Ismét Berlinben a német gazdák – káosz Németországban

Egy hete blokkolják a dühös gazdák Németországot. Hétfőn hatalmas tüntetés lesz Berlinben. Több helyen pánikvásárlásba kezdtek az emberek.
Egy hete tart a dühös gazdák felkelése a német kormány megszorító intézkedései ellen, a lakosság pedig attól tart, hogy a helyzet még rosszabb lehet. Egy kereskedő a Berliner Zeitungnak azt mondta, hétfőn Berlinben lesz a farmerek és más csoportok demonstrációja, és ismét minden utcát lezárnak, ezért a szupermarketek polcai is üresek maradhatnak.
A tervek szerint reggel 7 óra körül indultak a tüntetők és traktorokkal, teherautókkal megbéníthatják Berlin életét. A gazdák azt akarják elérni, hogy a kormány vonja vissza a megszorításokat, többek között a gázolaj-támogatások eltörlését.
Az üzletek ellátásának érdekében Berlinben feloldották a kamionforgalom vasárnapi tilalmát.
De nem biztos, hogy ez elég lesz.
A Közúti Közlekedési Szövetség vezetője, Jens Pawlowski szerint az ellátási láncok már most is túlterheltek a kamionsofőrök hiánya miatt. Ráadásul sok fuvaros csatlakozott a gazdák tiltakozásához az útdíjak és a gázolaj árának csökkentését követelve. Múlt hétfőn a traktorosok blokádja miatt megállt az élet a großbeereni áruszállítási központban. A 60 céggel (köztük van a Penny, a Lidl, az Aldi, a DHL, a GLS, a FedEx és a DB Schenker) működő kereskedelmi területet teljesen „lezárták”.
A charlottenburgi heti piac egyik kereskedője szerint az egyetlen jó dolog a sztrájkban, hogy az emberek újra észreveszik:
az étel nem hullik mannaként az égből.
A berlini szupermarketek eladói óva intenek a pánikszerű vásárlástól
Egy szupermarket eladója azt mondta a Berliner Zeitungnak, hogy a múlt héten a hús, a hal és a felvágott nem érkezett meg az üzletbe. Amikor az egyik pénztáros megkérdezte, van-e B-terv a szállítási problémákra, nem kapott választ.
A helyzet most kicsit olyan, mint a járvány idején volt – magyarázzák a kereskedők –, csak ezúttal nem a WC-papírra, hanem a konzervekre és a friss termékekre van kereslet.
Hétfőn megint kemény nap lesz. Traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel érkeznek a német gazdák a brandenburgi kapuhoz.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a német kormány a dízel üzemanyagra vonatkozó, több mint hetven éve érvényben lévő adókedvezmény megszüntetését tervezi. Az egy hete tiltakozó gazdák nyomására – az eredeti tervtől eltérően – nem egy lépésben, hanem fokozatosan, három év alatt kívánja bevezetni az intézkedést.
A feldühödött gazdák azonban tüntetésekbe kezdtek, hogy nyomást gyakoroljanak a Scholz vezette koalíciós kormányra. Az internetre felkerült videók tanúsága szerint a német gazdák már Berlinbe is begurultak.
German farmers staged a march on Berlin pic.twitter.com/WIE3rtGBn4
— S p r i n t e r F a c t o r y (@Sprinterfactory) January 14, 2024
https://twitter.com/EvaVlaar/status/1746602931451752483?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1746602931451752483%7Ctwgr%5Edec6d121ab1e9a4e30f08d79069d7f04ba79b3e8%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.vadhajtasok.hu%2F2024%2F01%2F15%2Fismet-elfoglaltak-berlin-kozpontjat-a-baloldali-nemet-kormany-ellen-tiltakozo-gazdak-videok
NOW – Farmers are rolling into the German capital, Berlin.pic.twitter.com/rKuLp4Q39n
— Disclose.tv (@disclosetv) January 14, 2024