböző médiatermékeket állítanak elő, például a The Charlie Kirk Show című műsort is. A csoport szorosan együttműködik a Donald Trump-féle MAGA (Make America Great Again) mozgalommal.
A 36 éves Erika Kirk Charlie Kirk halála után néhány nappal tartott beszédében megfogadta, hogy folytatni fogja férje munkáját. Azt mondta, hogy „ennek az özvegynek a sírása harci kiáltásként fog visszhangozni az egész világon”.
Kirköt szeptember 10-én sebesítették meg halálosan egy lövéssel a Utah Valley University campusán. A 22 éves feltételezett elkövető, Tyler Robinson már letartóztatásban van, rá a szövetségi ügyészek halálbüntetés kiszabását kérték. A utah-i ügyészség szerint Robinson a merénylet előtt üzeneteket küldött arról, hogy elege van Kirk gyűlölködéséből.
The Turning Point Board has unanimously elected Erika Kirk as the new CEO and Chair of the Board.
In prior discussions, Charlie expressed to multiple executives that this is what he wanted in the event of his death. pic.twitter.com/PazORgiHWP
— Turning Point USA (@TPUSA) September 18, 2025