Szabálysértési eljárás indult a Tisza Párttal szemben

Szabálysértési eljárás indult a Tisza Párttal szemben

A Karcagi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított Magyar Péter pártjával, a Tisza Párttal összefüggésben Tiszafüred polgármesterének feljelentése nyomán – értesült a Magyar Nemzet.

Ahogy arról még júliusban beszámoltunk, Magyar Péter nyári országjárása keretében Tiszafüredet is útba ejtette, ahol a helyi fideszes polgármester, Ujvári Imre szerint áramot loptak a rendezvényükhöz. Ujvári (aki tavaly júniusban ellenfél nélkül nyerte el a polgármesteri pozíciót) a történtek kapcsán azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy minden eseménynél kell területhasználati díjat fizetni az önkormányzat részére, és egy évvel korábban, amikor a Tisza szintén a településen tartott rendezvényt, nem is volt ebből problémája senkinek. Ujvári állítása szerint viszont az idei rendezvényen Magyar Péter azt mondta,

nem hajlandó az áramért és a rendezvény költségeiért húszezer forintnál többet fizetni. Továbbá a polgármester szerint kilátásba helyezte, hogy ha mégis többe kerülne nekik a dolog, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.

A polgármester végül azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert állítása szerint a Tisza Párt emberei egy nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval hajtottak be egy természetvédelmi parkba. Magyar Péter és a Tisza tagadta az ellenük felhozott vádakat, Magyar azt mondta: a saját aggregátorukról ment az áram, a szervezőknek behajtási engedélyük volt, ő pedig nem beszélt a polgármesterrel.

A kormánylap információi szerint most mégis megindult az ügyben az eljárás.

polkorrekt