Zelenszkij Törökországban, a Perzsa-öböl egyik államában vagy Európában tárgyalna a tűzszünetről Putyinnal

Volodimir Zelenszkij közvetlen tárgyalásokra törekszik Putyinnal, hogy segítsen véget vetni Oroszország ukrajnai háborújának, de Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egy ilyen találkozóhoz még nem készült napirend.
„Most, ezen a héten lépünk kapcsolatba Törökországgal, a Perzsa-öböl államaival és európai országokkal, amik otthont adhatnak a tárgyalásoknak az oroszokkal”
– mondta Zelenszkij az esti videóbeszédében.
Azt mondta: „A mi részünkről mindent a lehető legnagyobb mértékben előkészítünk, hogy véget érhessen a háború.”
Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak közölte, hogy az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével Katarban van, hogy találkozzon az ország védelmi miniszterével.
Zelenszkij azt mondta, a tárgyalások előrehaladása az Ukrajna partnereivel (elsősorban az USA-val) való koordinációtól függ, hogy megfelelő nyomást tudjanak helyezni Oroszországra. Ezt hétfőn Kijevben már megvitatták az amerikai különmegbízottal, Keith Kelloggal
– mondta Zelenszkij.
„Minden további kizárólag a világ vezetőinek, legfőképpen az Amerikai Egyesült Államoknak a szándékán múlik, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra” – mondta Zelenszkij, aki szerint „Oroszország csak jeleket ad arra, hogy továbbra is kerüli a valódi tárgyalásokat”, és ezen „csak erős szankciók, erős vámok – valódi nyomás – változtathatnak”.