Kibertámadás miatt 1,5 millió svéd személyes adatai kerültek nyilvánosságra

Kibertámadás miatt 1,5 millió svéd személyes adatai kerültek nyilvánosságra

Egy informatikai szolgáltatót ért kibertámadás miatt 1,5 millió svéd személyes adatai kerültek nyilvánosságra – közölte kedden a svéd ügyészség.

A tájékoztatás szerint az adatszivárgás a Miljödata rendszerszolgáltató vállalatnál történt az augusztus 23-24-i hétvégén, érintettek pedig mindenekelőtt önkormányzatok és magánvállalkozások voltak.

Sandra Helgadottir ügyész szerint még folyamatban van a kibertámadás kivizsgálása, amelynek elkövetőjeként egy Datacarry nevű csapat jelentkezett. Helgadottir közölte, hogy a nyomozás most az elkövetők azonosítására összpontosít. „Jelenleg nincs arra utaló jel, hogy egy külföldi hatalom részes lett volna ebben” – tette hozzá.

A svéd sajtó arról számolt be, hogy a hackerek 1,5 bitcoint (mintegy 58 millió forint) követeltek, és az adathalmaz közzétételével fenyegettek. A Miljödata a hétvégén közölte, hogy az adatok végül közzé lettek téve a darkneten, vagyis az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt részén. Az adatok főleg neveket, lakcímeket és kapcsolattartási információkat tartalmaznak, és a 10,6 milliós svéd lakosság nagyjából 15 százalékát érintik.

A svéd adatvédelmi hatóság szerint legalább 164 városi önkormányzat és 4 regionális hatóság is érintett volt. Az SVT közszolgálati televízió szerint Göteborg városát különösen sújtotta az adatlopás, de olyan cégek is megsínylették, mint a Volvo és az SAS légitársaság.

(MTI)

polkorrekt