Ausztria ezer eurót ad a szíriaiaknak, ha hajlandók hazamenni

Ausztria ezer eurót ad a szíriaiaknak, ha hajlandók hazamenni

Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bashár el-Aszad elnök bukása után – hozta nyilvánosságra Karl Nehammer osztrák kancellár pénteken az X portálon.

„Ausztria ezer eurós készpénzsegéllyel támogatja azokat a szíriaiakat, akik szeretnének visszatérni hazájukba”

– írta a kormányfő.

 

Hangsúlyozta, hogy Szíriának most szüksége van a saját állampolgáraira ahhoz, hogy újjáépítsék az országot. Hozzátette, hogy a szíriai állampolgárokat érintő, folyamatban lévő menekültügyi eljárások felfüggesztése továbbra is érvényes Ausztriában.

Több más európai uniós országhoz hasonlóan Ausztria is felfüggesztette a szíriai „menekültek” menedékkérelmének feldolgozását, miután a szíriai lázadók a múlt héten megbuktatták Aszad elnököt.

Gerhard Karner belügyminiszter hétfői közleményében azt írta, hogy a családegyesítési eljárásokat is felfüggesztik. Hozzátette, hogy Szíria belpolitikai helyzetében „alapvető változás történt” azzal, hogy az utóbbi napokban váratlanul felgyorsultak az események, ezért fontossá vált a helyzet „átértékelése”.

A 9 millió lakosú Ausztriában 2015 óta 87 ezer szír állampolgár kapott menekültstátust a hatóságoktól, ugyanakkor az elmúlt években már többször megszigorították a kormány menekültpolitikáját.

(MTI)

polkorrekt