Bajban van a DK-s polgármester, ezek az ügyek lettek gyanúsak az ügyészségnek

A HVG birtokába került az a kihallgatási jegyzőkönyv, amelyben felsorolják, pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Kiss László III. kerületi polgármestert.
A DK-s politikus azt állítja, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el és szerinte az ügyészség politikai okokból állít róla „bődületes kamukat”. Kisst 2024 augusztusában tartóztatták le, majd kilenc hónap után idén májusban helyezte szabadlábra a bíróság.
A kihallgatási jegyzőkönyv alapján az ügyészség azt állítja:
a polgármester döntései következtében az önkormányzat különböző termékeket és szolgáltatásokat rendelt meg, de ezek részben fiktív megállapodások voltak, részben pedig túlárazottak.
A cél az volt, hogy az extra haszon egy részét vissza lehessen osztani.
Az egyik gyanús szerződés alapján az óbudai önkormányzat kommunikációs feladatok ellátására szerződött, az ismerős cég helyzetbehozása érdekében pedig legkevesebb 2 millió forintot kapott Kiss László 2019 decembere és 2020 januárja között. Ebben az esetben tehát csak két hónap telt el az októberi választásoktól számítva.
Az ügyészség szerint egyébként a politikus eleve azért akart polgármester lenni, nem pedig országgyűlési képviselő, mert így lehetősége nyílt ehhez hasonló szerződések megkötésére. A politikus terve az volt, hogy ha megnyeri a választást, akkor kommunikációs szerződésekkel és egyéb megrendelésekkel segíti üzlettársát, ebből a bevételből pedig ő is részesül majd.
Az ügyészség gyanúsnak találta egyebek mellett ezeket a szerződéseket:
- az Óbudai Újsággal kapcsolatos 71,2 millió forint értékű szerződést, amely miatt 6,6 millió forintot adtak át Kiss Lászlónak a 2020-as és a 2021-es években.
- A reprezentációs termékekre, molinókra, nyomdai szolgáltatásokra vonatkozó 121 millió forint értékű szerződés. A jegyzőkönyv szerint a beszerzések minden esetben megvalósultak, de 2020 és 2024 között 4,2 millió forintot visszaosztottak az óbudai polgármesternek, és még egyszer ugyanennyit egy másik személynek.
- Arra is volt példa, hogy bizonyos feladatokra úgy szerződtek fiktív szerződésekkel, hogy a pénz 90 százalékát vissza kellett juttatni, a munkát pedig a vállalkozó alkalmazottai végezték el, vagy az önkormányzat dolgozói.
- Egy másik szerződés termékbeszerzésről és egyéb szolgáltatások megrendeléséről (nyomdai, plakát, molinó) szólt 57 millió forint értékben, ebből a hatóságok szerint 3,3 millió forint jutott vissza Kiss Lászlóhoz. (És további 3,3 millió forint egy másik személyhez.)
- A parkfenntartási szerződést is kötöttek több százmillió forint értékben.
Az ügyészség tavaly augusztusi kihallgatáson közölt álláspontja szerint
a különböző bűncselekmények révén Kiss László összesen 18,1 millió forinttal gazdagodott.
A korrupcióból származó pénz elfedése érdekében a polgármester ingatlanokat akart vásárolni más nevére, amit később értékesítettek volna, az abból befolyó összeget pedig elosztották volna. 2022 novemberében ennek megfelelően vett is az ismerős egy 925 négyzetméteres zártkerti ingatlant árverésen, amihez a 7 millió forintos forrást Kiss László biztosította.
A III. kerületi sajtóosztály HVG-nek küldött válaszában elismerte, hogy ezekkel az ügyekkel gyanúsították meg a polgármestert, de egyben közölték: veszélyezteti a demokráciát az a tendencia, hogy az ügyészségről folyamatosan szivárognak ki az anyagok. Ezzel kapcsolatban már négy feljelentést is tett Kiss László, de tudomása szerint egyiket sem vizsgálták ki.
(mandiner.hu)