Ivan Korčok nyerte a szlovák elnökválasztást az exit poll eredmények alapján

Az RTVS számára a MEDIAN SK által készített választási modell alapján a választások első körében Ivan Korčok győzött 34,9 százalékkal, míg Peter Pellegrini másodikként jutott be a második fordulóba 34,3 százalékkal. Eszerint a modell szerint Forró Krisztián nem végzett az első öt között.
Szombat reggel 7 órától megnyíltak a szavazóhelyiségek szerte az országban. A választópolgárok kilenc jelölt közül választhatták meg Szlovákia új államfőjét. Eredetileg tizenegy jelölt volt, ám Andrej Danko (az SNS elnöke) és Róbert Švec visszaléptek, mindketten Štefan Harabin javára. Ez Szlovákia történetének hatodik közvetlen elnökválasztása volt.
A jelölteknek a szavazatok több mint 50 százalékát kell megszerezniük, ami ha egyiküknek sem sikerül, az államfőválasztás egy második forduló keretein belül folytatódik 2024. április 6-án. Ezen az első fordulóban legtöbb szavazatot szerző két jelölt között dől el a választás eredménye.
Az államfőválasztás 9 jelöltje:
Patrik Dubovsky, Forró Krisztián, Stefan Harabin, Ivan Korcok, Marian Kotleba, Jan Kubis, Igor Matovic, Milan Nahlik és Peter Pellegrini.
Forró Krisztián egyedüli magyar jelöltként indult a szlovák államfőválasztáson. Egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem tartja hátránynak származását.
A jelenlegi államfő, Zuzana Caputová – aki 2019 óta Szlovákia elnöke – mandátuma 2024. június 15-én jár le. Robert Fico kormányfő még tavaly decemberben tisztázta, hogy nem szeretne indulni a köztársaságielnök-választáson.
Az államfőválasztáson csak Szlovákia területén lehetett szavazni, külföldről – például postai úton – nem; ugyanakkor azok a külföldön élő állampolgárok is szavazhatnak az országban, akiknek nincs állandó lakhelyük.
Dunaszerdahely 11. számú választókörzetében az Új Szónak nyilatkozó magyar pár azt mondta, hogy
„magyarként magyarra szavaznak”.