„A lányom sokáig lesz börtönben, pedig csak három karcolást ejtettek” – panaszkodik az olasz antifa apja

„A lányom sokáig lesz börtönben, pedig csak három karcolást ejtettek” – panaszkodik az olasz antifa apja

Rosszabbul nem is végződhetett volna – ezt mondta az antifasiszta Ilaria Salis édesapja, miután Rómában találkozott a külügyi és az igazságügyi tárca vezetőjével. A két miniszter szerint ugyanis nem lehet beavatkozni egy szuverén ország igazság-szolgáltatásába. Ezért is jogszerű, hogy magyar bírók döntenek a Budapesten fogvatartott olasz nő sorsáról.

Az olasz politika nem kíván beavatkozni a magyar bíróság munkájába.

Olasz igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott, hogy a magyar bíróság önállóan dönt a szélsőbaloldali olasz aktivista ügyében. Az olasz állam nem hagyta magára a Magyarországon bírósági eljárás alá helyezett olasz állampolgárt, és minden lehetőt megtett az érdekében, de tiszteletben tartja más állam önállóságát, a magyar bíróság önállóan dönt az ügyben – hangoztatta Carlo Nordio olasz igazságügy-miniszter a Corriere della Sera napilapban megjelent interjúban szerdán.

A miniszter visszautasította a Magyarországon letartóztatásban levő szélsőbaloldali aktivista édesapja, Roberto Salis korábbi nyilatkozatait, miszerint Róma magára hagyta őket.

„Soha nem hagytuk magára a Salis-családot, az olasz állam minden tőle telhetőt megtett, sőt annál többet is, de tiszteletben tartjuk az államok önállóságát. A magyar bíróság önállóan dönt a Salis-ügyben”- jelentette ki.

Az igazságügyi tárca vezetője hétfőn találkozott Roberto Salissal és az egyik védőügyvéddel. Carlo Nordio az interjúban elmondta: a család és a védelem azt kérte, az olasz hatóságok jelezzék a magyar bíróságnak, hogy az olasz állam garanciát vállal arra, hogy a vádlott nem szökik meg, és visszajár a magyarországi tárgyalásokra, ha az eljárás idejét Olaszországban töltheti házi őrizetben.

„Ez a kérés elfogadhatatlan. Az a felvetés, hogy egy olasz miniszter tanácsot adjon egy olasz vagy külföldi bírónak, miként járjon el, teljes joggal szentségtörésnek számítana”

– hangoztatta Carlo Nordio.

Lehetetlenségnek nevezte azt, hogy a letartóztatásban levő olasz állampolgárt Olaszország budapesti nagykövetségén helyezzék házi őrizetbe. Úgy vélte, érthetetlen, hogy a védelem nem kérte azonnal a házi őrizetbe való helyezést. Megjegyezte, az „egyedüli, amit az olasz igazságügy-minisztérium tehet, és már tesz is, az a fogvatartás humanitárius és európai szabályai tiszteletben tartásának biztosítása”.

A magyar bíróságokon használt kéz- és lábbilinccsel kapcsolatban kijelentette, hogy kényszerítő intézkedéseket biztonsági okok vagy a szökésveszély indokol.

Carlo Nordio kijelentette, vádlottakat a bíróságokon „ketrecekben is látni, mintha vadállatok lennének. Nem tudom, melyik a megalázóbb” – utalt az olaszországi bíróságokon is alkalmazott gyakorlatra.

Carlo Nordio és Antonio Tajani olasz külügyminiszter hétfőn közös közleményben hangsúlyozta, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban levő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezését.

Mindezt a Gyorskocsi utcában fogva tartott Ilaria Salis édesapja is megerősítette. A római kormány ugyan mindent megtesz az őrizetbe vétel körülményeinek javítása érdekében, az eljárás befolyásolására azonban nincs semmilyen jogkörük.

Az olasz állam továbbá nem ad semmilyen garanciát a Budapesten járókelőket hátulról súlyosan bántalmazó antifa aktivista részére és nem kéri házi őrizetet sem Olaszországban, sem a budapesti nagykövetségen, ahogyan azt a nő apja is felvetette.

„Teljesen magunkra hagytak. Két dolgot kértünk, ezeket megtagadták. Egyáltalán nincs jó érzésünk azzal kapcsolatban, ami történik. Szerintem a lányom sokáig lesz börtönben, még sok olyan tárgyalást fogunk látni, ahol vezetőszáron és bilincsben lesz. Azaz továbbra is fennmaradnak azok a kellemetlen fogva tartási körülmények, amelyeken jelenleg is keresztülmegy”

– mondta Roberto Salis, aki szerint a bántalmazottakon csupán három karcolást ejtettek tavaly februárban.

Forrong az olasz baloldal

Az olasz baloldali pártok teljes mellszélességgel kiállnak az antifasiszta mellett. Ám ők is a fogva tartás körülményeit kifogásolják, nem az eljárás jogosságát.

Szerintük nem lehet bilincsben és vezetőszáron vinni a fogva tartottakat 2024-ben. Ez az eljárás azonban Olaszországban sem tiltott indokolt esetekben, csak a sajtónak tilos bemutatnia az ilyen jellegű felvételeket.

Az Európai Parlamentben az olasz baloldal kérésére tartott keddi ülésen azonban Magyarország nem kapott szót. Ezt Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője is sérelmezte, aki olaszul adott hangot elégedetlenségének.

Ilaria Salis 18 éves kora óta vesz részt nem ritkán erőszakos antifasiszta tüntetéseken. Több esetben fel is jelentették, sőt el is ítélték.

Teljes riport:

(Figyelem! A videó bizonyos képsorai felkavaróak)

 

 

polkorrekt