Tárgyalni hívta sofőrjeit a Bolt vezetője a szigetes balhé után

Kedd kora délután a cég alkalmazottai szerveztek tüntetést a Bolt központjához, miután a Magyar Jelen beszámolt róla, hogy a Sziget Fesztiválon összeverekedett a cég vezetője és egyik taxisa. A sofőrök a Henger utca és a Kacsa utca, vagyis a cég két közeli központja között tartottak autós demonstrációt lapunk cikke nyomán, valamint egy petíciót is megfogalmaztak.
Augusztus 10-én vasárnap hajnalban balhézott össze a Bolt tulajdonosa saját cégének taxisával a Sziget Fesztiválon. Az esetből rendőrségi ügy lett, azonban itt nem állt meg a történet, a cég sofőrjei ugyanis augusztus 19-re tüntetést szerveztek a cég Kacsa utcai és Hangár utcai budapesti irodáihoz, amelyen félszáznál is többen vettek részt. A Magyar Jelen úgy tudja, hogy a Sziget Fesztiválon megtámadott sofőrrel a cég ma reggel szerződést bontott, a taxisok pedig egy petícióval érkeztek a demonstrációra.
Ezt a cég vezetői átvették tőlük, valamint a hétfői napra tárgyalni hívták a taxisok képviselőit, akik lapunknak is megküldték követeléseiket. A 11 pontos petíció szövegét tartalmi változtatás nélkül közöljük.
1. Kommunikáció és ügyintézés. Más társaságoknál egy-egy probléma rövid telefonhívással rendezhető; a Boltnál sokszor elhúzódó e-mailezés szükséges, gyakran megoldás nélkül. Ez indokolatlan idő- és jövedelemkiesés.
2. Indokolatlan százalékos leadóemelések (Leadó: számos taxis társaságnál a sofőröknek a fuvarok után bizonyos százalékot vagy fix összeget kell leadniuk a társaságnak – a szerk.) megszüntetése. Magyarázatot várunk az eddigi, indokolatlan százalékos leadóemelésekre. Követeljük a rendszer optimalizálását és igazságos rendezését. Fix 15 százalékot szerződésbe foglalva.
3. Büntetési/fegyelmi rendszer és károkozás. Elfogadhatatlan, hogy egyes esetekben utaspanasz alapján – átlátható vizsgálat, bizonyítékok és a sofőr érdemi meghallgatása nélkül – súlyos pénzbírság vagy státuszmegszüntetés történhet.
Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmet a károkozás és takarítás kapcsán kialakított gyakorlatra. A Bolt meghatározza az autóban keletkezett károk vagy extra takarítási költségek összegét, azonban a társaságnak nincs tulajdonában az autó, így nincs közvetlen költségviselő szerepe. Amennyiben a tényleges költség meghaladja a Bolt által megállapított összeget, kérdéses, ki rendezheti a különbözetet.
Emellett nem csak a takarítási költség a probléma: a jármű kiesik a munkából az adott időszakban, ami a sofőr számára közvetlen bevételkiesést jelent.
Javasoljuk, hogy a károk és takarítás miatti levonásoknál a sofőrök munkából kieső idejét és a tényleges költségeket is vegyék figyelembe, és a kompenzációt ennek megfelelően biztosítsák. Követeljük a tisztességes eljárás garantálását és átlátható fellebbezési rendet.

Nem utasokra vártak, hanem demonstráltak a sofőrök (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)
4. Comfort-kategória eltörlése. A Comfort-kategória fenntartása indokolatlan, kérjük annak teljes megszüntetését. Ugyanígy a Green-kategória is ide tartozik.
5. Új sofőrök felvételének korlátozása, a meglévők felülvizsgálata. Ne vegyenek fel több sofőrt, mert a címállomány nem bírja el a jelenlegi létszámot sem. Éves átlagot tekintve 1 óra/sofőrre számítva annyi sofőrt alkalmazzon a cég, amennyinél az óránkénti 2,5 címet tudja biztosítani. Követeljük a sofőrök állományának felülvizsgálatát. Minden sofőr töltsön fel újra minden szükséges dokumentumot, és szűrjék ki azokat, akik nem rendelkeznek engedéllyel a taxizásra.
6. Új szerződés átdolgozása. Az augusztus 20-tól érvénybe lépett szerződés jelenlegi formája elfogadhatatlan. Követeljük, hogy dolgozzák át. A pontozási rendszer legyen igazságos és átlátható. Hatóságilag kötelező, hogy az alkalmazáson keresztüli fizetést a sofőr minden esetben megkapja, ezt a Bolt garantálja.
7. Egyéni vállalkozói bónusz visszaállítása. Követeljük, hogy az egyéni vállalkozók kapják vissza a nekik járó vállalkozói bónuszt.
8. Előrendelések rendszerének rendbetétele. Meg kell szüntetni annak lehetőségét, hogy az előrendelésekbe bárki belenyúljon vagy manipulálja azokat.
9. Jutalék, leadó, lemondási százalék. Problémásnak tartjuk a jutalék/leadó/lemondási százalék rendszerének időszakos emelését. Ezeket a növeléseket gyakran indokolatlannak érezzük, mert a sofőrök által teljesített fuvarok darabszáma nem emelkedik. Ez nem egyedi eset, hanem sok sofőrt érintő jelenség: a többség nem kap több fuvart, így többletbevételhez sem jut, viszont ugyanazért a munkáért kevesebb pénze marad a megnövelt levonások miatt.
A Bolt külön kiemeli, hogy Magyarországon nem számít fel lemondási díjat. Ezt ugyanakkor érdemes tisztázni: más társaságok ezt problémamentesen alkalmazzák, mégis működik a rendszer. Kérjük a Bolt hivatalos magyarázatát: miért választották ezt a gyakorlatot, és milyen előnyöket/hátrányokat látnak benne a sofőrök és az utasok szempontjából.
Követeljük, hogy a Bolt minden jutalék- vagy százalékváltoztatást tételes és átlátható indoklással vezessen be, amely bemutatja:
• milyen objektív mutatók (például fuvarszám, bevételi adatok, piaci körülmények) alapján döntöttek;
• kiknek kedvezett ténylegesen a változtatás;
• és hogyan biztosítják, hogy a sofőrök nagy többsége ne kerüljön hátrányos helyzetbe.
10. 2-es tarifa engedélyezése Budapest városhatárán kívül. Követeljük, hogy Budapest városhatár elhagyása után a sofőröknek legyen lehetőségük a 2-es tarifa alkalmazására.
11. A Sziget körüli eset kivizsgálása, rendezése. A sajtóban megjelent ügy érintettjei között az egyeztetés megkezdődött, így számunkra a lényeg a petícióban foglalt többi pont mielőbbi rendezése.
A Magyar Jelen egyébként úgy tudja, hogy a Bolt ma reggel bontott szerződést a Szigeten történt esetben érintett taxissal. Természetesen figyelemmel követjük az eseményeket, és a további fejleményekről is be fogunk számolni!