Musk szerint őrültség továbbra is elszámoltatás nélkül küldeni a pénzt Ukrajnába

Musk szerint őrültség továbbra is elszámoltatás nélkül küldeni a pénzt Ukrajnába

Őrültség további forrásokat biztosítani Ukrajnának anélkül, hogy megfelelő elszámoltathatóságot és a végcél megértését biztosítanánk – jelentette ki csütörtökön Elon Musk amerikai milliárdos.

„Őrültség továbbra is ennyi pénzt küldeni Ukrajnának mindenféle elszámoltathatóság és végcél nélkül”

– írta Musk a tulajdonában lévő X közösségi hálózaton vezetett fiókjában.

Az amerikai szenátus hétfőn olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely egyesíti a határbiztonságra, az Ukrajnának és Izraelnek nyújtott támogatásra szánt pénzek elosztását. A törvényjavaslat összesen 118,28 milliárd dollár elkülönítését javasolja, amelyből 60,06 milliárd dollárt Kijev támogatására szánnak. Ugyanakkor a határvédelemre háromszor kevesebbet, 20,2 milliárd dollárt terveznek elkülöníteni. Joe Biden amerikai elnök támogatását fejezte ki a törvényjavaslat mellett, és sürgette a kongresszust, hogy minél hamarabb fogadja el azt.

A törvényjavaslat azonban nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy szerdán átmenjen az eljárási szavazáson.

A benyújtott tervezet éles kritikát váltott ki a republikánus politikusok részéről. Mint Donald Trump volt amerikai elnök fogalmazott, csak egy bolond vagy egy radikális baloldali demokrata szavazná meg az amerikai szenátus által benyújtott „szörnyűséges” törvénytervezetet.

(vadhajtasok.hu)

polkorrekt