Személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak egy XII. kerületi középiskola diákja ellen

Személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak egy XII. kerületi középiskola diákja ellen

Túszejtés nem történt, de személyi szabadság megsértése miatt folyamatban van nyomozás az egyik XII. kerületi középiskolában történtek ügyében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője sajtótájékoztatón Budapesten.

Csécsi Soma rendőr alezredes elmondta, hogy február 1-én az egyik diák megbeszélést kezdeményezett az osztályfőnökével az iskola tanári szobájában, de a beszélgetés végén percekig nem engedte távozni a pedagógust a helyiségből. A 19 éves fiatalt a helyszínről előállították és személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A szóvivő szerint a diák úgy gondolta, hogy az osztályfőnök felvette a mobiltelefonjával a beszélgetésüket, és attól félt, hogy a felvételt „fel fogják használni ellene”. Kérte a tanárt, hogy mutassa meg neki a mobiltelefon tartalmát, és törölje a felvételt.

A tanár erre nem volt hajlandó, ki akart menni a teremből, de a diák „ráfogott a kilincsre”. A kb. 15 percig tartó eset közben a diák más tanárt beengedett az irodába, ahol az iskola igazgatója és annak helyettese is jelen volt.

A diák a kihallgatáson azt mondta, a megbeszélést azért kezdeményezte a tanárral, hogy tisztázzon egy korábbi félreértést. Hónapokkal korábban ugyanis egy óraközi szünetben az egyik osztálytársa megkérdezte, mit tenne, ha lenne egy darab lőszere. Erre ő megnevezte az egyik osztálytársát, hogy őt lőné le. Arra a kérdésre pedig, hogy mit tenne, ha három lőszere lenne, két másik osztálytársat is megnevezte, illetve azt is mondta, belelőne a radiátorba, „hogy felrobbanjon az egész iskola” – mondta a szóvivő.

A tanúként kihallgatott diákok, a beszélgetés fültanúi azt mondták, nem keltette bennük „fenyegetettség érzetét” a társuk kijelentése.

A nyomozók a fiatalnál kutatást is tartottak, ahol lőfegyvert, lőszert nem találtak, de adathordozókat foglaltak le. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy más vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósulhatott-e – mondta a szóvivő.

(MTI)

polkorrekt