Házfoglalók, bíróságok, közműcégek – így vették el eddig 14 évüket és még nincs vége

„Magyarországon sokan legyintenek: „nincs igazságszolgáltatás.” Én már odáig jutottam, hogy azt mondom: jogszolgáltatás sincs.” – nyilatkozta olvasónk, aki nemrégiben kereste meg portálunkat.

Aki belekeveredik a bíróságok, hivatalok és közműcégek útvesztőibe, az pontosan tudja, miről beszélek. Nemcsak koncepciós perek vannak, hanem olyan ügyek is, ahol a törvények szembeköpése, a súlyos hibákkal teli eljárások, és a laikus szemmel is megdöbbentő mulasztások a mindennapok részévé váltak. És közben sem bíró, sem végrehajtó, sem hivatalnok nem számolnak semmiféle következménnyel. És nincs is számukra következménye semminek.

„Ez a történet erről szól. Egy házról, amit a két kezünkkel építettünk, ahol a gyerekeinket neveltük, amitől aztán 14 évre megfosztottak. És egy rendszerről, amely a tulajdonos helyett a jogcím nélküli betolakodót védi, és ahol a hivatalok, cégek minden és mindenki felett állónak érzik magukat, és így is viselkednek.” – kezdődött az interjú.

Az alku, ami sosem valósult meg

Olvasónk 2008-ban, a válása után úgy döntött, eladja a fia nevén lévő vidéki házat, egy kis, rendezett faluban, a gödöllői dombság lábánál. Akadt vevő is, egy falubeli akarta volna megvenni, ámde az adásvételre technikai okok miatt csak 2010 után kerülhetett volna sor. Ez akkor nem tűnt gondnak, mindenki türelmes volt, a szándéknyilatkozat megszületett.

A kulcs egy példányát a szomszédnál hagyta a család, vész esetére. Ezt a vevő – a delikvens, aki – mielőtt a későbbiekben valaki másra gyanakodva – magyar családból származó fiatalember volt az édesanyjával” – kicsalta tőle, valami piti indokra hivatkozva: állítólag ki kellene irtani a kertben a gazt. A kulcs birtokában pedig egyszerűen beköltözött.

Nem fizetett, pontosabban csak egy elenyésző összeget előleg címén, aztán semmit. Hamis papírt is készíttetett, egy idős ügyvéd közreműködésével, amely szerint a tulajdonos birtokba engedte, csak éppen a gond az, hogy a dátum szerinti napon a tulajdonos, akinek „aláírása” szerepel a dokumentumon, Olaszországban volt. Ám ez senkit nem zavart, ugyanis a hamis irattal bejelentkezett az ingatlanba, átíratta a közműveket, és úgy viselkedett, mintha övé lenne a ház.

Sőt, át akarta magát az ingatlant is íratni a saját nevére, ám a Földhivatal rostáján már fennakadt. Adásvételit már a zugügyvéd sem hamisított neki.

És ami a legabszurdabb: „felújítani” kezdett. A fürdőszobát, ami használható volt, csak nem volt még kicsempézve, szétverte. Ajtókat falazott be, másutt újakat nyitott. A vécébe zuhanyt rakott, de mosdó az egész házban nem volt egyetlen egy sem. Azóta is rejtély mindenki számára, hogy mosdóhasználat után vajon hol mostak kezet?

A pereskedés útvesztője

2013-ban indult a per, addig a tulajdonos próbált megegyezni a vevővel, aki kínált más nevén levő telket cserébe, meg amit el lehet képzelni. Volt szó részletfizetésről, ami az első részlet után megállt. Azt hitte a család, a dokumentumok birtokában rövid ügy lesz. Ehelyett hét évig tartó színház következett.

Négy különböző bíró foglalkozott az üggyel, közülük az egyik másodszor is visszatért. Három részítélet született, amelyek közül volt, amit a másik oldal meg sem fellebbezett. A per kezdete után két éven át érdemi ellenkérelmet sem nyújtottak be, de mégis

háromhavonta tartottak tárgyalásnak nevezett bohózatokat.

A bírók hagyták, hogy az ügy évekig húzódjon. Ahelyett, hogy lezárták volna rögtön, hiszen a papírok alapján világos volt, mi történt, és nem volt 8 tárgyaláson, azaz két éven keresztül még egy érdemi ellenkérelem sem. De nem. Újabb és újabb körök, papírhegyek, felesleges idézések. Volt, hogy a tanúk 150 kilométerről potyára mentek, nem egyszer, mert a bíró csak az alperesnek, azaz az „élősködőnek” jelezte, hogy elmarad a tárgyalás.

Végül 2021-ben zárult le a per véglegesen, ekkor már a kilakoltatási végzés jó ideje jogerős volt, csak a kártérítési részben nem döntött még a bíró. Az egész ügy aztán Strasbourgban folytatódott, ahol olyan súlyosnak találták a magyar bíróság eljárását, hogy a magyar állam véleményét sem kérték ki. Egyből befogadták a keresetet és megítélték a kártérítést. A strasbourgi ítélet előbb érkezett meg a tulajdonosokhoz, minthogy a jogerős ítélet birtokában a végrehajtó kilakoltatta volna a bent levőket.

Akkor a kilakoltatási végzés már két és fél éve jogerős volt, azonban a bíróság és a végrehajtó szavakon vitatkozott, miközben a bitorlók éldegéltek a házban, mint Marci Hevesen.

A visszatérés – karhatalommal

2022. nyarán végre karhatalommal kirakták őket. 9 év bíróságra járás, 26 tárgyalás után újra beléphetett a család a saját házába.
Az ítélet ugyan kiürítést írt elő, ehhez képest a bitorlók minden szemetüket ott hagyták, a végrehajtó pedig békésen szemlélte. A kertben felhúzott, borzalmas állapotú melléképület, autóroncsok, hulladékhegyek. A tulajdonosoknak kellett tárolni mindent, még a szemetet is két hónapig, és ha nem viszik el, a saját költségén elszállíttatni. Így szól a törvény. Mindezt persze úgy, hogy a szomszéd utcában, alig 300 méterre a bitorlóknak (anyának és fiának) saját, háromszintes háza volt, ahová bőven elfért volna a sok lom.

A ház állapota sokkoló volt:

– a tető szándékosan félrerakott cserepeknél beázott,
– a falak penészesek voltak, holott korábban a ház mindig száraz volt (hiába, néha szellőztetni kellett volna)
– a biztosítékdoboz félig a falból lógva csak volt, mögötte vezetékek lógtak,
– a korábbi padlófűtést, a lerakott járólapokkal együtt szétverték és radiátorokat, valamint szalagparkettát raktak helyette
– a padlástérben az összesodort elektromos vezetékek a szigetelésre volt mindenütt hajítva
– a padlástér tele volt döglött egerekkel és darázsfészkekkel, a sok ócska autóalkatrész mellett
– az egykor működő fürdőszoba szétverve, a kádat a kerítésből kibontott téglákkal támasztották alá,
– a kazán rossz volt, nyáron is ment a fűtés,
– a terasz megrogyott, a kültéri járólapot beltéri ragasztóval rakták le, így a nappali a teraszajtó alatt beázott,
– az udvar sitt- és roncstelep volt, a melléképület putri.

A papírok szerint kiürített ház valójában szeméttelep volt. Az ítélet szerinti eredeti és kiürített állapotban való átadás így a végrehajtó vállvonogatása mellett ebben a formában zajlott le.

Groteszk jelenetek

Az abszurditás azonban itt sem ért véget. A végrehajtó előtt a delikvens megígérte, hogy két héten belül elszállítja a holmiját. Egy személyautóval érkezett meg az adott napon, egymaga, és azzal akart elvinni roncsautót, bútorokat, miegymást.

Amikor szembesítették a tényekkel, hogy ez így bajosan fog sikerülni, rohant a rendőrségre – és ő tett feljelentést a tulajdonosok ellen, hogy nem engedik elvinni a holmiját. Az utcán közben kukát vonszoltak, miközben azt üvöltötték: „vedd el, ha mered!”, pedig a család csak a matricát akarta róla, ami azt igazolta, hogy ők – velük ellentétben – fizetik a szemétszállítást. Az övét is. A rendőr közölte velük: menjenek bíróságra, nekik kell fizetniük, nem a családnak. Erre persze azt kiabálták, hogy a tulajdonos fizesse meg, amit ők „ráköltöttek” az ingatlanra.

Egyébként az egyik „rokon” az utcán üvöltözte a tulajdonos hölgynek, hogy „alkoholista p… vagy, elvágom a torkod, feldarabolom, karácsonyra a beton alá teszlek.” Ő életveszélyes fenyegetés és rágalmazás miatt feljelentést tett, de a rendőrség a füle botját sem mozdította.

Ez az ember 14 évet vett el egy család életéből – következmények nélkül. Az asszony a gyerekeivel albérletről albérletre vándorolt, miközben a bitorló a házukban feszített, BMW-vel a kapu előtt. És még ő harsogta üvöltve, hogy mennyire korrekt volt.

A közműves csapda

Amikor sikerült visszajutni az ingatlanba, még a felújítások kezdete előtt azonnal átíratták a közműveket saját nevükre. Gáz, villany rendben. A víznél nekik kellett kifizetni a bitorló tartozását, de egye fene, csak haladjanak már. Ám a szennyvíznél kezdődött az igazi abszurd, ami azóta is tart.

A DAKÖV közölte: nincs szerződés. Újraterveztetést, új engedélyeket, új díjakat követeltek, az üzletszabályzatukkal szöges ellentétben, az ugyanis nem pont erről szól. Ezzel az év elején részükről a kommunikáció meg is szűnt. Bár folyamatosan kapták a tájékoztatást a helyzet állásáról, és mindenhol 30 napos válaszadási határidőt vállaltak, válasz azóta sincs.

A település önkormányzatnál úgy nyilatkoztak, nincs nyoma annak, hogy az ingatlan a szennyvízhálózatra rá lenne kötve. A DAKÖV-nél 2008-tól látnak adatokat – épp attól az évtől, amikor a bitorló hamis szerződést kötött.

Ráadásul az önkormányzat talajterhelési díjat szabott ki a tulajdonosokra, arra hivatkozva, hogy nincs szennyvízbekötés. Ez abszurd: díjat fizettetnek egy soha nem létező „emésztő” miatt, miközben a ház 25 éve szabályosan a hálózatra van kötve.

A helyzetet súlyosbítja, hogy két és fél évnyi személyes kommunikáció és tárgyalási kísérletek után került a jegyzőhöz az eset, aki többszöri személyes tájékoztatás alapján közölte, hogy szerinte ez az ügy hogyan érhet véget. Ebből a lényeges, hogy amennyiben bizonyításra kerül, hogy a szennyvíz rákötés a 2000-es években, azaz az építkezéskor történt, akkor megszünteti az eljárásokat, nyilvánvalóan az általa is ismert, ámde a későbbiekben nem alkalmazott elévülés miatt. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy több mint 20 évvel a rákötést követően a tulajdonosnak már sem iratmegőrzési, sem egyéb papírtárolási kötelezettsége nincs. A nagyon precíz, pontos, közhiteles nyilvántartást vezető hivatalnál még a használatba vételi engedélyt sem sikerült 3 év alatt megtalálni, azt a dokumentumot, amit az aszódi építési hatóság küldött meg nekik még 2000-ben, hivatalból. Azért arról se feledkezzünk meg, hogy az ingatlanban, amelyről szó van, egy bitorló élősködött, ilyen sok év után még a padláson sem volt semmi fellelhető a tulajdonosok egykori ingóságaiból.

A segítő kéz, ami megjelent az ügyben, az aszódi építési hatóság képében érkezett. Ők az eltelt sok év ellenére képesek voltak megkeresni és meg is találni, valamint rendelkezésre bocsátani a még olvasható állapotban levő iratokat. Érkezett az ügybe egy igazságügyi szakértő is, egyelőre csak tanácsadóként, aki felhívta a figyelmet az Országos Közműnyilvántartás adatbázisára, melyben – minő csoda – már a 2000-es évek elején is szerepelt az ingatlan szennyvízhálózatra való rákötöttsége.

Az ügy pikantériája, hogy erre a térképre épp a szolgáltató, ez esetben a DAKÖV, illetve annak jogelődje vitte fel az ingatlant, azaz pont azok, akik most vitatják annak jogszerűségét.
A jegyző részéről itt következett be a kommunikációban egy jelentős fordulat, ugyanis a kérésére összeszedett dokumentumok átvételét követően azokról nemes egyszerűséggel nem volt hajlandó tudomást venni, és saját ígéretével szöges ellentétben folytatta az eljárást. Úgy látszik, jegyzői körökben nem divat az elévülés jogintézményének értelmezése, már persze csak akkor, ha ez számukra kényelmetlen.

A talajterhelési díj abszurduma

A történet groteszk fejezete az úgynevezett talajterhelési díj. Az önkormányzat ugyanis – miközben pontosan tudja, hogy a ház 2000 óta a szennyvízhálózatra van kötve, az érintett utca jóval ezek után lett aszfaltozva, és az aszfalt sehol nincs megbontva új rákötés miatt, ráadásul az ingatlannak soha nem volt emésztője, évek óta talajterhelési díjat szab ki a családra. Az már ismét nem hatja meg a jegyzőt, hogy egy kormányrendelet szerint amennyiben a rákötés megvalósul (teljesen mellékes, hogy milyen körülmények között), akkor a szerződés életbe lép, hiszen a DAKÖV is csak szerződéses jogviszonyra hivatkozva tud(hatna) kötbérezni.

Hivatali és DAKÖV részről több itt a jogi dilemma, mint a jogszabálykövetés.

Az egész helyzet olyan, mintha egy nem létező emésztő után kellene fizetni, és valójában nem más, mint egy pozitív adócsalásba való kényszerítés. Azt akarják, hogy fizessenek olyasmiért, ami a valóságban soha nem is létezett.

Csakhogy, amint írtuk 2000-ben, az építkezéskor szabályosan bekötötték a rendszert, és a használatbavételi engedélyt is ennek tudatában adták ki, nem mellesleg a polgármesteri hivatal és a DAKÖV felett álló építési hatóság. A DAKÖV jogelődje írásos nyilatkozatot adott a bekötésről, és a közműtérképre is felvezette a bekötést, ami azóta is szerepel rajta. Sőt, egy 2005-ös ingatlanforgalmi szakvélemény szerint az ingatlan teljesen közművesített volt.

Mindezek ellenére az önkormányzat a mai napig ragaszkodik a talajterhelési díjhoz, sőt most már végrehajtásra akarják küldeni. Vagyis az önkormányzat és saját tulajdonában levő közmű szolgáltatója a községben élő polgárát arra kényszeríti, hogy fizessen meg egy soha nem létezett emésztő utáni adót, miközben a tényleges szennyvízdíj kifizetését a DAKÖV továbbra is akadályozza a szerződéskötés elodázásával, ráadásul úgy, hogy a kormányrendelettel szöges ellentétben nem kezeli szerződésként a rákötést. Kezd érthetővé válni, hogy miért nem válaszolnak hónapok óta.

A helyzet tehát abszurd. A tulajdonos a szolgáltatónak nem fizethet, mert nem engedik szerződést kötni, az önkormányzat viszont talajterhelési díjat követel, mintha emésztő lenne, ami sosem volt.

Perre mennek

A tulajdonos kijelentette, hogy nem fog újraterveztetni, és nem fog százezreket kifizetni valami olyasmiért, amiért egyszer már fizetett. Minden bizonyíték náluk van: a használatbavételi engedély, a szakvélemény, a közműnyilvántartás, a tervezői nyilatkozat.

Újabb panaszt nyújtottak be, miszerint kérik, hogy a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos szerződés megkötését és a használt szolgálgatás utáni fizetést végre tegye lehetővé a DAKÖV Kft. (még akkor is, ha Magyarországon perverz dolgoknak hangzik, ha valaki fizetni akar valamiért, amit használ), a kirótt kötbérfizetési kötelezettségüket pedig helyezze hatályon kívül. Maga a kötbérezés egyébként is paradoxon, ugyanis ha a szolgáltató azt mondja: „nincs szerződés, ezért kötbért számítok fel”, nem állja meg a helyét. A törvény szerint, ha a rákötés megtörtént (akár engedéllyel, akár anélkül), automatikusan létrejött a szerződéses jogviszony. Ezt pusztán a DAKÖV és a tulajdonosa, a helyi önkormányzat nem hajlandók megérteni, és valami rejtélyes oknál fogva a család pénze nem kell nekik, vagyis nem ilyen formában.

Természetesen azt is kérték, hogy polgármesteri hivatal intézkedjen a jogellenesen megfizettetett adónem visszatérítéséről, kérdés, ez valaha megtörténik-e. Egy időben már az volt a jegyző dilemmája, hogy vajon milyen formában tudja visszajuttatni a jogszerűtlenül beszedett befizetést, de aztán vélhetően úgy döntött, jól jön neki az az idő, amíg a per tartani fog, addig sem kell ilyen – számára piszlicsáré – dolgokkal foglalkoznia.

A család azt nyilatkozta, hogy nem hagynak kiskaput, ha kell, perre mennek a DAKÖV-vel és az önkormányzattal is. A helyzetet bonyolítja – mert hát ebben az ügyben miért lenne egyszerű valami – jelenleg úgy néz ki, a DAKÖV-vel polgári peres eljárás, az önkormányzattal pedig közigazgatási peres eljárás kell induljon. Végül is sikerült szintet lépniük, ha már per, legyen rögtön kettő. Ám a család ilyen sok év után már nem igazán ijed meg újabb pár éves pereskedéstől, bár enyhén viccesnek tartják, hogy azért pereskednek, mert fizetni szeretnének egy szolgáltatásért, amit igénybe vesznek, csak éppen ezt nem hagyják nekik. A helyzet pedig az, hogy a 2000-es években zajlott építkezés során megvalósult szennyvíz rákötés szabályos volt. Azt, hogy ha valaki hibázott, akár a hivatal, akár a szolgáltató, akár a kivitelező, akár az építtető tulajdonos, szintén az elévülés szabályai szerint nincs joga vizsgálni senkinek. Amennyiben a polgármesteri hivatal és a DAKÖV állításaiból indulunk ki, akkor csak egyetlen kérdés adja magát minden értelmes, gondolkodó ember számára:

Mi történt, vagy mi NEM történt itt 25 éven keresztül?

14 évükbe került tehát, hogy újra beléphessenek a saját házunkba. Közben idegenek éltek benne, szétverték, rongálták, miközben a család két gyerekkel albérletekben tengődött. A bíróságok évekig húzták az ügyet, Strasbourgig kellett menniük, hogy valami mozduljon. És most, amikor végre bent vannak, felújítottak, élnének nyugodtan, a hivatalok újabb akadályokat gördítenek eléjük.

Ez itt Magyarország. A következmények nélküli ország. Ahol a jogcím nélküli bitorló röhög a markába, a bíróság hibát hibára halmoz, a közműszolgáltató papírokat követel 25 év után, az önkormányzat pedig adót szed be nem létező dolgokra.

Itt mindenkinek vannak jogai – csak a tulajdonosnak nincsenek. Lehet hitetlenkedni, lehet értetlenkedni, lehet mindenkinek véleménye, akár ellentétes is. Egy biztos: senki számára nincs garancia, hogy egy hasonló eset nem vele történik meg holnap.

Természetesen megkerestük levélben az érintett önkormányzatot és a DAKÖV-öt is. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.