Melltartóban hordott drogot fogtak a rendőrök

Melltartóban hordott drogot fogtak a rendőrök

Egy sülysápi benzinkút mögötti parkolóban lettek figyelmesek a nagykátai járőrök egy ott várakozó autóra még augusztus 24-én hajnalban. Igazoltatták hát a benne ülő 29 éves nőt és a 36 éves férfit, majd átvizsgálták a ruházatukat és a kocsit is.

Jó döntés volt,

közel kétkilónyi kábítószergyanús anyag került elő a nő melltartójából és a járműből,ami a szakértő elsődleges véleménye szerint jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagnak minősül.

A nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a két jászfelsőszentgyörgyi lakost. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

A további eljárást szakértők bevonásával folytatja ellenük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.

polkorrekt