Ausztriában héberül szólalt meg a zsidó zenész, kihajították az étteremből

Ausztriában héberül szólalt meg a zsidó zenész, kihajították az étteremből

Instagram-posztban számolt be élményéről Amit Peled izraeli csellista, akit állítása szerint két zenésztársával együtt kizavartak egy bécsi étteremből, miután héberül beszéltek egymással.

Az incidens az osztrák fővárosban, a Ramazotti nevű olasz étteremben történt, ahol Peled két másik izraeli zenésszel, Hagai Shaham hegedűművésszel és Julia Gurvitch zongoraművésszel vacsorázott.

Peled elmondása szerint a pincér először udvariasan felvette a rendelésüket, majd kisvártatva visszatért az asztalukhoz, és váratlanul megkérdezte, milyen nyelven beszélnek.

Angolul és németül, válaszoltam mit sem sejtve – írta Peled.

A párbeszéd ekkor váratlan fordulatot vett: Nem, nem – erősködött a pincér. Most az előbb hogyan beszéltek? Mondtam neki: Természetesen héberül.’”

Ekkor – Peled beszámolója szerint – a pincér határozottan és nyíltan közölte:

Ebben az esetben távozzanak. Nem szolgálom ki önöket.

A zenész posztjában azt is hangsúlyozta, hogy nemcsak a nyílt elutasítás sokkolta őket, hanem az étterem többi vendégének reakciója is.

A körülöttünk ülők láthatóan megdöbbentek, néhányan együttérző pillantásokat vetettek ránk, majd csendben visszatértek vacsorájukhoz, beszélgetésükhöz, borukhoz, mintha mi sem történt volna – fogalmazott.

A posztját ironikus, mégis keserű mondattal zárta: Üdvözöljük Európában, 2025-ben.

A Times of Israel szerint a Ramazotti étterem egyelőre nem kommentálta az esetet, az ügy viszont gyorsan bejárta a közösségi médiát, és újabb vitát indított el az antiszemitizmus és az európai politikai közöny kérdéséről.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Amit Peled (@amitpeledcellist) által megosztott bejegyzés

(mandiner.hu)

polkorrekt