Vétkesek közt cinkos, aki néma

“A gyerekeknek szükségük van hősökre, vakmerő, önfeláldozó emberekre, akik példát mutatnak mindnyájunknak. Az emberek imádják a hősöket, szurkolnak nekik, tapsolnak, a nevüket kiáltják, majd évekkel később elmesélik, hogy órákig áztak az esőben csak azért, hogy egy pillanatra láthassák azt, aki annyi erőt ad nekik.” (Részlet a Pókember című filmből)

De vajon tényleg ezek kell, hogy a gyerekeink hősei legyenek? Agitátorok, jól fizetett provokátorok, napraforgó pártpolitikusok? Ne legyenek pártzászlók? OK. Ne legyenek. De a kurva akkor is kurva, ha neccharisnyában áll ki a sarokra, meg akkor is, ha nercbundában. Csak a ruha más, csak az eszköz változik, a cél ugyanaz.

Amikor politikai pedofilok állnak ki gyermekjogokért, amikor az áldozatok láthatóan betanított beszéddel ülnek le nyilatkozni, amikor pártpolitikát csinálnak gyerekek életéből és nyomorából, akkor kifordul a gyomrom. Mert akkor semmivel sem jobbak, mint amit éppen kritizálnak. Mert akkor éppen ők abúzálják hátulról, farba a teljes társadalmat.

Amikor egyetlen gyereknek, vagyis fiatalnak nagy hanggal milliókat gyűjtenek, akkor csak azt kérdezem, a többi miért nem? Amikor lakhatásra gyűjtenek, akkor megkérdezem, a drogos gyerek rehabilitációjára miért nem? Ja, az nem olyan fontos. Az nem alkalmas nyilatkozni és veretesen szidni, akit éppen kell, akire éppen a megrendelés szól, mert hát az a fránya drog. De épp ezért az ő élete nem olyan fontos, hiszen nem képernyő-képes a Partizánban vagy az ATV-n.

A számháború, amit a tüntetésen megjelentek száma körül műveltek, legalább annyira méltatlan, mint amennyire VV Zsolti, az egykori transzvesztita előadóművész heherészős színpadra lépése volt, vagy éppen annak a Pottyondynak a gyermekvédő szerepében való tündöklése, aki az alábbiak szerint vallott saját magáról:

Persze, elmondta, két évesen már megszerette a saját gyerekét, de talán jobb abba bele nem gondolni, mi minden történhetett vagy történhetett volna addig, amíg nem volt képes szeretni. Legalábbis a gyereket, mert saját bevallása szerint „mást” azért szeret:

Javaslom, szervezzünk tüntetést és követeljük, hogy a valós pedofilok mellett a hozzá hasonló politikai pedofilok is kapjanak méltó büntetést, kezdhetik is mindjárt a pénteken ott parádézókkal, na meg a diáktüntetéseken a gyerekeket maguk elé toló, magukat pedagógusnak vizionáló, senkiházi gyerekrontókkal. És utána, ha lehet, folytassák azzal a bíróval, aki a pedofil segítőket elítélte, de a valós elkövetőre felfüggesztettet mért, és folytassák minden olyan bíróval, aki politikai megrendelésre változtat meg súlyos ítéleteket, akár a jogszabályok megsértésével, szándékos hibákkal. Sok ilyenről tudunk.

És ha már az összes politikai pedofil és politikai ribanc megfelelő helyére került, mind a két oldalról, na, majd akkor és csak akkor lehet valós gyermekvédelemmel foglalkozni.

Na, de nézzük, mi az, ami annyira nagyon büdös ebben a történetben.

2016-ban borult ki a bili nagyon. Tényleg nagyon. A bicskei áldozatok közül néhányan végre összeszedték maradék erejüket, összekaparták méltóságuk megmaradt morzsáit és feljelentést tettek. Hihetetlenül nagy lépés volt ez a részükről, hiszen éveken át, még gyermekként és kiskamaszként megaláztatás és bántalmazás, szexuális zaklatás és az ehhez társuló temérdek félelem közepette éltek. Elvesztették bizalmukat a felnőttek világában.

Tisztelet illeti azokat a pedagógusokat is, akik tűzzel-vassal küzdöttek a gyermekekért, és azért, hogy az áldatlan állapotoknak, a zaklatásoknak, az erőszaknak és megtévesztésnek vége legyen.

Mindez nyolc éve történt. Nyolc év telt el a feljelentés óta, és három évvel később, 2019-ben jogerősen is elítélték a pedofil igazgatót. Akkor alig valakit érdekelt a történet. A fő bűnös azóta már többet ült le, mint amennyi még hátravan méltatlanul alacsony büntetéséből.

Öt teljes éven át senki nem foglalkozott azzal, hogy az országban, az ország gyermekgondozási intézményeiben „szörnyek járnak”, és a gyermekeknek fizikai és lelki gyötrelmeket kell elviselniük pedofil szörnyektől. Nem emelte fel a szavát senki, aki pénteken a színpadra állt, és elmondta veretes beszédét. Nem csinált interjút Gulyás sem a Partizánban, és az LMBTQ szervezetek sem hallatták a hangjukat.Egyik sem ment oda rendet tenni és a gyerekeket kimenteni.

Most pedig a csapból is ez folyik, persze véletlenül sem a valós segítő szándék előtérbe helyezésével, sokkal inkább a politikai haszonszerzés platformjára helyezve mások nyomorát. Emlékezhetünk, Gulyás Márton is csak egyetlen egy volt intézeti gyermeknek kezdett el milliókat gyűjteni.

A tüntetés után egy nappal az ATV is megszólaltatott áldozatokat, azt sugallva, ők is a bicskei gyermekotthon lakói voltak. Ki nem mondták, nem is tehették, mert nem voltak azok. Ne vitassuk persze a tényt, hogy mindannyian zaklatás áldozatai voltak gyermekként, hiszen mind a hárman áldozatok, akiket gyerekként bántottak és akik ennek sebeit azóta is hordják magukban.

Ennél sokkal érdekesebb megnézni, kik is ők valójában és mi lehet a céljuk, miért most és miért így, miért ilyen formában álltak nyilvánosság elé.

Nos, Hodász András idén februárban kezdett el arról beszélni, hogy kamaszként egy pap szexuálisan zaklatta. Hodász egyébként 2022-ig maga is papként dolgozott, és az év szeptemberében a már korábban influenszerként komoly népszerűségre szert tevő plébános, aki a Papifrankó nevű YouTube-csatornát is kezelte, bejelentette, hogy saját kérésére Erdő Péter felmentette őt a papi szolgálat alól.  2022. szeptember közepén az Instagram oldalán közzétett, híveinek, az angyalföldi Szent Mihály-plébánia nyájának  címzett levelében még szó sincs semmiféle abúzusról, pusztán arról írt, hogy hosszas gondolkodás után arra döntésre jutott, hogy kér egy év betegszabadságot, amelyet meg is kapott. „Ez alatt az idő alatt megpróbálom újra rendezni az életemet, hogy egy év múlva visszatérhessek a szolgálatba. A világtól kicsit elvonulok, de az elérhetőségeim megmaradnak. Kérem imáitokat, és én is imádkozom értetek” – írta akkor. A nyilvánosság előtt sokszor beszélt hivatásával kapcsolatos dilemmáiról, illetve depressziójáról, de ennek kiváltó okáról és a zaklatásról nem, ahogy arról sem, tett-e feljelentést az őt zaklató ellen, követelte-e felelősségre vonását, vagy hagyta és hagyja, hátha azóta másokkal is szörny módjára bánik.

Most februárban írt arról, hogy néhány hónappal ezelőtt részt vett egy baráti sörözésen egy romkocsmában, a beszélgetés témája pedig – véletlenül – valahogy a szexuális abúzus irányába terelődött és főként arról volt szó, hogy ki mit tehet a gyerekek védelmében. Ő azt mondta, az edukáció (az őszinte beszélgetés a gyerekekkel a témáról) és a bensőséges családi légkör – ahol a gyermek bármikor szabadon beszélhet arról, ami foglalkoztatja – kulcsfontosságú az esetek megelőzése szempontjából, ám egy barátja nem értett vele egyet. Saját szavai szerint „Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Láttam a rettenetet a másik szemében, hogy most nekimegyek és megütöm, de én csak visszazuhantam a helyemre, és percekig megállíthatatlanul zokogtam. A beszélgetés megszakadt, én pedig rövidesen elköszöntem, és még mindig sírva hazafelé vettem az irányt.”

Állítása szerint ez volt az a pillanat, amikor rájött, a magyarázatot máshol kell keresni – itt, ebben az esetben ő is érintett: kamaszkorában több alkalommal szexuális visszaélést követtek el ellene is.

Vádolta a szüleit is a 24.hu által jegyzett cikkben, miszerint amikor jelezte feléjük, hogy zaklatja egy pap, a szülők nem fordítottak elég figyelmet rá.

Mindezzel együtt a központi figyelemben lévő bicskei ügy – nevezzük így – első szakaszának lezárásaként „közös nyilatkozatot tettek AZ áldozatok….” felütés az ATV részéről több, mint félrevezető. Igen, félrevezető, egy egyébként már önmagában is az érintettek számára tragikus, a sorsukat, életüket erősen befolyásoló ügyben. Kérdés, az elmúlt közel három hét ismeretében miért van erre így szükség?

Annak ellenére, hogy állítása szerint gyermekként egy pap zaklatta szexuálisan, Hodász pap lett, és hosszú évekig szolgálta a nyáját lelkészként. Homoszexualitását nyíltan vállalta, igaz, csak 2023. nyarán coming-outolt. Csak ezután beszélt a Telexnek is az őt ért zaklatásról.

Sérelmezte, hogy olyan budai, katolikus közegben nőtt fel, ahol a homoszexualitás egyszerűen nem volt, nem lehetett opció. Miután megvallotta másságát, sok mindent hirtelen másként is gondolt, mint korábban, papként.

Azt mondta, hogy bár a homoszexualitás a mi kultúránkban még mindig szégyellnivaló, olyasmi, amiről keresztény családokban inkább nem illik beszélni, tudomást venni, úgy gondolja, és a véleménye abban változott, hogy már nem gondolja a meleg párkapcsolatokról, hogy azok ne lehetnének értékes szeretetkapcsolatok. A papságból való kilépésének is egyik oka volt, hogy bizonyos tanításokkal vagy sokkal inkább néhány egyházi gyakorlattal már nem tudott azonosulni. Síkra szállt a könyvek fóliázása ellen és kilépése után, kávéházi munkája mellett egy olyan youtube-csatornát tervezett, ahol szabadon lehet állítása szerint minőségi keresztény tartalmakat közvetíteni.

Hogy ez szerinte pontosan mit takar, azt összefoglalta: „Abban nem változott a véleményem, hogy elsősorban azt kell nézni, mi a jó a gyereknek. Abban sem, hogy én szerintem nem lennék jó apa. Tehát az biztos nem lenne jó senkinek, ha örökbe fogadnám. Amiben viszont a tapasztalat felülírta a korábbi álláspontomat: látok olyan meleg párokat, akik nagyon szépen nevelnek gyerekeket. Szóval igen, lehet gyerek nagyon boldog ilyen családban is, úgyhogy már nem tartom jól indokolhatónak, hogy pusztán a nemi orientáció alapján zárnak ki a lehetőségből állampolgárokat.”

Hodász kiugrásával egyidőben szakított korábbi konzervatív szemléletével és hirtelen az LMBTQ lobbi mellett állt ki, valamint bírálta a gyermekvédelmi népszavazást, és ekkor kezdte emlegetni korábbi abúzusát. Tette mindezt úgy, hogy 2015-ben az M5 csatornáján még arról beszélt, hogy lehet a melegeket kigyógyítani „betegségükből”. Ebből „gyógyította” őt ki a liberális, LMBTQ lobbi, amely a műsor után addig támadta, amíg saját képére nem formálta.

Nos, innentől tényleg azt gondoljuk, hogy Hodász atya minden szava igen hiteles? Vagy mégsem? És itt kérdezzük meg ismét: feljelentette, felelősségre vonta azt, aki őt bántalmazta?

A másik interjúalany, Ivák Bence szintén nem volt a bicskei gyermekotthon lakója. A színházi és filmszínész melegségét 2022. óta nyíltan vállalja. Ekkor kezdett komoly meleglobbiba, a tilosradio.hu oldalán kétrészes interjúban beszélt először a melegek elleni utcai támadásokról, amelyek szerinte egyértelműen összefüggésbe hozhatók a kormány politikájával, a melegek örökbefogadásának kvázi ellehetetlenítéséről és egy gyermekkori szexuális zaklatási történet kapcsán az áldozathibáztatásról, arról hogy hogyan álljanak a szülők a gyermekük coming out-jához. Abúzusról ebben az interjúban, azaz 2022. júniusában kezdett beszélni az egyébként tehetséges fiatal színész, azt állítva, hogy korábban hét éven át zaklatta őt valaki. Arról, hogy tett-e feljelentés, követelte-e a bűnös pedofil felelősségre vonását, ő sem ejtett szót.

Hodász atyával közösen 2023. decemberében hozták létre az Elmondhatom Alapítványt, az atya ekkor úgy fogalmazott, hogy azokért az emberekért szeretne tenni vele, akik úgy jártak, mint ő, alighanem a kamaszkorában őt egy pap által ért szexuális zaklatására utalva.

Annak ellenére, hogy Instagram posztban közösen jelentették be, és közös „gyermeküknek” titulálták az alapítványt, annak bírósági bejegyzése szerint egyedül Hodász András az alapítvány felelőse, a cél pedig a gyermekkori szexuális, mentális és fizikai bántalmazást elszenvedő személyek gyógyulásának segítése. A társadalmi párbeszéd előmozdítása, a tudatosság és érzékenység növelése, illetve a társadalmi tabuk csökkentése a bántalmazással kapcsolatban.

Pető Attila szintén nem volt a bicskei otthon lakója, de sajnos gyermekkorában hosszú éveken át zaklatta egy pap. 2003-ban jelezte először az egyházi személyeknek a molesztálást, de a zaklatóját csak 13 év múlva 2016-ban tiltották el a papi hivatástól. A gyerekkorában egy katolikus pap által molesztált férfi 2019-ben sokadszorra is megpróbált információkat kapni az esztergomi érsekség vezetőitől, akik válasz helyett az „isteni jog védelmében” feljelentették zaklatásért.

Bár végül Erdő Péter bíboros is elismerte, hogy Petőnek köszönettel tartozik az egyház, amiért jelentette a zaklatást, ami sok más áldozat előállásához és az elkövető kizárásához vezetett, a beosztottjai nemcsak a kommunikációtól zárkóztak el, hanem attól is, hogy az ügy dokumentációját megosszák az érintettel.

Pető ügyvédje ebben a perben a Helsinki Bizottság egyik tagja volt. Akkor úgy fogalmaztak, hogy a Magyar Helsinki Bizottság azért vállalta az ügyét, mert segítséget akart nyújtani egy fontos társadalmi kérdésben, a hatalom elnyomásával szemben kiálló ember küzdelmében. „A per és a tárgyalások adta nyilvánosság megmutatta, hogy van eszköz, hogy a sérelmet szenvedett ember nyomást helyezzen a mulasztó szervezetre, még akkor is, ha az hatalmas erőfölényben van”. Mindez 2023. októberében zajlott.

Pető egyébként először 2021-ben állt a nyilvánosság elé zaklatásával kapcsolatban, és egyenesen a Partizán stúdiójába ült be. Ekkor a műsort reklámozó 444.hu még véletlenül sem említette a bicskei ügyet. Azt írták: „Míg a több tízezer áldozat világszerte szervezett már tüntetéseket vagy éppen nagy hatású kampányokat (egy ilyenről szól az Isten kegyelméből című film), nálunk név nélküli megszólalásokra is alig volt példa: ilyen kivétel a pannonhalmi szerzetes ismert ügye, vagy a 444 sorozatából a baranyai férfi vagy az egykori piarista diák.”

A bicskei ügyről érdekes módon ekkor mélyen hallgatott a liberális média, holott a per már folyamatban volt, és az áldozatok vallomásai is ismertté váltak.

Petőről egyébként már 2016-ban írt az index.hu, ám ekkor még név nélkül szerepelt a terjedelmes cikkben, ahol elmondta, nehéz családból jön, testvéreivel apa nélkül, nehéz anyagi körülmények között nőtt fel Budapest egyik külső kerületében. Vallásos nevelést kapott, a helyi egyházi iskolába járt, és rendszeresen ministrált, a helyi plébános amolyan apafigura volt az életében. Hetedikes volt, amikor 1999-ban a plébánián megismerte a kispapot, aki gyakorlatra érkezett hozzájuk, és ikertestvérével, valamint két barátjával olyan figyelmet kaptak a paptól, ami korábban hiányzott az életükből. Amikor a kispapot felszentelték és máshová helyezték át, akkor is kapcsolatban maradtak, annak ellenére, hogy állítása szerint 1999. és 2003 között a férfi több alkalommal is szexuálisan molesztálta. Ekkor Pető még maga is papnak készült, ám kamaszként rájött, hogy az atya közeledése nem helyénvaló, de erről sem a testvérével, sem anyjával nem volt képes beszélni. Egy tanára javaslatára az iskola igazgatójával és a plébánossal osztotta meg a történteket. Ikertestvére, akinek végül mégis elmondta a történteket, és aki szenvedélybeteg lett, elkezdte zsarolni a papot, így lett büntetőügy a dologból.

A 2016. októberében született cikkből az derül ki, hogy Pető rendőrségi feljelentést nem tett, ügyét kizárólag az egyházon belül akarta rendezni, büntetőügy pedig csak testvére zsarolási ügyéből lett.

Nos, mindezekből látható, hogy bár nem állították az említett ATV interjúban, de a műsorvezető határozottan azt sugallta, mintha mindhárom áldozat a bicskei otthon lakója lenne. Az is tény, hogy hármuk közül ketten a haza LMBTQ szcéna ismert alakjai, az LMBTQ lobbi élharcosai.

Tudjuk azt is, nem véletlenül hangsúlyozzák szakemberek, hogy az áldozatok előállása áttörést hozhat: egyszerűen sokkal nehezebb kivonni magunkat a történetek hatása alól, ha hangot és arcot is tudunk társítani hozzájuk. A legnagyobb probléma azonban az, hogy ezt a hatást és az áldozatok hangtalan segítségkérését használja fel a hazai szivárványos lobbi saját kampányára. Az áldozatok közül többen is homoszexuálisok, így kötődésük ehhez a közösséghez nyilvánvaló, mint látjuk, sokszor saját korábbi értékrendjük is gyökeresen megváltozik hatásukra.

A kormány ezirányú tétovázását, a talán kevéssé szigorú büntetéseket kihasználva előástak egy régi ügyet a sok tucatnyi, sok száznyi közül, és megnyerték lobbijuknak a segélyért kiáltó fiatalokat, hogy néhány esetet elővéve reklámot csináljanak a nagyon elfogadó szivárványos lobbinak, ezen keresztül pedig a baloldal térnyerésének.

Félreértés ne essék. Igen, álljunk ki az áldozatokért, fessünk jelet minden mocskos pedofil arcára, tűzzük ki arcukat minden ház falára, hogy megvédjük a gyermekeinket. De egyetlen, a pedofilok áldozatául esett gyermek vagy fiatal sem lehet a politikai lobbisták áldozata, és főleg nem az LMBTQ propaganda áldozata. Egyetlen egy sem, mert azok az emberek, legyenek akár politikusok, akár a lobbista szervezetek aktivistái, nem mások, mint politikai pedofilok, akik fiatalok és gyermekek szenvedését a zászlajukra tűzve akarnak maguk számára előnyöket kicsikarni.

És látszik, hogy ez a propaganda hadjárat nem most kezdődött, csak most csúcsosodott ki. Évekkel ezelőtt indult, talán akkor, amikor maga nOÁr is pedofília áldozatának vallotta magát. A 2021-es interjú szerint akkor jött rá, hogy őt is zaklatta Frenkó Zsolt színész rendező, aki meztelenül állt meg előrre a haját törölgetve zuhanyzás után, illetve egy autóban ülve rámarkolt a combjára.

Ekkor kezdődött ez a hadjárat, ami most kezdett el hangossá válni, és ami sajnos közel sem a valós áldozatok valós problémairól, közel sem az ő megsegítésükről szól, a törvények és a jog eszközeivel, sokkal inkább arról, hogyan lehet ebből politikai hasznot kovácsolni az egyébként a gyermekvédelmi törvényt meg nem szavazó ellenzék számára.

És ez az, ami gyomorforgató. Az a gyomorforgató, hogy a gyerekek érdekei, az áldozatok sorsa elé helyezik – igaz, kevéssé látványosan – a felforgató célt, az anarchista őrjöngést, a szivárványos kampányt, amiről pedig jól tudni, a baloldal szíve-csücske.

Korábbi cikkünkben megírtuk, ki is pontosan Gulyás Márton, de azt is tudni lehet, különféle NGO alapítványok támogatják a Pride-felvonulásokat szervező csoportokat nem csak Budapesten, de más Kelet Európai országokban is, ahol még nem érzik elég erősnek a másság ezirányú térnyerését.  A magyar viszonylatokat tekintve a 2020-as beszámolójuk szerint az OSF 3,2 millió forinttal dobta meg a Budapest Pride-ot, sőt az eseményt szervező Szivárvány Misszió Alapítvánnyal is rendkívül bőkezűen bánnak, ugyanis 2016-ban 25 ezer dollár (7,2 millió forint), 2018-ban 42 ezer dollár (12,1 millió forint), 2019-ben pedig 58 ezer dollár (16,7 millió forint) ütötte a markukat. Természetesen a többi, kisebb LMBTQ szervezet, mint a Háttér Társaság, a Társaság a Szabadságjogokért, illetve az a Labrisz Leszbikus Egyesület szintén hozzájutnak a támogatáshoz.

Ha pedig mindehhez hozzáadjuk, hogy a pénteki nagy tüntetésnek kik voltak a szervezői, milyen kötődésük van akár az LMBTQ lobbihoz, akár baloldali ellenzéki pártokhoz, vagy éppen mind a kettőhöz, nemzetközi finanszírozó szervezetekhez, máris világossá válik, mennyire nem önzetlen a cél, és mennyire álságos ez a hirtelen jött megvilágosodás és kiállásnak nevezett kampánytevékenység és mennyire vétkesek mind a politikai pedofília bűnében.

Bízunk benne, hogy azok az alapítványok és civilek, akik valóban és őszintén, tiszta szívvel, politikai érdek nélkül küldetésüknek tekintik az áldozatok megsegítését, előbb vagy utóbb felismerik, hogy másságuk és áldozati voltuk nem cél, hanem eszköz egy lobbihálózat kezében. Megértik, hogy vallomásuk és coming out-juk nem a segítség szándéka miatt volt fontos, hanem egy jól megtervezett politikai cél érdekében a hátukon ugrálva, fizikai és mentális sérülésüket ugródeszkának használva akar pár politikai erő érvényesülni.

És ezzel együtt, remélhetőleg, a kormányzat is megérti, hogy ezeknek a fiataloknak, akik végre mernek beszélni, és azoknak, akik még nem tudtak megszólalni, olyan segítő kezet kell nyújtani, mely mentes mindenféle hatalmi érdektől, mentes bármiféle diszkriminációtól. A testileg és lelkileg bántalmazott, esetleg homoszexuális fiataloknak olyan alternatívát kell mutatni, mely nem a szivárványos lobbi karjaiba löki őket, hanem megtanítja nekik, hogy másságukat elfogadva hogyan lehetnek a társadalom hasznos és értékes tagjai, nem másságuk előtérbe helyezésével, hanem képességeik és tehetségük minél sokrétűbb kiaknázásával.

De hogy is jutott idáig a helyzet? A folytatásban ezt is megírjuk….