Egy ukrán képviselő szerint Zelenszkij meneszti a miniszterelnököt és az egész kormányt

Egy ukrán képviselő szerint Zelenszkij meneszti a miniszterelnököt és az egész kormányt

A Verhovna Rada (ukrán parlament) képviselője, Jaroszlav Zseleznyak arról számolt be, hogy Volodimir Zelenszkij irodája azt tervezi, hogy lemondatja Ukrajna miniszterelnökét, Denisz Smihalt, és lecseréli az ország egész kormányát.

„Zelenszkij irodája ismét a miniszterelnök lemondását és az egész kormány kicserélését tervezi” – írta Telegram-csatornáján.

Egyszerre három forrás is megerősítette, hogy így van: a közeljövőben [Zelenszkij] irodája mégis elbocsátja Smihalt. A parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy 2020 óta a hatóságok évente megpróbálták eltávolítani Smihalt. „Aztán igaz, miniszterek cserélődtek, de Smihal nem” – tette hozzá. Zzeleznyak szerint ennek három oka van: „valójában a kormány már elvesztette a támogatottságát”, „sok kudarcot vallottak, különösen a gazdasági és költségvetési területen”. Végül, véleménye szerint, a választások hiánya miatt a hatóságoknak „valamilyen megújulást kell mutatniuk”, és ez a kabinetet érinti.

Június 13-án Dmitro Razumkov, a Rada volt elnöke bejelentette, hogy elindítja a Smihal vezette ukrán kormány lemondását. Razumkov javaslatára Zseleznyak azt válaszolta, hogy „örömmel” aláírja a bizalmatlansági indítványt.

(oroszhirek.hu)

polkorrekt