Hivatalosan panaszt tettek David Pressman ellen

Hivatalosan panaszt tettek David Pressman ellen

„Magyarország nem következmények nélküli ország” – szögezte le Tényi István, aki David Pressman budapesti amerikai nagykövet káros közéleti szereplése miatt közérdekű bejelentést tett a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Tényi hangsúlyozta:

„a nemzet biztonsága mindannyiunk alapvető érdeke, ez átível kormányzati ciklusokon, és a napi politika felett áll.”

Majd azzal folytatta, „ki kell állni Magyarország nemzeti érdekei mellett, és nem engedhetjük meg, hogy egy külföldről támogatott médiapolip befolyása miatt destabilizáció következzen be” – jelentette ki Tényi közérdekű bejelentésében.

A lap birtokába jutott dokumentumban – az 1961. évi bécsi egyezmény 9. cikke alapján – az Amerikai Egyesült Államok értesítését kéri David Pressman budapesti amerikai nagykövet káros tevékenysége miatt.

Tényi felhívta arra is a figyelmet, hogy a köztársasági elnök asszony lemondása óta az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által támogatott médiumokban napi rendszerességgel alaptalan információk, rágalmak, illetve vádak kerülnek nyilvánosságra. Ezekből kiderül:

külföldi személyek, szervezetek, esetleg titkosszolgálati szervek próbálják befolyásolni Magyarország politikai, gazdasági, pénzügyi rendszerét– húzta alá.
Nem először avatkozik bele a magyar belügyekbe

Az amerikai nagykövet legutóbb a február első hétfőjére összehívott rendkívüli parlamenti ülésen is megjelent. Az ülést az ellenzék kezdeményezte, az egyik napirendi pont a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényjavaslat zárószavazása lett volna.

Azonban a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt a Ház.

Az ülés előtt Pressmanék közleményben „emlékeztették az Orbán-kormányt ígéretükre”. Mint fogalmaztak: mivel „Magyarország maradt az utolsó szövetséges Svédország NATO-tagságának ratifikációjában, az Egyesült Államok üdvözli a február 5–re, hétfőre összehívott rendkívüli parlamenti ülés bejelentését közös biztonságunk e kulcsfontosságú kérdésében. Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, hogy Magyarország »az első adandó alkalommal« cselekedni fog. A hétfői rendkívüli ülés lehetőséget biztosít erre” – állt a közleményben.

(mandiner.hu)

polkorrekt