Petrás János: Magyar Péter kaphatna egy istenes pofont

Petrás János: Magyar Péter kaphatna egy istenes pofont

A politikában is ugyanazt vallom, mint a zenében, vannak, akik építeni és vannak akik rombolni akarnak. A rombolóknak pedig nem kell lehetőséget adni a rombolásra – mondta Petrás János a Kárpátia Zenekar énekese Demokratának.

És mi ez a „normalitás”? – tette fel a kérdést Pataki Tamás, a lap munkatársa.

“Isten, haza, család – ennél egyszerűbben és pontosabban nem tudom meghatározni.

Nevezzük a normalitást az egyszerű értékek világának, amiket az ember hozott, örökölt, akár a családjából vagy a szűkebb pátriájából, közösségétől. Ilyen a becsületesség, a barátság és bajtársiasság értéke, a munka szeretete, no meg munka után a jó magyar pálinkáé nemkülönben. A magyar kultúra kódrendszerét a családunktól, a kisebb közösségtől tanuljuk meg, a többit pedig a nagyobb családunktól, a nemzeti közösségünktől, és ennek részei a magyar kultúra nagy alkotásai is, Petőfi és Arany versei vagy A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok, könyvek és filmek egyaránt. Ha ez a két kódrendszer együtt él bennünk, akkor minden rendben van, akkor normálisak vagyunk” – válaszolta Petrás János.

A nacionalizmusról

Szükség van az egészséges nacionalizmusra, én mindenkinek megadom a tiszteletet a maga helyén, a maga kultúrájában, a világért sem akarnék „eltakarítani” egy tót falut a föld színéről csak azért, mert tót. Ezer évig éltünk együtt egy országban, többnyire békében, együtt küzdöttünk mongollal, törökkel, tehát nem a népekkel van a gond, hanem a politikai okoskodókkal és mesterkedőkkel, akik egymás ellen szítják őket. Őseim között vannak jászok, palócok, svábok és természetesen magyarok, de jól megférnek egymással bennem. Beszélnek itt elnyomó magyarokról, de ne feledjük, hogy a Monarchiában négynyelvű felirat volt a pénzeken a Szent Korona földjén, hiszen itt mindnyájan a Szent Korona népei voltunk – magyarázta a Kárpátia frontembere.

Magyar Péter is szóba került

– Sokszor mondja, hogy a Kárpátia nem politizál, de a tatai koncertjükön mégis beszólt Magyar Péternek, mondván, hogy aki a „nőket folyamatosan molesztálja, az igazi birka”. Miért?

– Azért, mert tisztelem és szeretem a nőket, és ha valaki olyan minősíthetetlen stílusban beszél velük, mint Magyar Péter a jegybank női alkalmazottjával, akkor előbb-utóbb jön majd egy feldühödött férj, és leken neki egy istenes pofont.

Ha a feleségemmel beszélt volna így, akkor már rég attól koldulna. Furcsának tartom, hogy ezen sokan nem háborodnak fel, mert Magyar Péterék látszólag a szeretetet hirdetik, de a jelek szerint Magyar nem szereti a nőket. Mondanám, hogy akkor értelemszerűen a férfiakat szereti, de ez legyen az ő baja.

– A Tisza Párt pont a nemzeti érzésekre játszik rá, magyar zászlókat lengetnek a tüntetéseiken, hazafiasabb retorikára váltott a vezetőjük, bocskaiban pózol.

– Na, persze, ők a hazafiak?! Inkább az Orbán-fóbiás emberek gyűjtőhelyének látom a Tisza Pártot. Az én politikai filozófiám egyszerű: szerintem vannak igaz, jó magyarok és senkiháziak. Nem kell szeretni a Fideszt, vannak még rajta kívül is normális pártok, akikre szavazni lehet, de azoknak legalább van politikai teljesítményük, emezeknek meg nincs. A politikában is ugyanazt vallom, mint a zenében, vannak, akik építeni és vannak, akik rombolni akarnak. A rombolóknak pedig nem kell lehetőséget adni a rombolásra. Ha a disznóra csizmát húzunk, attól még disznó marad. Mindig kell valakit követni, és a tömegek négyévente beleszeretnek egy Jakab Péter vagy Márki-Zay Péter-szerű figurába, nincs új a nap alatt. Arról nem is beszélve, hogy milyen pénzek állhatnak a Magyar Péterhez hasonlók mögött. Szerveztünk már pár koncertet, tudjuk, milyen rendezvényt szervezni. A Holdról is látszik.

 

A teljes interjú itt olvasható.

polkorrekt