Magyar Péter duzzog

Jakupcsek Gabriella visszamondta a Női Sikernapon való megjelenését Magyar Péter miatt, és kérte, hogy nyilatkozatát változtatás nélkül tegyék közzé
“NYILATKOZAT
Az elmúlt években azért dolgoztam, hogy tabuk ledöntésével, őszinteséggel, nyitottsággal beszéljek a változókorban lévő és az idősödő nők problémáiról, és segítsek nekik megkapaszkodni, pozitív jövőképet alkotni. A Női Sikernap filozófiája közel áll az ügyhöz, amelyben hiszek, ezért örömmel fogadtam el a felkérést.
Azonban a szervezők tudtomon kívül a civil vendégek mellett egy aktív politikust is meghívtak a rendezvénysorozat első alkalmára. A női önelfogadás ügyét, amit meggyőződéssel és támogató szándékkal képviselek, szeretném távoltartani a pártpolitikai csatározásoktól, minden politikai oldaltól, mert hiszem, hogy bárminemű megosztottság csak árt neki.
Úgy érzem, azzal tudok a legtöbbet segíteni nőtársaimnak, ha rámutatok: a problémákkal, amikkel szembesülünk, a kihívásokkal, amelyek érnek bennünket, nem egyedül kell megküzdenünk. Ehhez pedig arra kell koncentrálnunk, ami összeköt minket, és nem arra, ami szétválaszthat. Ezért ezen az alkalmon nem vállalom a megjelenést.
Elnézést kérek azoktól, akik számítottak a részvételemre, de egy politikaivá váló rendezvény nem az én terepem.
A nyilatkozat csak teljes egészében, változtatás nélkül idézhető!”
Magyar Péter beduzzogott
A Tisza Párt elnöke azt írta, ő abban a hitben volt a meghívás elfogadáskor, hogy a rendezvényen szereplők listája mindenki előtt ismert, de Jakupcsek posztjából az derült ki számára, hogy nem ez a helyzet.
„Olyan hazában hiszek, amelyben férfiak és nők, fiatalok és idősek, jobb- és baloldaliak felszabadultan és félelem nélkül tudnak beszélni közös dolgainkról, egy emberséges, békés Magyarországon.
Hogy ma nem ilyen a helyzet, azért nem e konferencia szervezői vagy fellépői, hanem a gyűlöletkeltés karmesterei a fő felelősök.
Semmiképpen nem szeretnék akadálya lenni egy általam kiemelten fontosnak tartott témájú rendezvénynek, ezért azon nem veszek részt”, írta.
Magyar a „Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését” elnevezésű pódiumbeszélgetésen lépett volna fel, a szervezők pedig előzetesen ezt a megjegyzést fűzték hozzá: „Az esemény nem politikai rendezvény, a pódiumbeszélgetésen a politikai szereplő magánszemélyként vesz részt, a résztvevő előadók, beszélgetőpartnerek nem a pártot képviselik”. A szintén meghívott Jakupcsek Gabriella a saját szereplését amiatt mondta le, mert szerinte a tudta nélkül hívták meg az aktív politikust a rendezvényre, ő pedig „szeretné távol tartani magát a pártpolitikai csatározásoktól”.