Több mint 83 millió forint támogatás gyűlt össze Iványiéknak

Az elmúlt két hétben, vagyis azóta, hogy az adóhatóság elkezdte inkasszálni az adócsaló Iványi Gáborhoz köthető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját, több mint 83 millió forint támogatás gyűlt össze adományokból – erről ír a Népszava.
A lap azt írja, hogy 71 millió utalásként érkezett, 12 milliót pedig személyesen vittek el azok, akik anyagi értelemben is szolidaritást vállalnak a hajléktalanokkal, hátrányos helyzetűekkel, rászoruló idősekkel és segítőikkel.
Hozzátették, az élelmiszer-adományok is sokat segítenek, arról, hogy éppen miből van a legnagyobb szükség, a MET Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Ami a még testvérközösség fenntartásában működő iskolákat illeti, próbálnak mindent megtenni azok megtartásáért, illetve a folyamatos működés biztosításáért. Hozzátették, tárgyalnak a megoldásról, és a kritikus helyzet ellenére még mindig látnak esélyt a helyzet megoldására, a tanév elindítására. Szerencsére az adományok lehetővé teszik, hogy a napi kiadásokat fedezzék a következő hetekben, a dolgozóknak kisebb részfizetést adjanak – teszik hozzá.
A MET egyúttal a Népszavának is megerősítette azt az információt, hogy a kialakult helyzet miatt ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.