A német katolikus egyház kéri a keresztényektől, hogy ne szavazzanak a szélsőjobbos AfD-re

„Nem választható” – „ez a német katolikus egyház álláspontja a szélsőjobbos AfD-ről” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A püspöki konferencia elnöke, Georg Bätzing szerint a párt ellentmond az alapvető keresztény elveknek, az emberi méltóságnak, valamint a keresztény szeretet és szolidaritás parancsának.
Ezért azt tanácsolja, hogy a vasárnapi választáson ne szavazzanak a keresztények a pártra.
„Ez a párt a mi demokratikus, szabad rendszerünket akarja megdönteni, erre figyelmeztetnek kell a keresztényeket”
– mondta Bätzing a Tagesspiegelnek.
A püspök utalt arra is, hogy az AfD az évek alatt egyre jobban „radikalizálódott”, ugyanakkor bírálta a BSW-t is. Bätzing szerint a párt Putyin mellett áll ki, miközben Oroszország megtámadott egy szuverén országot, és most mindkét oldalon emberek tízezrei halnak meg. Úgy véli, aki Putyinnal szimpatizál, annak nincs politikai tekintélye, és veszélyezteti a demokratikus és a nemzetközi jogi elveket, az európai békerendet.
Vasárnap Türingiában és Szászországban tartanak választásokat, a felmérések szerint Türingiában az AfD, míg Szászországban a CDU-val van versenyben. A BSW egyaránt a harmadik helyen áll mindkét tartományban – írja a lap.
(vadhajtasok.hu)