Most nem foglalt hidat, csak eltévedt a lódoktor és csapata – képekkel, videókkal

Május 6-ra újabb tüntetést hirdetett Hadházy Ákos, ezúttal a Ferenciek terére, ahol az arcfelismerő rendszer bevezetését lehetővé tevő törvény ellen tiltakozik. A képviselő jelezte, hogy nem lesznek hosszú beszédek, és még színpad sem.
Azt mondta, úgy gondolja, már sokszor elmondták, hogy miért tartják elfogadhatatlannak a gyülekezési törvény módosítását, és azt is kijelentette, hogy a jövőben ő minden kedden kint lesz az Erzsébet híd környékén, amíg a kormány vissza nem vonja a törvényt.
„Ha sokan leszünk, magának a rendőrségnek kell lezárnia a hídra vezető utat, mint ahogyan azt tette a legelső alkalommal is a Ferenciek terén. Ha kevesen leszünk, akkor ilyen nem lesz. Aki valóban tenni akar a sikerért, az szóljon az ismerőseinek, hozzon magával még embereket! Ne feledjük: a végső siker nem attól függ, hogy lezárunk-e hidakat, hanem hogy mennyien és milyen kitartóan követeljük a gyalázatos törvény visszavonását. A most keddi esemény máshogy fog kinézni, mint az eddigiek. Nem lesz színpad és beszédből sem lesz sok, hiszen elmondtuk már sokszor, mit akarunk elérni”
– összegezte a képviselő.
A tüntetés kezdete előtt fél órával csupán egy maroknyi tüntetőt lehetett látni a Ferenciek terén, és persze megjelent Szabó Bálint is, aki ezúttal egy autó ablakából trombitálva ment el a Ferenciek tere előtt.
Nem sokkal fél öt után Hadházy Ákos is megérkezett a demonstráció helyszínére: egy sámlival és egy hangfallal jött.
Az öt órai kezdésre alig 250-300 ember gyűlt össze, köztük néhány Momentumos, és a hídfoglaló Bedő Dávid is.
Hadházy Ákos azért várt egy húsz percet, hátha gyarapszik a tömeg, majd fellépett mini színpadjára, azaz a sámlira, ami nagy tetszést aratott a megjelentek körében. Erre Hadházy kijelentette, hogy ő bízik abban, hogy jelenlévők nem őt, hanem saját magukat tapsolták meg, mert olyan emberek, akik nem hajlandóak egy olyan országban élni, ami nem szabad és emiatt tenni is képesek.
Azt is közölte, hogy elégedett a létszámmal, hiszen nem csak ketten vannak, és emlékeztetett arra, megígérte, hogy csak akkor hagyja abba a heti tüntetéseket, ha már csak ketten lesznek.
Mindenesetre kifejtette, hogy elemzők és a „Partizánnak nevezett ATV kettő” elérték, hogy az emberek higgyenek abban, hogy a hatalmat nem lehet rávenni a meghátrálásra, ezért vannak ilyen kevesen.
Foglalkozott pár szót a tüntetésekkel kapcsolatos kritikákkal is, és elmondta, hogy a rendőrség által szerinte jogszerűtlenül kiosztott büntetések az emberek megfélemlítésére szolgálnak.
Ezek után arra kérte a Momentumosokat, hogy fontolják meg, hogy kimennek-e a hidakra, hiszen ő mindent megtett annak érdekében, hogy a tüntetésein senkit se büntessenek meg. Éppen ezért szervezte a mostanit egy órásra, ami után majd hazamennek.
Elmondta azt is, hogy a törvény, amely ellen tiltakoznak, nem a Pride betiltásáról szól, mert a kormányt “átkozottul nem érdekli, hogy arra mennyien mennek ki”, hanem majd az elcsalt választások miatt kirobbanó tüntetések eltiprására fog szolgálni.
„Nyilvánvalóan ez a tüntetés-sorozat, akkor lenne sikeres, ha visszavonták volna a szabályozást, de ez akkor sem lenne még realitás, ha sok százezren lettünk volna”
– magyarázta. Ezek után ünnepelte kicsit a megjelenteket és kijelentette, milyen hatalmas eredmény az, hogy ennyien kitartanak még mellette. Figyelmeztette a megjelenteket, hogy senkinek ne legyen kétsége, hogy jó az amit csináltak, mert a kormány mindent megtesz ennek ellehetetlenítéséről.
„Saját törvényeiket is megtiporva betiltják a tüntetéseinket” – mondta.
Természetesen nem hagyhatta ki kedvenc témáját, a „hazudik a tévé” kezdetűt, ugyanis elmondta, hogy nemcsak a közmédia hazudik, de a rendőrség is, amikor azt állították, hogy csak néhány százan vettek részt, és ezért írták elő, hogy hova rakják a színpadot.
„Nekem a rendőrség ne mondja meg, hova tehetek színpadot” – közölte.
„Szokjuk meg, hogy lehet tüntetni színpad, meg ledfalak nélkül, ugyanis a tüntetéshez egy dolog kell, emberek.”
Szónoklata végén kifejtette, hogy nincs olyan hatalom, amelyet ne lehetne meghátrálásra kényszeríteni, de nem biztos abban, hogy ezt ebben a ciklusban el lehet-e érni, mert az okos elemzők és politikusok ellehetetlenítik a tüntetéseket azzal, hogy azt mondják, nem lesz baj ebből a törvényből, el kell engedni.
„Amit biztosan lehet mondani, hogyha nem próbáljuk meg elérni a törvény visszavonását, akkor 100 százalék, hogy nem fogjuk elérni a célunkat”
– mondta.
Elmesélte, hogy két héttel korábban teljesen némán állt ugyanezen a helyen, mert nem engedélyezte a rendőrség a demonstrációt, most azonban engedélyezték, mert arra számítottak, hogy kevesen lesznek. Sajnos ez be is jött, úgyhogy Hadházy szerint örülhetnek az elemzők, politikusok és a rendőrség is.
Mivel azonban a színpad állításával kapcsolatban a rendőrség azt mondta, hogy csak a tér végében lehet felállítani, ezért úgy döntött, hogy a beszédét egy sámlira hajazó kis lépcsőről tartja meg.
Emlékeztette a megjelenteket arra, hogy nem a hídlezárás a lényeg, hanem az, hogy nem hagyják abba.
„Jövő héten is itt leszünk, ennél többet nem kell üzenni” – mondta, és mintegy végszóra megjelent a trombitáló Szabó Bálint.
Azonban a beszédnek még korántsem volt vége, ugyanis Hadházy felszólította a Momentum képviselőit, hogy ezúttal ne vigyék el a tüntetőket, mert van terve az egyórás demonstráció után, majd nekikezdett a trafik-mutyiról beszélni, mert – mint indokolta – csak úgy eszébe jutott. Elmondta, hogy nagyon felháborítja, hogy Lázár beszél kullancsokról, miközben neki azon kellene gondolkodnia, hogy mikor szabadul a börtönből a trafik-mutyi miatt, amiért minimum 10 évet kellett volna kapnia.
„Számomra a trafik-mutyi ott kezdődött, amikor egy kolléganőm elmondta nekik, hogy a családja elveszíti azt a jogot, hogy a kisboltban cigarettát áruljanak és így tönkre fognak menni. Én ezt akkor abba is hagytam, mert én akkor Fidesz tagjaként azt gondoltam, ilyen biztos nincs. Azonban néhány héttel később elmentem egy frakcióülésre, ahol a polgármester elővett egy listát, hogy Szekszárdon kinek kell trafikot kapnia, azért, hogy nehogy valamelyik fideszes ne kapjon dohányboltot”
– mesélte el, majd elárulta, hogy ezen az ülésen egy másik ügy miatt készített egy hangfelvételt. De folytatta a mesét, mi szerint néhány hét múlva kihirdették a nyerteseket és ekkor látszott, hogy a nyertesek mind kötődnek a fideszes politikusokhoz.
Amikor Lázárt, „ezt a szemét embert” erről kérdezték, akkor azt mondta, hogy jelentkezzen az, akinek bizonyítéka van arról, hogy csaltunk. Ekkor döntöttem úgy, hogy én jelentkezem és ezt bemutattam
– folytatta a történetet.
Még ki kellett tölteni nagyjából tíz percet az egyórás tüntetésből, így kijelentette, hogy „Megígérem, hogy az Erzsébet híd közepén fogok tangóharmonikázni, ha visszajutok a parlamentbe”, aztán befejezte a trafik-mutyis történetet, és áttört az akadémikusok sztorijára.
Arról beszélt, hogy a kutatók és akadémikusok nem tüntettek, nem voltak velük ők sem szolidárisak, így a kormány elvette a Széchenyi által kiépített kutatóintézeteket, ámde az azokhoz tartozó vagyont elfelejtették elvenni, ezért most megpróbálják megvenni az ingatlanokat, ezeket viszont áron alul szereznék meg. Emiatt az akadémikusok elindították egy pert, amire a kormány azt reagálta, hogyha nem vonják vissza a pert, vagy megnyerik, akkor nem adnak pénzt fizetésemelésre.
Tudomásom szerint van az Akadémiánál egy flash mob. Oda mi teljesen törvényesen elmehetünk
– mondta, és azt kérte a megjelentektől, hogy menjenek át, és kiemelte, hogy az átvonulás teljesen legális, a rendőrség nem akadályozhatja meg.
Így aztán hat előtt pár perccel a tömeg elindult Hadházy vezetésével az Erzsébet-híd felé, hogy onnan az MTA épületéhez vonuljanak – szigorúan a járdán, bár arról is letévedtek. Volt azért egy kis fennakadás is, amikor például rövid időre akadályozták egy mentő áthaladását, vagy Hadházy nekiállt vitatkozni a rendőrökkel, ugyanis a rendőrség kisbuszokból, hangosbemondókkal kérték a tüntetőket, hogy hagyják el az úttestet. Egy rendőrségi kisbusz is megállt keresztbe a hídon, valamint felsorakozott egy rögtönzött rendőrsorfal.
„Jöjjenek tovább, hagyják őket, az a büntetésük, hogy nem kapnak túlórapénzt”
– mondta a tüntetőknek Hadházy, miközben az autós forgalmat a budai oldalról lezárták a rendőrök.
Végül a tüntetők jelentős része felment a járdára, Hadházy és néhány tüntető azonban továbbra is az úton haladt, bár a forgalom már megindult Pest felől.
Azt, hogy az egyébként a szintén a pesti oldalon levő Akadémia épületét miért a budai oldalra, a hídon áthaladva közelítik meg, Hadházy csak azt válaszolta:
„Jöjjenek, jöjjenek, megyünk az Akadémiára, csak kicsit eltévedtünk.Azt mondják nekem, hogy nem erre van az Akadémia, de hát én egy vidéki állatorvos vagyok. Köszönjük a rendőr uraknak, hogy legalább ők lezárták a hidat”
– mondta Hadházy, ugyanis időközben rövid időre a rendőrök lezárták a hidat.
A Döbrentei térre érve a menet a budai felső-rakparton halad tovább, jelentős dugót hagyva maguk után, a menetet pedig Szabó Bálint trombitaszólója kísérte.
A Felix étterem előtt Hadházy megállította a tömeget, de csak azért, hogy tájékoztassa őket, miszerint „ez a Matolcsy étterme, itt szokták megbeszélni, hogyan lopják el az országot”, majd megjegyezte, milyen jó, hogy eltévedtek, így ezt is megnézhették.
Ekkorra a rendőrök már sorakoznak a Lánchídnál, hogy a tömeg a szabályokat betartva kelljen át rajta, így aztán rendőrsorfal állt végig a járda mellett, hogy senki ne hagyja el a gyalogosoknak kijelölt területet.
Akinél van szendvics vagy víz, az adjon a rendőr uraknak, mert itt állnak étlen-szomjan reggel óta és még túlóra pénzt sem kapnak
– hergelte a tömeget, mely elég szépen elnyúlt, így majdnem soknak is látszott az a 250 ember.
A pesti oldalt elérve a képviselő ismét megállította a tömeget és – bár nem ismeri a várost, azért – elmondta, hogy
„Ha jobbra nézhetnek, akkor láthatják Tiborcz épülő szállodáját. Gyönyörködjenek benne. Az alatta működő kaszinó pedig az általam kimondhatatlan nevű honvédelmi miniszter bulija. Ahová most megyünk, az az Akadémia, de lehet az Orbán Viktor csak a Puskás Akadémiát ismeri, azért veszi el a tudományostól a pénzt és adja a focicsapatnak.”
Nagyjából hét óra tájban érkezett a menet eleje az MTA épülete elé, ahol röpke beszédet tartott Hadházy, és először is elnézést kért azért, hogy eltévedt, majd örült egy sort annak, hogy a rendőrök segítségével le tudták zárni az Erzsébet-hidat, ahol tüntetniük kellett volna ma.
Tegyük nyilvánvalóvá, hogy mindennap kapunk olyan híreket, amelyek miatt tízezreknek kellene tüntetniük. Ami az Akadémiával történt az is egy ilyen dolog
– mondta, majd megjegyezte, hogy nem volt eddig kiállás az akadémikusok mellett, akik nem tudták megvédeni magukat. Megismételte, hogy az Akadémiát megfenyegette a kormány, amiért beperelték. Ezután visszatért a „technofasiszta törvény” témájára, és kijelentette, hogy
„Amíg nem érjük el, hogy vonják vissza a törvényt, amíg nem tudjuk leállítani a propagandagépezetet, addig minden ilyen ügy vesztes ügy, de mi nem hagyjuk abba.”
Végül azt kérte a tüntetőktől, hogy ne balhézzanak a rendőrökkel, hanem menjenek haza és jövő héten jöjjenek ki újra. Bár sokan elindultak haza, páran nem mozdultak, Hadházy pedig szelfizett a mögötte álló demonstrálókkal, és csak fél nyolc tájban köszönt el.
Végül a tömeg elkezdett feloszlani, sőt, Bedő Dávid is elindult, így a további hídfoglalás esélye ezzel minimálisra csökkent.