Örmény cigarettacsempészek gázolták halálra a francia gazdát és gyermekét

Örmény cigarettacsempészek gázolták halálra a francia gazdát és gyermekét

Kedden a franciaországi gazdatüntetések sorozata egy gyalázatos bűncselekménnyel kezdődött. Mint kiderült, ezúttal is illegális bevándorlók okoztak tragédiát. Az örény származású migránsok lekaszáltak egy családot a farmerek útlezárásán, megölve Alexandrát és 12 éves lányát. A járművet már észlelték, amint oda-vissza utazik Andorrába cigarettacsempészet miatt.

A 12 éves lány, aki gazdálkodó édesanyjával együtt balesetet szenvedett Pamiersben kedden reggel egy úttorlasz közelében, kedden este, nem sokkal 19 óra után belehalt sérüléseibe – jelentette be a foix-i ügyészség. Édesanyja, aki szintén a baleset áldozata volt, a nap folyamán meghalt – írták kedden a helyi médiában.

A jármű vezetője egy férfi, az utastérben két nő is tartózkodott. Külföldi állampolgárságúak Andorra felé tartottak – írták akkor a lapok.

Cigarettacsempész örmények

Örmény állampolgárságúak előzetes letartóztatásba helyezték őket. Emberölés és súlyos testi sértés miatt indult nyomozás. A sofőrnek, akárcsak a két utasnak, 2023 vége óta kellett elhagynia Franciaország területét, de a rendőrség előtt ismeretlen volt a tartózkodási helyük.

A hatóságok a tragédia reggelén használt autót az elmúlt hetekben már látták az Andorra és Pamiers közötti utakon.

A gépkocsi egyik vagy több utasának szokása volt adómentes cigarettát vásárolni a Pireneusok túloldalán, bár nem tartoztak egy azonosított csempészkörhöz. A dohányárak még mindig nagyon alacsonyak Andorrában, ahol egy doboz cigaretta ára 40 euró körül van, szemben a franciaországi 120 euróval. Ez a vonzerő sok csempészt arra ösztönöz, hogy illegális viszonteladásba kezdjen.

(vadhajtasok.hu)

 

polkorrekt