A liberális média aggódik a terroristákért

A 444.hu cikkében láthatóan erősen aggódik a moszkvai merényletet elkövető terroristák testi épségéért. Panaszolják, hogy amint a BBC is írja, a vádlottakról készült felvételek alapján látható, hogy mindannyiukat megverték, egyikőjük kerekesszékben érkezett a bíróságra.
Brutális kihallgatásukról videók is készültek, amiket az orosz biztonsági erők szivárogtathattak ki. Mind a négy férfi véraláfutásokkal, szétvert arccal jelent meg a bíróságon, Racsabalizod fülét bekötötték, állítólag azért, mert azt levágták, már az elfogása, pontosabban letartóztatása közben. Mirzojev nyakára a fotók szerint egy szakadt műanyag zacskó volt tekerve, Faizovnak pedig a Reuters szerint hiányzik az egyik szeme.
Gyanítható, hogy szívük szerint a TASZ-t és a Helsinki Bizottságot küldték volna a tadzsik terroristák megsegítésére, nem törődve azzal, hogy halálos áldozataik száma már meghaladta a 130-at, és rengetegen vannak kórházban súlyos, életveszélyes sérülésekkel. Az sem éri el az ingerküszöbüket, hogy az áldozatok között három kisgyermek is van.
De hát tudjuk, ahol a liberális jogvédő szervezetek keze beteszi a lábát, ott egy Salah Abdeslam elítélése a Bataclan merényletért hét évbe telik, és a sok időt mind kényelmes börtönben tölti a merénylő.
Egyébként a terroristák előzetes letartóztatásáról vasárnap döntött a bíróság, ebben a cikkben foglaltuk össze a híreket.
Az oroszok nem a Soros-szervezetek liberálisait küldik a gyermekgyilkos terroristákhoz, mivel azokat be is tiltották az országban. Így hát nem lehet csodálkozni azon, ha néha elszakad a cérna a katonáknál és a rendőröknél. Mondjuk így:
Az őrizetbe vétel során Muhammadsoobir Faizov szemét kiütötték a szemüregéből. Faizov nem nyitotta ki a szemét a bíróságon és nem beszélt az újságírók előtt. Állapotáról nem tudni részleteket. Ő volt, aki a fehér Renault-ot vezette a szökésük közben, illetve filmezte a vérengzést. A terrorista alig 19 éves.
A másik terroristának a fülét vágták le, majd megetették vele.
Nem csak az őrizetbe vételük, de a kihallgatásuk sem volt annyira liberális…
Az egyik őrizetbe vett tádzsik terrorista az izgalomtól elájult, ezért „töltőre” kötötték. Jól látható, hova vezet a zsinór vége, ami azért személyiségi jogok és a kiskorúak védelme miatt nem látható.
https://twitter.com/visegrad24/status/1771929160178434208?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1771929160178434208%7Ctwgr%5Ef3b9902c64b87931a564da84e14007e5f786dda1%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.vadhajtasok.hu%2F2024%2F03%2F25%2Fhihetetlen-a-soros-blog-mar-a-terroristak-testi-epsege-miatt-aggodik
Egyszóval vélelmezhető, hogy egyrészt egyik liberális terrorista-mosdató szervezet sem fog szóhoz jutni sem a nyomozati szakban, sem pedig a bírósági tárgyaláson, de az is nagy eséllyel sejthető, hogy nem fog 7 évig tartani a bírósági tárgyalás.
Bár tény, hogy a halálos ítéletek végrehajtására jelenleg moratórium van érvényben Oroszországban, nagyon sok politikus követeli ennek revízióját, tekintettel a Crocus City Hallban történt terrortámadás miatt.
Ám mások véleménye szerint a halálos ítélet a terroristáknak megváltás lenne, így azt szorgalmazzák, hogy életük végéig a Fekete Delfinhez hasonló börtönben szenvedjenek. Jelezzük, ebben a börtönben nincs plazmatévé, padlófűtés, kanapé, gyúró terem és hasonló úri huncutságok. Ha valakit érdekel, a film a börtönről itt megtekinthető, majd eldönthető, ez-e a megfelelő hely a szörnyetegeknek.