Zajlik az ukrán–magyar titkosszolgálati háború

Amint azt megírtuk, Ukrajna bejelentette, hogy magyar kémeket fogtak Kárpátalján. Ezek után Szíjjártó Péter külügyminisztériuma kiutasított két diplomatát, majd napvilágra került, hogy néhány napja ukrán drónt lőttek le Tokaj környékén. És még nincs vége….
Kocsis Máté a Facebookon reagált az Ukrán Biztonsági Szolgálat bejelentése után. Az alábbiakat írta:
Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.
„Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök – aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt – a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a “Slava Ukraini” (“Dicsőség Ukrajnának!”) felkiáltással zárta.
Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok, így fogalmazott: “hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk”.
Szintén tegnap a Tisza Párt elnöke rátámadt a haderő-fejlesztésére, számonkérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt.
(Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?)
Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen. Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette.A szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben.
Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat! Dicsőség Magyarországnak!”
Az ukránok is kiutasítottak két diplomatát
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a közösségi oldalán közölte, hogy a pénteki ukrajnai letartóztatásra adott magyar válaszra – két ukrán személy kiutasítására – megérkezett a reakció: két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából. Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője úgy látja, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját.
Két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát
– jelentette be Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán. Közölte, hogy a külügyminisztériumba kérették Magyarország kijevi nagykövetét, akinek átadták a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket.
Válaszul cselekszünk Magyarország lépésére, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink szerint
– fogalmazott Ukrajna külügyminisztere, utalva arra, hogy Magyarország ezt megelőzően pénteken döntött két ukrán diplomata kiutasításáról.
Mint írtuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy lelepleztek egy Nyugat-Ukrajnában működő magyar katonai hírszerző hálózatot. Kémkedés miatt két magyar állampolgárt letartóztattak, akik korábban az ukrán hadsereg alkalmazásában álltak, most hazaárulással vádolják őket.
Külügyi szóvivő: Ukrajna nem képes elviselni a békepárti álláspontot
Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője pénteken arra a hírre, hogy Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát.
Nem képesek elviselni, hogy nem engedjük magunkat belenyomni a háborúba és nem képesek elviselni, hogy a magyar emberek dönthetnek Ukrajna EU-tagságáról.
A Ferenciek terénél akciózott a TEK – az autójából szedtek ki egy külföldi férfit péntek délután
A szombat délelőtti információink szerint akár terrorista-, vagy kémgyanús is lehet az a nyilvánvalóan külföldi férfi, akit tegnap még sötétedés előtt kaptak el egy vérbeli profi – és kalandfilmbe illő – akcióban Budapesten, a Ferenciek terénél – írta a PestiSrácok.
A kivitelezésében példás akcióban a Terrorelhárítási Központ legalább tíz különböző, civilnek látszó járművel blokkolta az Erzsébet híd felől érkező magyar rendszámú, fehér Toyotát és TEK-esek azonnal kirántották a vezetőülésről a külföldit. A történtekről a hivatalos információ csak annyi: az idegenrendészet résztvevője volt az akciónak.
Egyelőre több részlete is tisztázatlan a tegnap kora esti budapesti hatósági akciónak. Fotóriporterünk testközelből élhette át a történteket – írta a lap.
A Ferenciek terénél egyik pillanatban még zajlott a pénteki csúcsforgalom, a másik pillanatban civil rendszámos furgonok, nagy teljesítményű személyautók tucatja menet közben bekerített egy az Erzsébet híd felől érkező magyar rendszámú fehér Toyotát, majd TEK-esek azonnal kirántották a volán mögül a sofőrt.
A lap fotóriportere felvételei közül még az is látszik az egyik képkockán, hogy miközben a flaszterbe nyomott férfit megbilincselik, egy közeli autó mögül egy női kéz emelkedik a magasba, mintha az autó mögött az úton ülő nő megadná magát. Mivel az eddigi hírek szerint csak a letepert férfit vitték el, a nő vétlen résztvevője lehetett az akciónak.

Tegnap a rendőrség részéről senki sem kommentálta a történteket, még annyit sem, hogy megtörtént egyáltalán. Több százan látták, ez tagadhatatlan és fotók, videók készültek az akcióról.
Informálisan felmerült, hogy drogkereskedőt kaptak el a hatóságok, ám mára tisztult a kép egy fontos információval az ORFK szóvivőjétől, Gál Kristóf ezredestől. Az akcióban részt vett az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF), valamint hogy nincs további rendőségi érintettség.
Ez azt jelenti, hogy olyan külföldit foghattak el, aki illegálisan tartózkodik Magyarországon, veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, de büntetőeljárás lefolytatásához nincs elegendő bizonyíték, ám a kiszorítása elengedhetetlen államérdek. Az idegenrendészet fő feladata a menekültügyek kezelése mellett éppen ez. Az elfogott férfit várhatóan kitoloncolják.

Milyen nemzetbiztonsági veszélyt jelenthet az elfogott?
Az elfogott például lehet terrorista kapcsolatokkal rendelkező külföldi, vagy éppen külföldi titkosszolgálatokkal együttműködő, azaz kémgyanús. Amennyiben utóbbi, két dolgot tehetnek a hatóságok. Egy, hogy kiszorítják az országból. Kettő, hogy szoros felügyelet alatt hagyják dolgozni, de csak addig, amíg az érdekeinknek az megfelelő.
Oroszország elleni szabotázs Budapest érintésével?
Egy ideig úgy tűnt, hogy a kedélyek csillapodnak, ám ez csak a látszat volt. Azok a műveletek, amelyek kezdetben polgári titkosszolgálati műveletek formájában jelentek meg, egy idő után átfordultak a katonai hírszerzés szintjére.
Ez a katonai vetület csúcsosodott ki a tokaji drónészlelésnél, de volt egy másik fejlemény is.
A magyar szolgálatok olyan információkhoz jutottak, miszerint az ukránok bizonyos – nem Magyarország, hanem Oroszország ellen irányuló – szabotázsakciójukat Budapest érintésével akarják megvalósítani.
A magyar fél arról szerzett információkat, hogy ezekhez az akciókhoz az ukránok Kárpátalján folytatnak kiképzéseket.
Hogy ezek az információk mennyire helytállóak, azt nem tudni, de már önmagában az, hogy egyáltalán ilyen adatok keletkeznek, jól mutatja, mennyire súlyosan megromlott a kapcsolat a két ország között.
Érdekek, kavarások
A háborúban álló Ukrajnának nemzetbiztonsági érdeke lehet, hogy megpróbáljon olyan államokban kavarni, amelyekről úgy véli, a külpolitikájuk veszélyt jelent rájuk nézve, vagy sértik az érdekeit. Ukrajna szemében ilyen lehet az Oroszországgal kapcsolatban az EU-n belül különutas politikát képviselő Magyarország, Szlovákia vagy az EU-n kívül Szerbia. És persze ugyanígy – ennél jóval nagyobb erőforrásokkal – a másik háborús félnek, Oroszországnak is vannak ilyen műveletei Európa-szerte. De ez fordítva is igaz, tehát Magyarországnak is érdekében állhat Ukrajnában kavarni és információkat gyűjteni.
Mivel az ukrán hírszerzéssel szemben a magyar elhárítás is rendkívül aktív volt az utóbbi időszakban, forrásaink azt sem tartják kizártnak, hogy a pénteki bejelentéssel az ukránok úgynevezett „előcsapást” végeztek, azaz ők ütöttek először.
Az akció előre tervezettnek és jól összehangoltnak tűnik, merthogy információnk szerint amikor péntek reggel a magyar vezetés értesült róla, a nemzetközi média már kérdéseket is küldött nekik.
Lévén, hogy az efféle titkosszolgálati játszmákban mindkét félnek, tehát az ukránnak és a magyarnak is érdekében állhat a másik besározása vagy éppen a dezinformáció, ezért ezekre a történetekre különösen igaz, hogy az információkat erős fenntartásokkal kell kezelni. Az viszont egyértelmű, hogy komoly a feszültség a két ország szolgálatai között, és az elmúlt időszakban Magyarországon is a korábbinál több ukrán hírszerzőt detektáltak. Valószínűleg az ukránok mostani lépésére is lesz egy válaszlépés – mondták forrásaink.
Ügynökök
Az ukránok pénteki lépésének akarva vagy akaratlanul, de van egy politikai olvasata, miután a Tisza Párt éppen csütörtökön tett közzé egy hangfelvételt. Ezen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 áprilisában, vagyis bő egy évvel a háború kezdete után arról beszél, hogy a magyar kormány döntése értelmében szakítanak a békementalitással, és átállnak „a háború felé vezető út nulladik fázisára”. Bár a kontextus nélküli felvételből nem derül ki, milyen háborúról beszél a miniszter, kétségtelen, hogy a pénteki lépés azt mutatta, barátságtalan Ukrajna és Magyarország viszonya.
A pénteken őrizetbe vett ügynökök egyikéről az ukrán Unian hírügynökség szerint az ukrán szolgálat annyit árul el, hogy egy nő, a másikukról, hogy 40 éves, egykor a beregszászi körzetben szolgált katonaként, és alvó ügynök volt, akit még 2021-ben szerveztek be és tavaly szeptemberben aktiválták.
Az SZBU jelentése szerint a feladata az volt, hogy
- megvizsgálja, milyen katonai felszerelést lehet venni Kárpátalja feketepiacain;
- hogyan mozog a régióban a magyar lakosság;
- milyen katonai erők állomásoznak Kárpátalján, mennyi harci és szállító jármű van a térségben;
- milyen készültségi szinten vannak a rendfenntartó erők.
Az SZBU a Telegramon közölt videójában az egyik őrizetbe vett férfi vallomása is hallható. Eszerint magyar állampolgárságért folyamodott a konzulátuson, ahol vele kapcsolatba lépett a magyar elhárítás magyar állampolgárságú tisztje és pénzért beszervezte őt.
Egy lehallgatott telefonbeszélgetés is hallható, ahol a szlávos akcentussal, de magyarul beszélő férfi egy találkozót beszél meg egy, a magyart akcentus nélkül beszélő személlyel, aki a bejátszás alapján az SZBU szerint az ügynök magyar titkosszolgálati kapcsolattartója lehet.





