Egyre több alkoholista és drogos taxisofőr van az utakon

Egyre több alkoholista és drogos taxisofőr van az utakon

Hétezer taxisofőr dolgozik Budapesten, közülük egyre többen alkoholisták vagy drogfüggők. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint tarthatatlan az állapot, a problémát jelezte a Fővárosi Közgyűlés felé – írja az Index.

Az ATV Start műsorában vendégeskedett Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, ahol arról beszélt, hogy már olyan emberek is beülhetnek a volán mögé, akik büntetett előéletűek, alkoholisták vagy drogfüggők.

„Azt gondolom, hogy itt valami nem stimmel”

– mondta Metál azzal kapcsolatban, hogy egyre több Budapesten a „trükkös taxis”, a rendőrség már sokadszor tartóztat le olyan sofőröket, akik alkoholizálnak vagy kábítószert fogyasztanak.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke viszont azt is hangsúlyozta, hogy esetenként jogosítvánnyal és erkölcsi bizonyítvánnyal sem rendelkeznek a sofőrök. Azt javasolja, hogy ezentúl ne a gépjármű kapja meg a drosztengedélyt, hanem a taxivezető. A probléma orvoslása innentől a Fővárosi Közgyűlés döntésén áll, Metál szerint a képviselők elismerték, hogy a fennálló helyzet igen súlyos.

(magyarjelen.hu)

polkorrekt