Botrány Brüsszelben!

Alig két órával a kezdés után kedden kivonult a rendőrség a Nemzeti Konzervatív Konferenciára (NATCON) és közölték a szervezőkkel, hogy véget vetnek a rendezvénynek, írja a Politico.
It comes as no surprise to me that the socialists in Brussels have done their best to stop this @NatConTalk conference from taking place. pic.twitter.com/X0QqA6TgXe
— Nigel Farage (@Nigel_Farage) April 16, 2024
A lap tudósítója úgy hallotta, hogy egy rendőr lehetséges rendzavarásra hivatkozott az egyik szervezőnek. A redőnyt még azelőtt lehúzták, hogy Nigel Farage, a brexitért kampányoló UKIP volt elnöke 11-kor beszélt volna. Az esemény a programja alapján 9-kor kezdődött.
Igazán olyan, mintha egy diktatúra lenne – reagált a lapnak Frank Füredi, az MCC brüsszeli intézetének vezetője, amely a konferencia egyik társszervezője. „Egy technikai okot próbálnak” politikai állásfoglalásra használni, „azt mondták a tulajdonosnak, hogy ha nem állítja le” a rendezvényt, le fogják kapcsolni az áramot.
Már a helyszínválasztás is nehezen ment, miután az első, majd a második is visszamondta a konferenciát nem sokkal kezdés előtt. Harmadikra a Claridge rendezvényhelyszínen talált otthont az idei esemény, ahol a program szerint többek között Suella Braverman volt brit belügyminiszter, Éric Zemmour francia politikus, holnap pedig Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor is felszólalt volna.
A Mandiner tudósítója szerint egyébként folytatódott az esemény, a konferenciát megállítani – a 444 vagy épp a POLITICO tudósításaiban állítottakkal szemben – nem sikerült, a helyszínen tartózkodó kollégájuk azt jelezte, hogy Farage előadása lezajlott, majd Suella Braverman volt brit belügyminiszter beszélt, a rendőrség pedig odakint fenyegetőzött.
Kovács Zoltán is véleményezte az eseményeket és azt írta:
Kongassuk meg a vészharangot, Európa! A brüsszeli média- és szólásszabadság a szemünk láttára omlik össze, miközben beszélünk!
❗️Sound the alarm, Europe! Media freedom and free speech in Brussels are collapsing before our eyes as we speak! @roddreher @NatConTalk @Nigel_Farage https://t.co/iEFkyNe7uG
— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) April 16, 2024
Peter Sweden (blogger) pedig úgy reagált, hogy „A brüsszeli rendőrség utasítást kapott a konzervatívok NatCon-konferenciájának leállítására, amíg Nigel Farage beszédet tartott. A szólásszabadság Európában támadás alatt áll!”
UNREAL
Happening right now, Brussels Police have been ordered to SHUT DOWN the Conservative NatCon conference while Nigel Farage was holding a speech.
Free speech in Europe is under attack!
— PeterSweden (@PeterSweden7) April 16, 2024
Orbán Balázs is írt:
A rendőrség nem enged be senkit. Az emberek elmehetnek, de nem térhetnek vissza. A küldöttek csak korlátozottan jutnak ételhez és vízhez, amelyek kiszállítását megakadályozzák. Ez az, amit a város polgármestere, Emir Kir
célja?
UPTATE: The police are not letting anyone in. People can leave, but they cannot return. Delegates have limited access to food and water, which are being prevented from delivery. Is this what city mayor @emir_kir is aiming for?
— National Conservatism (@NatConTalk) April 16, 2024
Hidvéghi Balázs szerint ami zajlott, az
„Felháborító! A brüsszeli rendőrség behatolt a NatCon konferenciára, csak azért, mert a felszólalók konzervatívok. Mi lett Európával?! A szólásszabadságnak győznie kell!!!”
❗Outrageous! Brussels police invades #NatCon conference for no other reason than speakers being Conservative. What has become of Europe?! Free speech must prevail!!! @NatConTalk #natconbrussels2 #natcon #FreedomOfSpeech #Conservative pic.twitter.com/IN2qXbVZdA
— Hidvéghi Balázs (@BalazsHidveghi) April 16, 2024