Jogerősen elítélte a bíróság Szél Bernadettet

A baloldali politikus még 2021-ben tett becsületsértő állításokat Tarnai Richárdra vonatkozóan, kormánymegbízotti minőségével összefüggésben.

Szél Bernadett jogerősen is bűnös rágalmazás vétségében, a terhére rótt bűncselekmény minden kétséget kizáróan megállapítható – értesült a Magyar Nemzet.

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú végzése szerint a baloldali ellenzék volt országgyűlési képviselője 2021-ben becsületsértő állításokat tett közzé a közösségi médiában Tarnai Richárd főispánra annak kormánymegbízotti minőségével kapcsolatban.

A tényállításokat tartalmazó közösségi média bejegyzést több, balliberális sajtóorgánum is megjelentette.

Nem ismerte el felelősségét

Mint ismert: Tarnai Richárd, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főispánja (akkori kormánymegbízott) feljelentése nyomán első fokon a Budaörsi Járásbíróság 2023. március 6-án rágalmazás vétsége miatt Szél Bernadettet megrovásban részesítette. A Tarnai Richárd főispán által sérelmezett poszt még ekkor is elérhető volt bárki számára az ellenzéki politikus Facebook felületén. A vádlott, Szél Bernadett az eljárás során nem ismerte el büntetőjogi felelősségét. Védőjével fellebbezett az ítélet ellen.

A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2024. január 25-i végzésében helybenhagyta a Szél Bernadettet marasztaló elsőfokú ítéletet. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek – szögezte le a bíróság.

A végzés indokolásában szerepel, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján helytállóan vont következtetést Szél Bernadett vádlott bűnösségére. Megerősítették továbbá, hogy a vádlott mentelmi joga mint büntethetőségi akadály nem állt fenn. A másodfokú bíróság nem látott okot Szél Bernadett vádlott felmentésére, sem az ítélet hatályon kívül helyezésére, sem a büntetőeljárás megszüntetésére.

Szél Bernadett bejegyzése végigfutott a baloldali sajtón

Ismert: a dollármédiához tartozó Átlátszó.hu arról számolt be 2021 májusában, hogy a zsámbéki hulladéklerakó területére a megelőző hónapokban nagy mennyiségű szemetet szállítottak, ám erre a terület üzemeltetőjének nem lett volna engedélye. Emiatt Szél Bernadett országgyűlési képviselő feljelentést tett a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és természetkárosítás miatt. Az ügy 2021 novemberében vett érdekes fordulatot, amikor Szél Bernadett a Facebook-oldalán arról írt, hogy az Érdi Rendőrkapitányság a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségnek adta át.

A képviselő szándékosan vagy tudatlanságból azt olvasta ki a határozatból, hogy a nyomozó hatóság bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az eset kapcsán Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízottat.

Szél Bernadett ferdítése elterjedt a baloldali sajtóban, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy közleményben írta le, hogy mi is történt: az ügyben az ügyészségnek van hatásköre eljárni, ezért az ügyet érdemi vizsgálat nélkül oda tették át. Tarnai Richárd szintén közleményben jelezte: „A személyemmel kapcsolatba hozott feltételezések minden alapot nélkülöznek. (…) A szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megteszem.”

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt