Magyar Péter minden EP-képviselőjétől ezer eurót kér havonta készpénzben – ámde ők megunták

Milliókkal nem számolt el rendesen Magyar Péter, aki információk szerint rendszeresen kap jelentős összegű készpénzt EP-képviselőitől. A Tisza Párt elnöke azt ígérte, havi 4,6 millió forintot fog jótékonykodni a brüsszeli delegációjuk, de ennek eddig csak a töredékével sikerült elszámolniuk.
Közben pedig nem tudni, mi lesz a sorsa az EP-képviselőktől készpénzben befolyó, így hivatalosan visszakövethetetlen összegeknek.
Egyelőre nem volt képes rendesen elszámolni Magyar Péter azokkal a milliókkal, amiket – a Tisza Párt EP-frakciójából származó értesüléseink szerint – ezereurónként, készpénzben vesz át minden hónapban képviselőtársaitól a pártelnök.
Magyar Péter még július elején jelentette be, hogy az Európai Parlamentben megkeresett jövedelme felét jótékony célra ajánlja majd fel, a Tisza Párt többi EP-képviselője pedig havi 500 ezer forintot fordít adományozásra.
Az erről szóló, július 5-én közzétett Facebook-bejegyzésében Magyar úgy fogalmazott: „Jómagam az európai parlamenti fizetésem felét, a Tisza Párt további hat képviselője minden hónapban félmillió forintot ajánl fel jótékonysági célra. Minden hónap első napjaiban ti fogtok dönteni egy szavazáson arról, hogy melyik alapítványt/egyesületet/jótékonysági célt támogassuk a mintegy 4,6 millió forinttal.”
Mindezek alapján a Tisza Párt EP-képviselői eddig 23 millió forintot kellett volna, hogy jótékonyságra fordítsanak, de mindezt nem lehet igazolni Magyar Péter és pártja nyilvános kommunikációja alapján.
Így azt sem lehet tudni, hogy vajon pontosan mi lett a sorsa annak a 15 millió forintnak, amit képviselőtársai elvileg Magyar Péter rendelkezésére bocsátottak.
A Tisza Párt augusztus végén ugyan létrehozta a Ludas Matyi Alapot, amely azt a célt szolgálta volna, hogy transzparens módon, a szimpatizánsaik bevonásával jótékonykodjanak Magyarék, de az interneten közzétett információk alapján nem igazolható, hogy minden hónapban – júliusban, augusztusban, szeptemberben, októberben, novemberben – valóban kiválasztottak volna egy szervezetet, amelyhez el is juttatták a beígért összeget.
A Ludas Matyi Alaphoz tartozó oldalon például még mindig a már régen lezárt októberi szavazás szerepel, amit a Babák Menedék Állatmentő Alapítvány nyert, de annak egyelőre semmi jele, hogy Magyar Péter és képviselőtársai novemberi fizetésükből kit támogattak.
Erre hívta föl nemrég a figyelmet Ceglédi Zoltán politikai elemző is, aki november 12-én egy Facebook-bejegyzésben emlékeztetett rá, hogy Magyar azt ígérte, a fizetése felét jótékony célra fordítja. Ceglédi – némi cinizmussal utalva az átláthatóság hiányára – úgy fogalmazott: „ez ma még csak az alapfizetése felét jelenti, aminél jóval többet keres, de ha transzparens módon elszámol a jótékonysággal, esetleg ki is egészíti a valós keresete felére, az példamutató gesztus lesz”.
Augusztus végén a Mandiner írt arról, hogy július elején Magyar még csak nem is értesítette előzetesen képviselőtársait arról, hogy fel kell majd ajánlaniuk bérükből havi félmillió forintot jótékonyságra, és volt olyan politikus, aki csak a pártelnök bejegyzéséből tudta meg, hogy le kell mondania bére jelentős részéről.
Ez az eljárás természetesen már akkor jelentős feszültséget okozott a párton belül.
Magyar Péterék nagy lelkesen beharangozott jótékonykodása tehát már a kezdetektől fogva problémákkal terhelt volt. Egyelőre úgy tűnik, továbbra sem képes a Tisza Párt elnöke megfelelni a saját maga által felfokozott elvárásoknak a jótékonykodás és a pénzügyi átláthatóság terén.
Ráadásul nem a fizetések felajánlása körül kialakult káosz az egyetlen pénzügyi jellegű probléma Magyar Péter körül, akiről már korábban kiderült, hogy még a Diákhitel Központ vezetőjeként számos korrupciógyanús szerződést kötött. Ezekre még Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is felhívta a figyelmet.
Ráadásul Magyar Péter számos olyan helyen, ahol korábban sikerült befolyásra szert tennie, az öccsét, Magyar Mártont is jól fizető pozícióhoz juttatta.
Egy nemrég nyilvánosságra került hangfelvételen a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk is szóvá tette, hogy az európai parlamenti választások előtt „nem voltak jók Magyar Marcinak az ügyei”, de arról is beszélt, hogy több mint 100 millió forintot elköltöttek a Hősök terén tartott kampányzáró eseményre, és a számlák, szerződések sem voltak rendben a párt körül.
Hanzel Henrik, a Tisza Párt „pénztárnoka” pedig egy beszélgetésben azt vázolta fel Magyar Péter korábbi kedvesének, Vogel Evelinnek, hogyan tudnának fiktív terembérleti szerződésen keresztül havi félmillió forintot kifizetni neki a párt kasszájából. Ugyanebben a beszélgetésben arról is szó esett, hogy Magyar Péter bennfentes kereskedelemben is érintett lehetett.
Elege lett Magyar Péter „agyhalott” képviselőinek: nem adják le a jövőben az elvárt havi ezer eurót
Sarkukra álltak a Tisza Párt Magyar Péter által csak agyhalottnak titulált EP-képviselői, és megtagadták, hogy novemberben is átadják azt az ezereurós készpénzösszeget, amit havonta a pártelnök rendelkezésére kell bocsátaniuk.
A Tisza Párt EP-képviselői novemberben fellázadtak, és megtagadták, hogy átadják Magyar Péternek azt a fejenként mintegy ezer eurós összeget, amit eddig havonta a pártelnök rendelkezésére bocsátottak
– értesült a Magyar Nemzet a párt EP-delegációjához tartozó forrásból.
A lap információi szerint azért szakítottak az engedetlenkedő képviselők a korábban bevett gyakorlattal, mert felháborította őket az a hangfelvétel, amelyen Magyar Péter agyhalottaknak nevezte őket.
Mint ismert, november 14-én került nyilvánosságra az a két beszélgetésrészlet, amelyekben Tisza Párt elnöke volt barátnőjével, Vogel Evelinnel társalogva szidja a képviselőtársait. A felvételből kiderült, hogy a pártelnök agyhalottnak tartja kollégáit, akik között olyan is akad, akiről Magyar azt gondolja, hogy egyenesen Soros-ügynök.
A hanganyagokon az is szerepelt, hogy Magyar Péter nem engedi nyilatkozni képviselőtársait, mert, mint fogalmazott: alkalmatlan mindegyik, beszélni se tud semelyik.
Magyar a felvételeken elhangzottak szerint úgy gondolja, hogy egyik EP-jelöltje sem tett hozzá semmit a kampányukhoz, és megszólalásaikkal csak ártani tudnak, mert „totál antitalentum politikailag mindegyik”.
Magyar Péter a hangfelvételek nyilvánosságra kerülése után közzétett egy fényképes bejegyzést, amelyen a szokásostól eltérően nem egyedül szerepelt, hanem képviselőtársaival együtt mosolygott, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna.
Információk szerint azonban kifejezetten rossz hatással voltak a nyilvánosságra került dehonesztáló megjegyzések Magyar és képviselői amúgy sem felhőtlen viszonyára.
Úgy tudni, Tarr Zoltán a párton belül különböző helyzetekben többször is hangot adott nemtetszésének azzal kapcsolatban, ahogy a pártelnök viselkedik. A korábbi református lelkész nincs hozzászokva ugyanis ahhoz a stílushoz, amivel Magyar Péter kezeli kollégáit.