Európának meg kell állítani a tömeges migrációt és korlátozni a progresszív kezdeményezéseket – jelentette ki JD Vance

Európának meg kell állítani a tömeges migrációt és korlátozni a progresszív kezdeményezéseket – jelentette ki JD Vance

Az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance tartotta a müncheni biztonsági fórum főbeszédét pénteken. Vance beszéde szokatlanul keveset koncentrált a biztonságpolitikára, inkább kultúrpolitikai harcokról szólt.

Azzal indított, hogy nem Kínából vagy Oroszországból lát igazán fenyegetést Európára nézve, hanem belülről, mert a kontinens visszavonul az alapvető értékeitől, amelyekben osztozik az Egyesült Államokkal.

Vance a külső fenyegetésekről nem sokat beszélt, de azt elmondta, hogy a Trump-kormányzat nagyon aggódik Európa biztonsága miatt, és bíznak benne, hogy értelmes megegyezést tudnak kötni Oroszország és Ukrajna között.

Belekötött Európa szabályozási rendszerébe is a nagy techcégekkel kapcsolatban, amelyek szerinte sértik a szólásszabadságot és arról beszélt, hogy az elmúlt időszak német, svéd és brit támadássorozata mögött a „woke” áll. Szerinte Európa kommiszárjait jobban érdekli a szólásszabadság eltiprása, mint a saját állampolgáraik védelme.

Hiszek benne, hogy nincs olyan biztonság, amelyben a vezetők félnek a saját népük hangjától és a véleményétől.

– mondta.

A Politico szerint a teremben néma csönd lett a beszéd után. Sokan azt várták, többet tudnak majd meg Amerika elképzelésiről a külpolitikában, de nem ez történt.

Már a rendezvényt megelőzően is komoly kritikát fogalmazott meg

Európának el kell fogadnia a rendszerellenes mozgalmak növekedését, meg kell állítani a tömeges migrációt és korlátozni kell a progresszív kezdeményezéseket. Ilyen téziseket ígért kijelenteni az európaiaknak JD Vance amerikai alelnök Münchenben, a biztonságról szóló konferencia előtt.

A The Wall Street Journalnak adott interjúban bírálta az európai mainstream politikusokat is a jobboldali pártokkal szembeni „szovjet retorika” miatt.

„Az európai vezetők félnek a saját népüktől”

– mondta az alelnök.

A migrációt ellenző szélsőjobboldali pártok kizárása a kormánykoalíciókból korlátozza az emberek akaratát, akik többször követeltek erősebb határellenőrzést.

Sajnos a választók akaratát sok európai barátunk figyelmen kívül hagyta”

– tette hozzá.

Vance ugyanakkor közölte, hogy felszólítja a német politikusokat, hogy működjenek együtt minden párttal, így az Alternatíva Németországért (AfD) párttal is.

Az Egyesült Államokban és Európában eltúlozzák Oroszország befolyását a nyugati országok választásaira.

„Ha a demokratikus rendszeredet 200 ezer dollár értékű közösségi médiahirdetéssel meg lehet dönteni, akkor komolyan el kellene gondolkodnod azon, hogy mennyire szilárdan ragaszkodsz a hatalomhoz, vagy mennyire érted a nép akaratát” – mondta az amerikai képviselő.

 

polkorrekt