Óriási a botrány – a a BKK-vezér levágott pulykához hasonlította az utasokat

Egészen felháborító kijelentést tett a budapesti polgárokról a BKK igazgatója, Walter Katalin, amin Vitézy Dávid durván kiakadt egy Facebook-bejegyzésben.
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója egy csütörtöki sajtóháttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy
„az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.
Erre a kijelentésre reagált Vitézy Dávid a Facebook-oldalán, mint fogalmazott, „egész egyszerűen fel sem foghatom, hogy egy utasok milliót szállító közszolgáltató első számú vezetőjének szájából hogy hangozhat el egy ilyen mondat. Emberek vagyunk, Budapest az otthonunk, a közösségi közlekedéssel iskolába, munkába és szórakozni járunk. A budapestiek nem vágásérett pulykák, akik jobban teszik, ha beletörődnek a sorsukba, mert jön a hálaadás – vagy épp ezúttal a járatritkítás. Ilyet nem csak egy felelős vezető nem mondhat, hanem egy minimális empátiával rendelkező személy sem”.
Ha ez a mondat tényleg így elhangzott, a BKK vezérigazgatójának távoznia kell a posztjáról. Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig elnézést kell kérnie a budapestiektől, és azonnal visszavonni a járatritkításokat
– nyomatékosította Vitézy, majd hozzátette, az egyeztetéseket illetően nemcsak a „hálaadási pulykának” nézett utasokkal, de az érintett civil szervezetekkel, sőt még a Fővárosi Közgyűlés tagjaival és a kerületi polgármesterekkel sem egyeztetett senki. „Négy évig vezettem a BKK-t, számtalan járatmódosítást vezettünk be, mindig egyeztettünk a kerületekkel, volt társadalmi egyeztetés a változásokról és a mainál nehezebb anyagi helyzetben is el tudtuk kerülni a járatritkításokat”.
„Múlt héten a lebukással kezdődött a járatritkítási botrány, némi zavar után elnézést kéréssel, majd a tagadással és a magyarázkodással folytatódott. Miután végül elismerték, hogy 53 járat ritkult és egy sem lett sűrűbb, jött az ígérgetés, hogy ha most nem is, de majd egyszer, máskor, máshol, valahogy visszapótolják a kivont teljesítményeket – amiből egyelőre semmi nem teljesült az ígérgetésen kívül. A budapesti tömegközlekedéshez méltatlan ez az egész cirkusz. Állítsák helyre a menetrendeket és kérjenek elnézést, amiért így beszélnek a saját utasaikról” – zárta a bejegyzést a közlekedési szakember.
Felajánlotta lemondását a BKK vezére, de Karácsony nem fogadta el
A főpolgármester szerint a járatritkítás a politikai kampány áldozatává vált.
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta lemondását
– írta Karácsony Gergely főpolgármester péntek reggel a Facebook-oldalán.
Azzal folytatta: „A lemondását nem fogadtam el: egy rosszul megfogalmazott mondat, ami nem tükrözi a vezérigazgató személyes meggyőződését, nem írja felül azt a kiváló szakmai munkát, amit az elmúlt években a budapesti közösségi közlekedés érdekében a BKK végzett. Nem véletlenül választották meg Walter Katalint tavaly ősszel a legjelentősebb európai szakmai szövetség, az Európai Nagyvárosi Közlekedési Hatóságok (EMTA) elnökévé. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kiváló emberekkel dolgozhatok egy csapatban a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén.”
Walter Katalin egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy nehéz bevonni az utasokat a járatritkítások folyamatába, olyan, „mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”. A kijelentés után az LMP, a Fidesz és Vitézy Dávid is Walter lemondását követelte, ő erre reagálva közleményben kért bocsánatot azoktól, akiket esetleg megsértett.
Karácsony Gergely kiállt az LMP, a Fidesz és Vitézy Dávid által is erősen vitatott járatritkítások mellett is.
Azt írta, hogy „a BKK szakmai munkájának fontos része az utazási adatok elemzése, amelyek alapján javaslatot tett egy hatékonyabb, az utazási szokásokhoz igazodó menetrend kialakítására. De a legjobb szakmai javaslat is elvérezhet, ha az egyesek gátlástalan önzésének és a lejárató politikai kampánynak válik áldozatává. A teljes budapesti közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás a főpolgármester-jelölti politikai kampány martalékává vált, ami alááshatja a közösségi közlekedésbe vetett bizalmat. Az pedig többet árt, mint amennyit a jobb menetrend használ. Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel”.