Vajnai Attila – csak segít a tüntetőknek, vagy morálisan az erőszak mögött is ott áll?

Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke évek óta aktív résztvevője a nemzetközi baloldali mozgalmaknak, köztük azoknak a demonstrációknak is, amelyeket a német antifasiszta csoportok szerveznek – nem ritkán erőszakos jelenetekkel. A kérdés már csak az: csak tolmács és szervező, vagy szellemi támogató is egyben?

Ő jelenti be, ő egyeztet, ő van ott

A beszámolók szerint Vajnai nem csupán részt vesz a tüntetéseken, hanem ő jelenti be a rendezvényeket a német rendőrségnél, ő egyeztet a hatóságokkal, ő tolmácsol a nem németül beszélő tüntetők és a rendőrök között és rendszeresen megjelenik a helyszínen mint egyfajta koordinátor.

Ezek a szerepek a magyar jog szerint a gyűlés hivatalos szervezőjének funkciói, tehát Vajnai – függetlenül attól, ki kezdeményezte az eseményt – de facto felelőse az adott demonstrációnak.

De kié az erőszak?

Több alkalommal előfordult, hogy a német antifa-tüntetések során összecsapások, rongálások, erőszakos cselekmények történtek. Ilyenkor a rendőrség gyakran nehezen tudja azonosítani a felelősöket, hiszen a résztvevők maszkot viselnek, és gyorsan eltűnnek. Jelenleg éppen a Magyarországon történt, külföldi antifák által elkövetett bűncselekmények miatt zajlanak bírósági tárgyalások, a bejelentett tüntetések mindegyikén a bebörtönzött támadók szabadon bocsátását követelik.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a bejelentő személy – jelen esetben Vajnai – morálisan vagy jogilag is felelős lehet az esetleges erőszakért? Nos, jogilag nem igazán, hiszen amikor az események zajlottak, az nem bejelentett esemény volt, és ő nem volt jelen. Ám a morális felelősség annak tükrében, hogy immár ötödik alkalommal szervez tüntetést az erőszakos antifa támadókat relativizáló, cselekményeiket mentegető és elfogadhatónak beállító rendezvényeknek, mindenképp megállapítható.

Ha valaki többször is segédkezik olyan tüntetések szervezésében, ahol rendszeresen súlyos bűncselekmények elbagatellizálása, az elkövetők de facto felmentése és az áldozatok kriminalizálása zajlik, az meddig tekinthető „semleges technikai szereplőnek”? Vagy inkább csendes jóváhagyást jelent ez? Egyfajta passzív támogatást, erkölcsi azonosulást az eszközökkel is – nem csak a célokkal? Kemény kérdések.

Az erőszak morális támogatása – meddig vállalható a szolidaritás?

Az antifa mozgalmak többsége hangsúlyozza, hogy céljuk a fasizmus és a rasszizmus elleni küzdelem, de a módszerekről már nincs egységes konszenzus. Míg egyesek a békés tiltakozásban hisznek, mások szerint a radikális, akár erőszakos fellépés is jogos eszköz a „rendszer ellenállásában”. Ebben a vitában kulcsfontosságú a morális felelősség kérdése, különösen azok számára, akik a mozgalom logisztikai vagy kommunikációs hátterét adják.

A „csak tolmács vagyok”, „csak szervező vagyok” szerep paradoxonja

Akik a szervezésben, kommunikációban, vagy a tüntetések adminisztratív lebonyolításában vesznek részt – mint például Vajnai Attila – gyakran hivatkoznak arra, hogy „nem ők határozzák meg az események menetét”, csupán technikai segítséget nyújtanak. Ez a szerep azonban nem lehet teljesen semleges.

Hol húzódik a határ?

Felmerül a kérdés: Meddig vállalható elvileg a szolidaritás egy olyan mozgalomban, amely időnként átlépi a törvényesség határait? Egyesek szerint az erőszak a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem végső eszköze lehet, így a morális támogatás is indokolt. Mások azonban úgy vélik, hogy az erőszak elutasítása nélkül a mozgalom önmaga válik agresszorrá, így a logisztikai háttérben állók is felelőssé válhatnak a tovagyűrűző károkért.

Vajnai Attila esete – szimbolikus kérdés

Az, hogy egy ismert magyar politikus rendszeresen részt vesz az ilyen tüntetések szervezésében és koordinálásában, felveti a morális felelősség kérdését:

Egyetért-e a demonstrációk esetleges erőszakos cselekményeivel, vagy csupán a szólásszabadság védelmében jár el?

Vajon a „technikai szereplő” szerep elfogadása milyen szintű támogatást jelent a radikálisabb, esetenként illegális megmozdulásokhoz?

A vörös csillag után: vörös kapucni?

Vajnai Attila közéleti szerepe nem ismeretlen a magyar közönség előtt. A strasbourgi ítélet után – amely kimondta, hogy a vörös csillag viselése nem büntethető – szimbólummá vált a baloldali szólásszabadság hívei számára. Most viszont újabb, kényesebb kérdés merül fel: az antifasiszta harc meddig védhető, ha közben rendszeresen átlépi a jogi és fizikai erőszak határait? Vajon egy, a társadalmi többség számára elfogadható ideológia mögé rejtik egyébként anarchista, romboló és erőszakos akcióikat?

Vajnai – mint mindig – hallgat. Nem nyilatkozik arról, hogy egyetért-e az erőszakkal, vagy csupán „technikai” okokból működik közre a demonstrációkban. De ahogy a politikában lenni szokott: a tettek, a jelenlét, a funkciók beszélnek.

És akkor egy utolsó kérdés: lehet-e valaki egyszerre pacifista jogvédő és logisztikai támogatója egy militáns mozgalomnak?

Ez az, amit a közvéleménynek – és talán egyszer a hatóságoknak is – érdemes eldöntenie.