Ursula von der Leyent és több EP-képviselőt is meghívott a budapesti Pride-ra a DK

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője nyílt levélben érvelt Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnöknek, szerinte miért lenne kötelessége eljönnie a budapesti Pride-ra, miután az uniós intézmény vezetője arra kérte a biztosokat, azon ne vegyenek részt.
Emellett a DK baloldali, zöld- és liberális EP-képviselőket is meghívott a rendezvényre.
Nyílt levelet írt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció várományos elnöke és EP-képviselője az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, amelyben meglepődésének és csalódottságának adott hangot, amiért sajtóhírek szerint von der Leyen arra kérte az Európai Bizottság tagjait, ne vegyenek részt a budapesti Pride-on, nehogy ezzel provokálják a magyar kormányt.
A közösségi oldalán közzétett levelében Dobrev úgy fogalmaz, az Európai Bizottság az uniós szerződések őre, aminek feladata, hogy védje az állampolgárok szerződésekben foglalt alapvető jogait, többek között az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget és az emberi jogokat, valamint a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmét. Emiatt Dobrev úgy érvel,
Ebből adódóan a tevőleges kiállás a magyar LMBTQI+-közösség mellett ugyancsak az Európai Bizottság, és személyesen az Ön megkerülhetetlen kötelessége.
Mint Dobrev emlékeztet, nemrég von der Leyen úgy nyilatkozott, hogy az agresszor békítése morálisan elfogadhatatlan, majd ezzel kapcsolatosan a DK EP-képviselője azt írja,
Ezért értelmetlen azzal érvelni, hogy a Pride támogatása »provokálná« Orbán Viktor kormányát. A hallgatás, a félrenézés legfeljebb csak önző, elvtelen belpolitikai célokat szolgálhatna, amelyek nem méltóak egyetlen demokratához, így az ön politikai családjához, az Európai Néppárthoz sem.
A Demokratikus Koalíció jelenlegi alelnöke kiemelte, hogy a tiltás ellenére több EP-képviselő is jelezte, részt fog venni az idei felvonuláson, és az Európai Unió elkötelezett híveként ugyanezt várja el a többi uniós intézménytől, így az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságtól is.
Dobrev arra kérte von der Leyent, ne maradjon tétlen, és visszautalva a legutóbbi, az átláthatósági törvény miatt tartott európai parlamenti vitára, kijelentette, hogy a cselekvésnek most jött el az ideje.
Az EP-képviselő arra kérte von der Leyent, hogy haladéktalanul kérje az Európai Bíróság beavatkozását a Pride-törvény felfüggesztése érdekében, valamint meghívta von der Leyent és a többi biztost, hogy ők is vegyenek részt június 28-án a budapesti Pride-on.
És álljon ki velünk együtt az Európai Unió alapértékei, a magyar demokrácia, az EU magyar polgárainak alapvető jogai mellett – zárta levelét Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció alelnöke.