Hatalmas tüntetés szerveződik Novák Katalin ellen

Hatalmas tüntetés szerveződik Novák Katalin ellen

Mint megírtuk, demonstrációt is hirdetett péntekre az Országos Közös Akarat (OKA) nevű civil esernyőszervezet az úgynevezett kegyelmi botrányban.  A politikai felelősség megállapítása az alap, de utána a gyermekvédelemre kell koncentrálni, mondta a pénteki tüntetés főszervezője az atv.hu-nak.

„Novák Katalin legfrissebben kiderült kegyelme érthetetlen és megbocsáthatatlan, Novák Katalinnak és Varga Juditnak azonnal távoznia kell a közéletből!”, közölte az OKA.
A szervezet azt követeli, hogy Novák Katalin és Varga Judit jelölő szervezete, a Fidesz, azonnal vonja meg bizalmát a köztársasági elnöktől, kényszerítse lemondásra és hívja vissza Varga Juditot pártjuk Európa Parlamenti választási listájáról!

Az OKA péntek délutánra demonstrációt hirdetett a Belügyminisztérium elé, ahonnan a tervek szerint a Sándor-palotához vonulnak.

Horgas Péter főszervező a lapnak elmondta: az OKA közel 30 civil szervezetet képvisel, köztük a három legjelentősebb diákszervezettel – ADOM diákmozgalom, Egységes Diákfront, Fridays For Future – így diákok is jelen lesznek a pénteki eseményen.

A tüntetés a BM-nél kezdődik két beszéddel, az egyiket egy diák, a másikat egy tanár-pszichológus tartja. Ezt követően felvonulnak a Sándor-palotához, és csatlakoznak a Momentum által meghirdetett tüntetéshez.

Horgas Péter ezzel kapcsolatos kérdésre elmondta: számukra az kegyelmi ügy nem pártpolitikai, hanem gyermekvédelmi kérdés, de az első lépés, az alap, a politikai felelősség megállapítása. Ezért követeik Novák Katalin és Varga Judit távozását.

A Momentum által szervezett tüntetéshez pedig azért csatlakoztak, mert úgy vélik, „pártszimpátiától függetlenül mindenkivel együtt lehet működni, aki az emberi méltóságért kíván fellépni, kivéve a nácikat. Fideszesek is jöhetnek”, tette hozzá Horgas Péter.

A főszervező szerint a következő lépés, „a legfontosabb”, hogy a pártpolitikai mezőből kiemeljék a témát, és a gyermekek biztonsága kerüljön fókuszba.

„További nyomozásokra is szükség lenne, sok még a nyitott kérdés, hiszen egy véletlen kapcsán derült ki az ügy. Számos kiváló szakértő jelzi évek, évtizedek óta, hogy a gyermekvédelem terén sok probléma van, ezeket figyelembe véve akarunk változást”, mondta Horgas Péter.

(vadhajtasok.hu)

polkorrekt