„A 10 napja alakult Fidesz”- szólt a baki, de a másfélmillás női bringa megvigasztalta

Magyar Péter immáron harmadik napja járja a vidéket, ám úgy látszik, máris elfáradt, mert megvolt az első freudi elszólása.
Arról beszélt a baloldal messiása, hogy a hétvégén jönnek ki az új felmérések, de ő már ezt megelőzően is tudja, hogy a „Tisza 3%-ra megközelítette a Fideszt.” Azt is mondta, hogy „A 10 napja alakult Fidesz 23 százalékon áll”.
Az alábbi mondat hangzott el:
Lehet, ha kicsivel kevesebb lenne a fideszezés, a rogánozás, és nem akadt volna be neki annyira, hogy a közétévébe „élőlájvba” akar menni, akkor logikusan tudna gondolkodni, sőt, beszélni is.
Amúgy még pénteken bejelentette be, hogy részt vesz szombat délután az „I Bike Budapest” felvonuláson, sőt, hangsúlyozta, hogy az eseményre nem a szervezők hívták meg, azon magánszemélyként vesz részt barátokkal – legalábbis a Tűzfalcsoport információi szerint. A tényfeltáró blog írása alapján Magyar Péter „spontán” meg is jelent a kerékpáros felvonuláson és „ahogy kell, drága női szemüvege után egy nagyon drága, szintén női bringára pattanva tekert a szavazatokért”.
Magyar, aki többször bizonygatta a Partizán, Telex és 444-és interjúk során puritánságát, ma erre ismét rácáfolt, ugyanis némi internetes kutakodás után hamar kiderül, hogy a kerékpár – típusát tekintve My Esel E-cross – pro Ccomfort változatát a gyártó internetes boltjában 4450 euróért, köze egymillió-nyolcszázezer forintért vesztegetik.
Igaz, a portál talált olyan hazai boltot is, ahol valamivel kevesebb mint másfél millió forintért meg lehet venni a trendi bicikli comfort plus változatát. És hogy mit adnak ennyi pénzért? „Robusztus E-kerékpár mindennapi használatra, rejtett akkumulátorral. A HollowTech fa vázba integrált e-bike-meghajtás, az első teleszkóp, a cross gumiabroncsok kombinációja egy olyan kerékpárt eredményeznek, mely minden terepen megállja a helyét” – olvasható a különleges jármű termékismertetőjében.
A Tűzfalcsoport azt is hozzátette: ha egészen precízek akarnak lenni, a biciklit sportos nőknek és pici embereknek ajánlja a gyártó.
A lap szerint ezek alapján nehéz eldönteni, hogy kiket kíván Magyar megszólítani, hiszen öltözködése mellett azzal is felhívta például rongyrázó életmódjára a figyelmet, hogy
Szoboszlait inkább élőben nézi Liverpoolban, nem pedig mint az átlag magyar, a televízióban.
Mindezek után javasoljuk a hazai pszichiáterek még épelméjű részének, hogy emeljék be a tananyagba és a kórismék közé az „orbánfóbia”, a „narancsfóbia” (BTW. a narancsfóbiások esznek ilyen nevű déligyümölcsöt, vagy azt is bojkottálják?) és a „fideszfóbia” kifejezéseket, majd ha ez megvan, és sikerült rá a kezelést kitalálni, kezdjék azonnal Magyar „Poloska” Péteren.