Videók és képek – gyásznap Oroszországban – volt, ahol meggyalázták az áldozatok emlékét

Videók és képek – gyásznap Oroszországban – volt, ahol meggyalázták az áldozatok emlékét

A péntek esti, moszkvai terrortámadás áldozatainak száma már 143-ra nőtt, és több mint 120 sebesült van. A megtámadott koncertterem közelében rögtönzött emlékművet állítanak. Az orosz fővárosban mindenfelé égő gyertyák láthatóak a kivetítőkön és a digitális hirdetőtáblákon.

A mentési műveletet már leállították a Crocus City hall-ban, de a keresés még folytatódik.

Az orosz biztonsági szolgálatok szombaton 11 embert vettek őrizetbe, köztük van mind a négy elkövető is. Valamennyien külföldinek vallották magukat, zömében közép-ázsiai köztársaságok állampolgárai. A terrortámadást magára vállaló Iszlám Állam terrorszervezet szombat este közzétette négy férfi fotóját, azt állítva, hogy egyik afganisztáni csoportjukhoz tartoznak és ők az elkövetők.

Az orosz nyomozók azonban ukrajnai szálakat és kapcsolatokat vélnek felfedezni. Az orosz elnök szombati beszédében egyáltalán nem említette az Iszlám Államot, Ukrajnát igen.

Moszkvában közben tömegek állnak sorba, hogy vért adjanak a sérülteknek. Az orosz nagykövetségekhez világszerte virágokat visznek az emberek.

Oroszországban nem törölték el, azonban 1996 óta moratórium van érvényben a halálbüntetésre. A terrortámadás után több orosz politikus és közéleti személyiség is közölte, ragaszkodik a helyzet felülvizsgálatához.

A gyásznap alkalmából városszerte a kivetítőkön darvak szállnak.

A terrortámadás helyszínén tartott megemlékezésen is a „Zhuravly” című dal szólt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Novo-Ogarjovo állami rezidencia templomában a Krasznogorszkban elkövetett terrortámadásban elhunytak emlékére gyújtott gyertyát.

Ugyanakkor egy ukránbarát aktivista Vilniusban egy vödör fekáliát vitt és helyezett el a megemlékezés helyszínére. Tettét azzal magyarázta, hogy nem egyedül Putyin harcol, hanem egész Oroszország, és véleménye szerint mindenki megérdemelten halt meg. A bátor hős neve Valdar Bartkevichus.

 

polkorrekt