Az olasz külügyminiszter megkereste Szijjártó Pétert az antifa vádlott ügyében

Az olasz külügyminiszter megkereste Szijjártó Pétert az antifa vádlott ügyében

Antonio Tajani olasz külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt az Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali, antifasiszta vádlottat a fogva tartása alatt ért állítólagos atrocitások ügyében. A tavaly történt, külföldi antifasiszták által elkövetett brutális támadások ügyében hétfőn vette kezdetét a bírósági tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken.

Ilaria Salis, a tárgyalásra mosolyogva érkező elsőrendű vádlott cellatársa, a szintén olasz Carmen Giorgió egy olasz lapnak arról panaszkodott – miután a meg nem nevezett bűnei miatt kiutasították Magyarországról –, hogy borzalmas körülmények uralkodnak abban a magyar büntetés-végrehajtási intézményben, ahol fogva tartották őket.

„Tudni akarjuk, miért nem tartják be a fogvatartottakkal való bánásmód néhány alapvető szabályát, kértük, hogy ezeket tartsák tiszteletben, mert túlzásokba estek”

– idézi a HVG Antonio Tajani olasz külügyminisztert.

Antonio Tajani közölte: az ügyben felvette a kapcsolatot Szijjártó Péterrel, és a római magyar nagykövetség ügyvivőjét is berendelték az olasz külügybe, hogy tiltakozzanak a nőt érintő bánásmód miatt. Azt is elárulta, hogy igyekezni fognak házi őrizetet kérni a vádlottnak, vagy megoldani, hogy Olaszországban tölthesse le a büntetését.

Hozzátette mindehhez, hogy a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort nem hibáztatja az ügyben, mert a büntetőeljárásokról az igazságszolgáltatás dönt, tőle függetlenül. Az olasz külügyminisztérium pedig egy Magyarországon elkövetett bűn esetében nem tehet mást, csak tiltakozásának adhat hangot.

Reagált a minisztérium

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium a fejleményekkel kapcsolatban elküldte az Indexnek Paczolay Máté külügyi szóvivő reakcióját. Ebben a szóvivő megerősíti, hogy „a két külügyminiszter valóban váltott pár szót egymással a témában múlt hétfőn, Brüsszelben a Külügyi Tanács margóján”. Hozzátette ugyanakkor, hogy itt egy olyan bűnügyről van szó, ami jelenleg bírósági szakaszban van.

Magyarországon az igazságszolgáltatás független, a döntés a bíróság kezében van

– közölte a szóvivő.

Az Ansa olasz hírügynökség később arról is beszámolt, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök még a február 1-től, Brüsszelben esedékes uniós csúcs előtt egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Büntetés-végrehajtás: valótlan állítások

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kedden közölte, határozottan visszautasítja a HVG múlt vasárnapi, A Budapesten raboskodó olasz antifasisztát patkányokkal, poloskákkal és bunkó őrökkel teli börtönben őrzik című cikkében írt állításokat, mivel az valótlanságokat tartalmaz.

A büntetés-végrehajtási szervezet „szomorúnak és etikátlannak tartja”, hogy „egy volt fogvatartott sárdobálását a másik fél megkérdezése nélkül, már-már tényként kezelve hozzák le bizonyos sajtóorgánumok”.

Megjegyezték, a vonatkozó jogszabályok és a különböző szakmai protokollok szigorú előírásokkal szabályozzák a fogva tartás körülményeit. Az intézményekben folyamatos higiéniai ellenőrzések zajlanak, a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. A patkányok jelenléte pedig szimpla „hazugság” – tette hozzá a közlemény.

Az alaptalan vádak súlyosan sértik a büntetés-végrehajtási szervezet és az ott dolgozók jó hírnevét, amelyhez nekünk is jogunk van!

– jelentette ki a büntetés-végrehajtási szervezet.

(index.hu)

polkorrekt