Agyonhajszolva, kiszolgáltatva aprópénzért – a futárok lázadása

Az elmúlt években a futárszolgáltatások olyan gyorsan váltak a mindennapjaink részévé, hogy ma már szinte elképzelhetetlen egy nagyváros életének megszervezése nélkülük. Ételeinket házhoz hozzák, csomagjainkat időre leszállítják, sőt gyakran az utolsó pillanatban is képesek megoldani a kényelmetlenségeinket. Ám a csillogó reklámok és a „mindig úton vagyunk” mottó mögött egy egyre feszültebb, kizsákmányolt valóság húzódik meg.

A futárok ugyanis sokszor aprópénzért, bizonytalan munkakörülmények között hajtanak – és egyre többen mondják: elég volt.

A láthatatlan hadsereg

Budapest utcáin ma több ezer futár rója az utakat. Biciklivel, motorral, autóval szállítanak ételt, csomagot, dokumentumot – mindezt szinte láthatatlanul. Csak akkor vesszük észre őket, ha késik a rendelésünk, vagy ha a hírportálokon megjelenik egy-egy balesetük.

A Partizán riportja rámutat: ez a „láthatatlan hadsereg” valójában nélkülözhetetlen közszolgáltatást végez, miközben munkájuk társadalmi megbecsülése alig mérhető. A futárok többsége egyéni vállalkozóként, alvállalkozókon keresztül vagy éppen „katás” háttérrel dolgozik, ami azt jelenti:

nincs garantált bér, nincs szabadság, nincs biztos táppénz.

Kiszolgáltatva az algoritmusnak

Az étel- és csomagkiszállítás ma jórészt applikációkon keresztül zajlik. A futár feladata látszólag egyszerű: rányom a gombra, átveszi a megrendelést, majd kiszállítja. A valóságban azonban egy bonyolult algoritmus irányítja az életét.

Az applikáció dönti el, melyik rendelést kapja meg, milyen távolságra kell mennie, mennyi időt kap a kiszállításra – és mennyi pénzt keres rajta.

Egy rossz értékelés vagy pár kihagyott fuvar azonnal visszavetheti a bevételt. A futárok beszámolója szerint ez állandó nyomás alatt tartja őket: ha nem vállalják el a távoli vagy rosszul fizető fuvart, az applikáció „bünteti” őket, és legközelebb kevesebb rendelést kapnak.

Ez a rendszer tehát nemcsak hogy nem védi, de kiszolgáltatja őket a láthatatlan döntéshozóknak – olyan multinacionális cégeknek, amelyek profitja minden egyes fuvarral nő, miközben a futár gyakran csak pár száz forinttal gazdagodik.

Aprópénz a túlóráért

A riportban megszólaló futárok történetei rávilágítanak: napi 10–12 óra hajtás után is előfordul, hogy alig keresnek annyit, amiből meg tudnak élni. Egy-egy kiszállítás díja sokszor nem fedezi a benzin költségét, az amortizációt, vagy akár a saját ebédjüket.

„Volt olyan napom, hogy 14 órát tekertem, és a végén alig 18 ezer forint maradt a zsebemben” – meséli egyikük. Ez az összeg papíron talán elfogadhatónak tűnik, de ha levonjuk belőle az üzemanyagot, a karbantartást, a biztosítást és a vállalkozói terheket, már alig marad több, mint a minimálbér óradíja.

A futárok többsége ezért állandó mókuskerékben él: ha egy nap kiesik a munkából, azonnal megérzi a pénztárcáján. Betegség, baleset, műszaki hiba – mind komoly egzisztenciális veszélyt jelent számukra.

Emberi történetek a számok mögött

A Partizán riporterének megszólalói nem statisztikák, hanem hús-vér emberek. Egyikük fiatal apa, aki hajnalban indul útnak, hogy estére megkeresse a családja kenyerét. Másikuk nyugdíjas, akinek a nyugdíja nem elég a megélhetésre, ezért futárkodni kényszerül. Van köztük diák is, aki tanulmányai mellett keresi meg a tandíjat – de közben úgy érzi, hogy a rendszer inkább kihasználja, mintsem támogatja.

Ezek a történetek világítják meg igazán, mennyire tarthatatlan a jelenlegi helyzet: emberek ezrei végzik napi szinten a város egyik legfontosabb logisztikai feladatát, miközben létbizonytalanságban élnek.

Szakértői figyelmeztetés

Munkaügyi szakértők már régóta figyelmeztetnek: a platformgazdaság, amely a futárok munkáját irányítja, rendszerszintű problémákat hordoz. A hagyományos munkajogi garanciák megkerülésével az ilyen cégek óriási versenyelőnyhöz jutnak – de ennek árát a futárok fizetik meg.

Európa több országában már megjelentek azok a jogszabályok, amelyek kötelezik a futárcégeket a dolgozók nagyobb fokú védelmére.

Magyarország azonban le van maradva: a futárok többsége ma is „önfoglalkoztatottként” van nyilvántartva, így a cégek semmilyen kötelezettséget nem vállalnak utánuk.

A lázadás jelei

Az elégedetlenség már nem csak a zárt futárcsoportokban jelenik meg. Egyre több a spontán tiltakozás, sztrájkfenyegetés, sőt volt már példa szervezett demonstrációra is. A futárok közül sokan érzik úgy: ha nem állnak ki magukért, a rendszer teljesen felőrli őket.

A riportban megszólalók közül többen arról beszélnek, hogy közösséget próbálnak szervezni, érdekképviseletet építeni. Bár ez a szektor hagyományosan nehezen szervezhető – hiszen a futárok magányosan, különböző cégekhez kötve dolgoznak –, a közös problémák erős kohéziót teremthetnek.

Mi lesz, ha elfogynak a futárok?

A kérdés költőinek tűnhet, de nagyon is valós: mi történik, ha egy nap nem lesz elég ember, aki kiszállítsa az ételt, a gyógyszert, a csomagot? A futárok helyzete nem csupán egy szakma belügye, hanem társadalmi ügy. A kényelmünket, a fogyasztói szokásainkat szolgáló rendszer ugyanis az ő vállukon nyugszik.

Ha ők kiégnek, ha tömegesen feladják, annak következményeit mindannyian érezni fogjuk.

Következtetés: emberibb rendszer kell

A riport tanulsága egyértelmű: a jelenlegi modell tarthatatlan. Nem várható el emberektől, hogy hosszú távon kiszolgáltatottan, védőháló nélkül hajtsanak a közösség kényelméért.

A változás kulcsa a szabályozás és a társadalmi nyomás. Jogszabályokkal biztosítani kell a minimális munkajogi védelmet, a cégeknek pedig átlátható, tisztességes bérezési rendszert kell kialakítaniuk. De legalább ennyire fontos, hogy mi, fogyasztók is tudatosítsuk: minden rendelés mögött egy ember áll, aki nem robot, hanem dolgozó, családtag, állampolgár.