Vádat emeltek egy pápai család tagjai ellen, akik hajléktalanokat zsákmányoltak ki

Vádat emeltek egy pápai család tagjai ellen, akik hajléktalanokat zsákmányoltak ki

Bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy pápai család négy tagjával szemben, akik életvitelszerűen zsákmányoltak ki hajléktalanokat – írta meg a főügyészség közleménye nyomán az MTI.

A főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ügy 40 éves vádlottja a feleségével, fiával és apósával együtt 2022. decemberi elfogásukig egymással együttműködve dolgoztattak nincstelen, hajléktalanszállókról toborzott embereket, akiket a férfi komfortos szállás, ellátás és fizetés ígéretével nyert meg, miközben egy istállóból kialakított, világítás nélküli melléképületben helyezte el őket.

A vádlottak a sértettekkel Pápán, Győrben, illetve különböző Balaton-parti, Veszprém vármegyei településeken fizetség nélkül, napi 8–12 órában építőipari, fémhulladékgyűjtési, ház körüli munkákat végeztettek. Az ügyben érintett tizenhárom sértett közül mindössze páran kaptak kisebb, a munkájukkal arányban nem álló fizetést – írták.

A megszökött sértetteket többször felkutatták, és visszaszállították, hogy mások, így különösen a hatóságok ne szerezhessenek tudomást az általuk folytatott kizsákmányolásról. Volt olyan sértett, akit a 40 éves vádlott Budapestről vitt vissza úgy, hogy a lábánál fogva húzta ki a sátrából, és kényszerítette, hogy a gépkocsiba üljön, ahol meg is ütötte.

A férfi apósa évekre visszamenően maga is dolgoztatott fizetés nélkül nehéz sorsú embereket, volt, aki 2022-ben már tizennyolcadik éve lakott nála, ezen túl előfordult, hogy a náluk lakó sértetteket kölcsönadták egymásnak – közölték.

Az ügyészség szerint a vádlottak a sértetteket nem vették emberszámba, szolgáknak tekintették, megalázták őket, lekezelően beszéltek velük, illetve a pszichés bántalmazáson túl, ha munkájukat nem találták megfelelőnek, fizikálisan is bántalmazták őket.

polkorrekt